Történelmi lehetőség nyílik a rác-magyar megbékélésre. A rác (szerb) parlament rendkívüli ülésén pénteken elfogadta a délvidéki magyarok ellen 1944-45-ben elkövetett vérengzéseket elítélő nyilatkozatot.
Böngészés: Irattár 2013, június
A szerb parlament rendkívüli ülésén pénteken elkezdődött a vita a délvidéki magyarok ellen 1944-45-ben elkövetett vérengzéseket elítélő nyilatkozat elfogadásáról – jelentette a szerb közszolgálati televízió honlapja. A nyilatkozattervezetet a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) 69 képviselője terjesztette elő közösen.
Fagyi 1 forint 50 fillérért, boszorkányégetés, Benczúr-kiállítás, egyperces maraton, „örkényes” képregényrajzolás- az idei Múzeumok Éjszakáján is igazi programkavalkáddal várja az érdeklődőket a Móra Ferenc Múzeum. A szegedi programokról a résztvevő intézmények munkatársai tartanak sajtótájékoztatót június 20-án, csütörtökön 13 órakor a Móra-múzeumban, ahol jelen lesz a múzeumi éjszaka fagylaltárusa is, aki.
Hazatért Olaszországból a doberdói fa: a kultikus első világháborús ereklyét közel három hónap alatt 15 ezren látták a Martino del Caso városában rendezett világháborús kiállításon. A harcok során megtépázott szederfát a Múzeumok Éjszakájától ismét a szegedi Fekete házban láthatja a nagyközönség.
Szeged, 2013. június 20., csütörtök (MTI) – Az idei Múzeumok Éjszakája a múltidézés jegyében telik majd Szegeden: felidézik a híres szegedi boszorkánypert, a Hideg nyalat című kiállításon pedig régi időket idéző árakon lehet fagylaltot vásárolni a szegedi Móra Ferenc Múzeumban, ahol Benczúr Gyula alkotásaiból nyílik kiállítás.
A köz- és magánterületek, épületek, műtárgyak klímatudatos kialakításával alacsonyabb energiafogyasztás mellett biztosítható kedvezőbb téli és nyári komfortérzet. Hazánkban több egyetemen is folyik városklíma-kutatás, ám a szakemberek megállapításai kevéssé tükröződnek vissza épített környezetünkön.
A Přerovi magyarirtás – A Přerovi holokausztról hallgatnak a tankönyvek és az iskolák… A Přerovi holokauszt túlélői, vagy a hozzátartozóik máig nem kaptak semmiféle kárpótlást… A bűnösöket mikor állítják végre bíróság elé? A haszonélvezőket mikor számoltatják el? Szlovákia mikor kezdi meg a teljes körű kárpótlást? De lássuk, hát, mit is. .
269 év után ismét boszorkány kerül máglyára Szegeden: a Múzeumok Éjszakáján, június 22-én, szombaton igazi „boszorkánypör” zajlik majd a színpadon- az elítélt boszorkákat pedig a nagyközönség előtt égetik el. Ugyanezen a napon mutatják be az 1728-as szegedi boszorkányper eredeti iratait: a vádlottak és tanúk vallomásait, valamint a halálos ítéleteket kimondó.
Valószínűleg gyújtogatás miatt égett le a szőregi Rózsafesztivált hirdető kabalabábupár; a szalmabálából készült Peti és Böbe hétfőn éjszaka 11 óra körül kapott lángra, a tüzet a szegedi tűzoltók oltották el – közölte a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedd reggel az MTI-vel. Arany-Tóth Attila elmondta: lakossági bejelentésre vonultak ki a.
Rongálás miatt indított eljárást a rendőrség két fiatal ellen, akik megrongálták a napkollektoros buszmegállókat a hétvégén Ópusztaszeren – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata kedden . A közlemény szerint több mint félmillió forint kárt okozott egy 15 éves és egy 17 éves helyi fiú hat, fából készült buszmegállóban Ópusztaszeren vasárnapra.
Kínában azt szeretnék, ha az északnyugat-kínai Senhszi tartományban lévő Tungvancseng település, a déli hunok 1600 évvel ezelőtt alapított fővárosa a magyarok zarándokhelyévé válna – közölte az MTI-vel Obrusánszky Borbála történész, keletkutató, aki részt vett a kerek évforduló alkalmából rendezett szakmai konferencián Csinpienben. A nyolcvan résztvevővel megrendezett tanácskozáson az Egyesült Államok,.