Scroll To Top

Hiszünk a Szabad Magyar Országban !

Szobori búcsú , szeptember 8.

Rendezvények 2013. szept. 04.

Szeptember 8-án felidézzük az Emlékparkban a régi Szobori búcsúk hangulatát: a környékbeliek fogatokon, kordékon, lovas kocsikon érkeznek a búcsúra. Az ünnep alkalmából kitárul a székelykapu és ingyenes programokkal várjuk a kikapcsolódni, ünnepelni vágyókat. A monostor romjai között tartott püspöki szentmisén arra is fény derül, ki lesz az idei Szer Üzenete-díjas.

Az ünnep az Emlékpark történetéhez szorosan kapcsolódik: 116 évvel ezelőtt jöttek itt össze először, hogy megemlékezzenek Árpádról, a honszerző vezérről. Az összejövetelekhez mindig kapcsolódott szentmise is, ezért a környékbeliek „szobori búcsú” néven kezdték emlegetni a Kisboldogasszony ünnepnapján tartott megemlékezéseket. A szobor Árpádot, a búcsú – katolikus ünnepként – keresztény múltunkat jelenti. A monostor romjai között bemutatott püspöki szentmisén adjuk át évről évre a Szer Üzenete-díjat, olyan magyar embereknek, akik életükkel, munkájukkal Szer üzenetét – hit, megmaradás, hűség, hazaszeretet – juttatják el embertársainkhoz.

A Szobori búcsú idei díszvendége Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye.

Programok délelőtt:

10.00 Fogatok, kocsik gyülekezése a főbejárat előtt (Szegedi kapu). Megnyílik a székelykapu

10.30 Lovas kocsik, fogatok zenés felvonulása a székelykapun át a monostorhoz. Vendégeink felszállhatnak bármelyik kocsira.

11.00 Ünnepi püspöki szentmise és Szer Üzenete-díjátadás a monostor romjainál. Celebrálja: Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök. A zenei szolgálatot a kisteleki Harmónia Egyesület látja el (Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége minősítő hangversenye 2011: „Arany” fokozat). Közreműködik: Róka Szabolcs Tinódi-lant díjas muzsikus

 

Programok délután:

 

12.30 Fábián Tamással a világban – kiállításmegnyitó az Etiópiában tragikus körülmények között elhunyt magyar geográfus, világutazó fotóiból.

13.30 Magyar pásztorkutyák terelési bemutatója (Terelő karám)

14.00 Dalok a „Szobornál”. Közreműködik: Pannónia férfikórus (Csóka, Délvidék), Ördögfű zenekar

14.30 Honfoglalás kori lovasbemutató (Nomád Park)

15.00 Fogatok, lovas kocsik bemutatása (Kun Halom mellett)

16.00 A pórul járt farkas – Róka Szabolcs muzsikus-mesemondó interaktív produkciója (skanzen, Malom)

Egyéb programok

Ingyenes kocsikázás egész nap (Kunság mezeje)

Élő skanzen tevékenységek:

– kemencében sütés

– korabeli tanóra a tanyai iskolában (13.00; 15.15; 16.30)

– népi játszóház

– vándorfotográfus

– dél-alföldi népzene

Aszfaltrajz-verseny gyermekeknek

Ördögfű zenekar hangszerbemutatója (Nomád Park)

Nomád életmód bemutató, kézműves tevékenységek, gyógyító sátor (Nomád Park)

Lovas kocsik szépségversenye. Játsszon velünk és szavazzon a legszebb fogatra, értékes nyereményekért!

Szer Üzenete-díjasok:

2007 Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök

2008 Böjte Csaba ferences szerzetes, Berecz András ének- és mesemondó

2009 Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, az Aranycsapat tagjai

2010 Dr. Trogmayer Ottó Széchenyi-díjas régész professzor, a szeri monostor épületegyüttesének feltárója, Szörényi Levente zeneszerző

2011 Csete György építész, Dr. Papp Lajos szívsebész professzor

2012 Nemeskürty István író, irodalom- és filmtörténész, Levente Péter előadó, önképző társaslény

Felhívjuk Kedves Vendégeink figyelmét, hogy szeptember 8-án kizárólag a rendezvény programjai és a PARK jegytípus által kínált látnivalók, szolgáltatások ingyenesek (Árpád-emlékmű, Romkert, Skanzen épületei, Útkaparóház, Gátőrház, Árvízi bemutató, Koronás jurta, Ökumenikus kápolna, Nomád park, Lovasbemutató). A Feszty-körkép és a Rotunda (körképépület) kiállításai ezen a napon kedvezményesen, egységesen 1500 Ft-ért tekinthetőek meg. További kedvezmények nem vehetőek igénybe. A Panoptikum külön belépőjeggyel látogatható (800 Ft/fő).

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a Szeri Csárda szolgáltatásait is!

Találkozzunk Ópusztaszeren, a Szobori búcsún!

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium

Honi tallózó

Ady szavaival élünk és túlélünk :

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)