Felélesztik a Pannóniát Napi Online A tervek szerint jövőre piacra kerülhet a nosztalgia Pannónia. A 650 köbcentis motort Várpalotán gyártja majd az a Magyar Motorkerékpár Fejlesztő Kft., amelyben a helyi önkormányzat is tulajdonos.
Böngészés: Irattár 2007
dr. Szabó László önkormányzati képviselő ___________________________________ módosító indítvány Tárgy: A „Szegedi szótár” kiadásának támogatása Tisztelt Közgyűlés! A „legszögedibb szögedi” 100. születésnapján, a centenárium ünnepén, 2004-ben a városi és egyetemi rendezvénysorozatot megelőző költségvetés tervezetében már javasoltam e páratlan kincsünk fölelevenítését. Akkor ezt Szeged Város Közgyűlésében a balvezetés ellenszavazatával elvetették, ellenben a 100. születésnapra – védelmi javaslatom elvetésével – a szülőházat is elbontották.
Szeged – Botrány tört ki Szegeden, mert az önkormányzat olyan szerződést kötött a Teke Club Kft.-vel, amely szerint a teke- és bowlingcentrum a magánvállalkozásé lett. Kohári Nándor fideszes képviselő korrupció gyanúja miatt több helyen is feljelentést tett.
VIRÁGVASÁRNAP Pálmavasárnap A virágvasárnap a körösztény hagyománykör virágos, szép ünnepe. Rokon más vallások, mög a pogányság szép tavasz-köszöntőivel.
Már kék selyembe pompázik az égbolt,tócsákba fürdenek alant a fák,a földön itt-ott van csak még fehér folt,a légen édes szellő szárnyal át. Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbeviszik a zavaros szagos vizet,a lány piros tojást tesz el merengve,a boltokat emberraj tölti meg.