Juhász Gyula: Őszi altató / November altatója

A bánatos és barna asztagok
Az őszi csönd ölén kallódva áznak.
Jegenye gunnyaszt a vén ég alatt,
Tükre alatt az elmulásnak.

Ó bánatos és barna asztagok,
Hol van a nyár, a tűznyilak, a táncok ?
Jegenye gunnyaszt a vén ég alatt
S az őszi könny szivárog.

A bánatos és barna asztagok
Az őszi csönd ölén kallódva áznak.
Megint magányosabb lett e világ
S e szív megint halálra fáradt …

Őszi altató – Először a nagyváradi Szabadság lapban jelent meg 1910 október 30.-án, majd a Szegedi Hiradó 1910 november 1.-jei számában. Ezt követően November altatója címmel A Hét 1910 november 13.-ai számában. Azután a Magyarság 1922 december 31.-ei számában szerepel, végül kötetben először 1963-ban jelent meg a Juhász Gyula összes versei kritikai kiadásában Péter László meg Ilia Mihály szerkesztésében.

Érdekesség, hogy minden megjelenésében e költemény egy kicsit más alakban bukkant föl. Az első két megjelenésében – a nagyváradi Szabadságban meg a Szegedi Hiradóban – a versszakok harmadik sora mind hosszabb, így ezt a (korábbi) változatot külön is közlöm itt:

A bánatos és barna asztagok
Az őszi csönd ölén kallódva áznak.
Jegenye gunnyaszt a vén ég alatt,
Borús tükre alatt az elmúlásnak.

Ó bánatos és barna asztagok,
Hol van a nyár, a tűznyilak, a táncok ?
Jegenye gunnyaszt a vén ég alatt
S az őszi könny oly álmosan szivárog !

A bánatos és barna asztagok
Az őszi csönd ölén kallódva áznak.
Magánosabb lett ujra e világ
S e lélek már megint halálra fáradt …

A vissza-visszatérő asztag szó értelmezéséhez :

Az asztag a szabadban tárolt, nyomtatásra vagy cséplésre váró gabona (főleg búza) tartósan összerakott, aszalótömbje. E szót a szovjet terror fél évszázadán át eluralkodó pánszlavizmusának jegyében még a Magyar Néprajzi Lexikon asztag címszánál is „a magyar nyelvben szláv eredetű”-nek minősíti. A szláv-fasizmus eme képtelen hazug propagandáját jól minősíti, ha megemlítjük, hogy a levágott gabona aszalására építik az asztagot. A magyar nyelvben pedig az „asz-” tő legmélyebb rétegeinkből is nyomonkövethető! Természetesen az Európa közepén a szellemi uralmat is gyakorló magyarság szívesen (meg)tanította a környező szolga (szláv) népeket is magas szintű gabonatermesztő tudására, így azok bízvást megörökölhették tőlünk szép asztag szavunkat is…

Az asztagra, azaz a gabona aszalására azért is volt szükség, mert más munkákra kellett az időt fordítani: Alighogy letakarították le a gabonatermést nehéz kétkezi munkával, máris az ugaroláshoz kellett fogni, hogy a jól előkészített talajba másodvetés kerülhessen. 

Az Alföldön és a Dunántúl keleti felén, ahol nincsenek tároló építmények, a gabonát szérűn, szérűskertben, rakodón stb. asztagba rakják. Másutt a csépeletlen gabona csak akkor kerül asztagba – a Székelyföldön asztaglábra –, ha a termés nem fért be rendes helyére a csűrbe (pajtába).

Az asztagrakás célja az, hogy a néhány hét, esetleg hónap múlva bekövetkező cséplésig vagy nyomtatásig a szálas gabonát a romlástól megóvja. (A költeményben is szereplő ázás mindenesetre nem tesz jót neki.) Az asztag többnyire ellipszis vagy téglalap, Erdélyben kerek alapú, koporsó, tojás vagy körte alakú. Keresztmetszetére nézve a lábánál és a tetejénél keskenyebb, mint a derekánál. Az asztag helyét a szérűhöz hasonlóan előkészítik, legtöbbször kaparékszalmát, néhol dorongokból ászokot tesznek alája, hogy a levegő jobban járja. Az asztagrakást egyszerre 2–4 ember végzi.

De akár többen is, ha magasabbra, házmagasra rakják…

A szekerekről nyárssal vagy rendszerint kétágú favillával adogatták föl az asztagrakók a kévéket vagy a gabonacsomókat. Ha nagyon magasra emelik az asztagot, két gerendát dugnak az oldalába és arra deszkát fektetnek. Az így keletkezett lépcsőről, az állóról vagy asztalról vagy egyszerűbben csak lajtorjáról, létráról adogatják följebb a kévéket. A külső kévéket az asztag falába tővel kifelé rakják (Nyugat-Dunántúlon rövid nyársakkal tűzik össze), a belsőket pedig úgy, hogy téglafal módjára fogják egymást. Az asztag befedése (hajazás, tetejezés) háztető vagy csúcsos formára illesztett, kalászukkal lefelé mutató kévékkel történik.

A házikó-alakra meg azok sorára vonatkozik Ady Endre Grófi szérűn versében az „asztag-város” utalása is…

Nyár-éjszakán a grófi szérün
Reccsen a deszka-palánk
S asztag-városban pirosan
Mordul az égre a láng.

Magyar irodalmunk e két költeménye átível az asztag nyári rekkenő hevétől az ázatag őszi altatóig…

Vödd : A GRÓFI SZÉRÜN

Ha az asztag sokáig csépeletlenül áll, és esős őszidő várható, a tetejét szalmával vagy silány szénával fedik be. Az asztagokat – különösen a szérűskertekben és az uradalmi szérűkön, ahol tucatjával álltak, – rájuk kötött madárijesztőkkel, kereplőkkel őrizték a gabonazabáló madaraktól meg más rágcsáló kártevőktől.

Asztaghoz ajánlott irodalom:. Nagy Gyula: Hagyományos földművelés a Vásárhelyipusztán (Népr. Közl., 1963); Pais Sándor: A becsvölgyi gazdálkodás (Népr. Közl., 1964).

A magyar asztagról még sziklát is nevezett el népünk a Mátrában:

Asztag-kő – Pásztor J. (1913)

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...