Walter Adolph Gropius német mérnök, az otrombita építészet (Bauhaus) alapítója Weimarban alapította meg a Bauhaus (nevű) tervezőiskolát, amelyben modern és újszerű anyagoknak az eredeti felfogásban tervezett épületeknél és bútorzat(ok)ban való felhasználását tanította. Sajnos a fellengzős és sallangos álmok igencsak sekélyes, sivár valósághoz vezettek… Azután szakított mindenféle szépséggel és mindenféle nézhető formavilág igényével.
Böngészés: Irattár 2013, július
Emese a magyar regedelem szerint az Árpád-házi uralkodócsalád ősanyja. A név eredeti jelentése: ‘édes anya’, ill.
Szeged, 2013. július 4., csütörtök (MTI) – Jacobi Viktor Leányvásár című nagyoperettjével pénteken kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei műsora, amely augusztus 20-ig tart.
Szeged, 2013. július 4., csütörtök (MTI) – Minden eddiginél több, összesen hat szurikátakölyök született a Szegedi Vadasparkban, a látogatók már meg is figyelhetik a közkedvelt cibetmacskaféléket – közölte Veprik Róbert igazgató.
Szeged, 2013. július 4., csütörtök (MTI) – A tervek szerint ősszel elkezdődik a szegedi lézerközpont építése, a beruházás első ütemének 2015 nyarára kell elkészülnie – közölte Lehrner Lóránt, a beruházást irányító ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft.
Több évtizednyi lappangás után sikerült azonosítani Benczúr Gyula Mátyás és Beatrix esküvője című képét, a festményt kedden mutatták be a szegedi Móra-múzeumban. Nátyi Róbert művészettörténész elmondta: Benczúr Gyula életműve jól feldolgozott, képeit publikálta, mégis vannak olyan esetek, amikor egy-egy alkotás évtizedekre eltűnik a szakmai közvélemény látóköréből.
Megállapodást írt alá a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) és az ország négy egyetemén működő orvostudományi kar hallgatói önkormányzata hétfőn Budapesten. A dokumentum aláírói kinyilvánították, hogy együttműködnek a graduális és a posztgraduális orvosképzés minőségének javításáért.