A Benes-dekrétumok eltörlését, a közigazgatás átalakítását és a kettős állampolgárság engedélyezését követeli Szlovákiától az MTI-hez eljuttatott közleményében az Emberi Jogok Közép-Európai Bizottsága nevű, Belgiumban működő civil szervezet. A Pierre Gillet elnök és Tajnay Mária főtitkár által jegyzett nyilatkozat tanúsága szerint Szlovákia politikai rendszere évtizedek óta az ott élő magyarság hátrányos.
Böngészés: Irattár 2014, január
Életének 66. évében pénteken meghalt Helyey László Jászai-díjas színművész – tudatta az Újszínház az MTI-vel.
Az uniós Dél-Alföldi Operatív Program (DAOP) 100 százalékos támogatásával, az előzetes becslés szerint nettó 1 milliárd 675 millió forintból újul meg a szegedi Dóm. A nyílt közbeszerzési felhívást a DÓM Fejlesztő- és Turisztikai Szolgáltató Szervezet a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben tette közzé.
Rejtő Jenő 1943. január 1-jén halt meg – tavaly ilyenkor hosszú cikkben méltattuk felejthetetlen légiósregényeit és Fülig Jimmy-történeteit a Könyvesblogon.
A Ceres (latinul Cerēs, más jelöléssel (1) Ceres), a legkisebb törpebolygó a Naprendszerben, és az egyetlen, amely a kisbolygóövben helyezkedik el, így fajtájának (típusának) egyedüli képviselője. Giuseppe Piazzi fedezte fel 1801. január 1-jén, részben Zách János Ferenc hozzájárulásával. Piazzi könyve: „Della scoperta del nuovo pianeta Cerere Ferdinandea”a Ceres felfedezését is leírja Nevét Ceres után kapta, aki a vetés, ültetés, az aratás és az anyai szeretet istennője.