Scroll To Top

Mindent szabad ma Európában...
csak európai módon gondolkodni
meg élni nem !!!

Nem bocsátható feltételes szabadságra az életfogytiglanra ítélt skálás rabló

Jog, Jogszolgáltatás 2014. márc. 06.

A büntetés-végrehajtási bíró nem jogerős elsőfokú döntése szerint nem bocsátható feltételes szabadságra az a férfi, akit több más bűncselekmény mellett a budai Skála áruház pénzszállító autójának kirablása és több ember életének kioltása miatt ítélt életfogytig tartó fegyházbüntetésre a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék csütörtökön az MTI-t.

Bene Lászlót több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a bíróság.
A feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatos döntés előtt a bíróság a büntetés-végrehajtási intézet által adott vélemény és a rendelkezésre álló egyéb iratok alapján, valamint az elítélt meghallgatásával vizsgálta a férfi későbbi életvezetésével kapcsolatos szándékát. Ezek alapján a nyomozási bíró megállapította, nem vonható le az a következtetés, hogy az elítélttel szemben kiszabott büntetés célja az eddigi szabadságelvonással, további szabadságelvonás nélkül is elérhető lenne.
A jogszabályoknak megfelelően a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét a bíróság 2016-ban újra megvizsgálja.
A bíróság végzése ellen az elítélt és védője fellebbezett, így a döntés nem jogerős.

(MTI)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium

Honi tallózó

Ady szavaival élünk és túlélünk :

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)