Ígéret (május) hava 28.-án
Kr. e. 585. – a Halüszi csata a Halüsz (ma Kızılırmak) folyó mellett zajlott a lüdök és a médek között.
A Halüsz (lü-méd határ)folyó ma
A két király, a lüd II. Alüattész és a nagyhatalmú méd Uvakhsatra vagy Umakistár – Hérodotosznál (II. vagy Nagy) Küaxarész Κυαξάρης – vezette ütközetnek egy napfogyatkozás vetett véget. A harcoló felek kibékültek, és a Halüszt tették meg határnak.
Lüdia magterülete és legnagyobb kiterjedése. Keleti határa a Halüsz volt.
A Méd Birodalom legnagyobb kiterjedése Uvakistár idején (sárgával szétterülve). E térkép jól érzékelteti az ütközet jelentőségét. Korában Kisázsia uralma volt a tét.
Az összecsapás elkerülhetetlen volt, de két évtizedig tartott, mire a két nagyhatalom felkészült az összecsapásra. I. e. 585 Ígéret havának végén a hadseregek felsorakoztak a Halüsz folyó két oldalán. Mai ésszel felfoghatatlanul „lovagiasan” kijelölték a csata időpontját. A csatát május 28-ra tűzték ki. A hagyomány szerint a kortárs görög Thalész előre „megjósolta”, azaz kiszámította a napfogyatkozás idejét. (Talán a méd mágusok is tudatosan ezt a napot jelölték ki éppen az öldöklés elkerülésére.) A fölsereglő babonásabb felek azonban az eseményt mindkét oldalon isteni beavatkozásként értékelték, így a nagyobb vérontás elmaradt. Lüdia és Média békét kötött, Alüattész feleségül adta Arüénisz nevű leányát Uvakistár(a) fiához, Istuvigához – e házasságból született Mandané, a kincseiről regés II. Kurus (Kürosz) perzsa király édesanyja…
Uvakistár(a) feltételezett sírja Qyzkapan-ban, a Kurd hegyekben Szulejmánijah térségében, Zoroasztár jelképekkel és a Mágus-világ emlékeivel…
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...