Scroll To Top

Mindent szabad ma Európában...
csak európai módon gondolkodni
meg élni nem !!!

A rác parlament elítélte a Délvidéki Magyar Holokausztot

Történelmi lehetőség nyílik a rác-magyar megbékélésre.
A rác (szerb) parlament rendkívüli ülésén pénteken elfogadta a délvidéki magyarok ellen 1944-45-ben elkövetett vérengzéseket elítélő nyilatkozatot.

A dokumentum elfogadása volt az egyetlen napirendi pont.
A Rác Rádió és Televízió (RTS) honlapján közzétett tájékoztatás szerint a nyilatkozatot 128 képviselő szavazta meg, ellene tízen szavaztak, hét képviselő pedig, bár részt vett az ülésen, nem voksolt az összesen 250 tagú parlamentben. Ezt azt bizonyítja, hogy ma is vannak még hívei a magyarok elleni népirtásnak. Bizony, ma is szabadon élnek az elkövetők és cinkosaik. Ez nem is olyan meglepő egy olyan országban, ahol tömeggyilkosok az elmúlt 70 esztendőben bűntetlenül, sőt mi több ünnepelt partizánokként, „hős”-ként, kiemelt fizetéssel és kiemelt nyugdíjjal szabadon élhettek.

In memoriam 1944-1945. 1993-ban állított emlékmű az áldozatok nevével a szabadkai tömegsírnál (Zentai úti temető)

A dokumentumot a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) 69 képviselője terjesztette elő. Abban a legerélyesebben elítélik a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett cselekedeteket, amelyekkel meghatározott személyeket nemzeti hovatartozásuk miatt életüktől, szabadságuktól, illetve más jogaiktól bírósági vagy közigazgatási döntés nélkül megfosztottak.
A szkupstina elfogadta az ellenzéki Demokrata Pártnak a nyilatkozathoz beterjesztett kiegészítését, amelyben elítélnek minden olyan kegyetlenkedést, amelyet a második világháború alatt és az azt követő időszakban az összes más ártatlan áldozattal szemben követtek el Vajdaság területén.
Nebojsa Stefanovic, a parlament elnöke a nyilatkozat tervezetének vitájában egyebek között kiemelte, hogy nem a történelem revíziójáról van szó, hanem az a cél, hogy egy, a múltból maradt problémát oldjanak meg, és mindazokat rehabilitálni kell, akiket ártatlanul ítéltek el. A regionális együttműködés és a megbékélés nehéz feladat, de ez a lényege az Európai Uniónak – fűzte hozzá.
A Vajdaság Ma hírportál a pénteken elfogadott dokumentummal kapcsolatban ismertette azt a nyilatkozatot, amelyet Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Szabad Európa Rádiónak adott. Ebben az elnök kijelentette, ezzel a nyilatkozattal Szerbia kifejezi, hogy kész szembesülni azokkal a törvénytelenségekkel és bűntettekkel, amelyeket a korábbi hatalmak követtek el.
Korhecz úgy véli, ez a nyilatkozat felmenti a magyar közösséget a kollektív bűnösség alól. Noha politikai és jelképes döntésről van szó, az MNT elnöke szerint mégis jelentősen hozzájárul az itteni magyarság közérzetének javulásához. Ilyen nyilatkozatot nem minden országban hoztak meg a második világháborút követően. „Szerbia ezzel a lépéssel azt bizonyítja, érett arra, hogy szembesüljön a múlttal, és hogy bebizonyítsa, a Szerbiában élő magyarok nem másodrangúak. Ha a dokumentum gyakorlati oldalát nézzük, irányadó lesz azoknak a bíróságoknak is, amelyek az említett korszakhoz kötődő rehabilitációs eljárásokat lefolytatják” – hangsúlyozta Korhecz a Szabad Európa Rádióban.

Természetesen ez ábrándos, hacsak éppen nem bratyiz(gat)ós csúsztatás. A rác parlament nem mondta ki a magyarok „kollektív bűnösség” alól való felmentését. És szót sem ejtett a kárpótlásokról.
Természetesen ez a nyilatkozat önmagában még nem bizonyít „érettség”-et. E nyilatkozat egy 70 esztendőn át elsumákolt népirtás bűnének részleges beismerését jelenti, és ezzel reményeket ébreszt egy  megbékélési folyamat megindulására. Beárnyékolja azonban békülő baráti érzéseinket, hogy e nyilatkozatát a rác parlament azzal indokolta, hogy bizony ez az ára az EU-s belépésének…
Hát ez bizony még igen messze van az érettségtől!

Magyarul „Rácország”, idegen nyelveken pedig „Szerbia” azzal fogja majd EU-érettségét bizonyítani, ha végre megkezdi a Délvidéki Magyar Holokauszt túlélőinek teljeskörű kárpótlását! Működő minta van rá a világban, ezt még csak föltalálni sem kell! Elég a nyugati, az európai mintákat másolni és végre európai módon viselkedni…

Vannak oly kárvallott népek a világban, melyek a bűnösök teljeskörű elszámoltatását is követelnék. De mi magyarok vagyunk. Befogadóak és megbocsájtóak. Nekünk elég az őszinte bocsánatkérés és a teljeskörű kárpótlás.

MTI-Sz.

http://www.vajma.info/cikk/szerbia/18767/Szerbiai-parlament-Elfogadtak-a-magyarok-ellen-elkovetett-buntenyeket-elitelo-nyilatkozatot-.html
http://www.rts.rs/page/stories/ci/story

 

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium

Honi tallózó

Ady szavaival élünk és túlélünk :

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)