Prométheusz
Leáldozó nap bíborában
Fürdik a Kaukázus orma,
Nyugaton rózsás felhők fátyla
Hull a fölkélő csillagokra.
Susog, suttog az alvó tenger,
Szerelmesét szólitja lágyan,
Megreszket a virágok kelyhe
Szűzi, titkos szerelmi lázban.
S a bíboros hegy meredélyén
A rózsafelhők lágy ködében
Prométheusz, titánok atyja
Kesereg egymagán, sötéten.
Fölkél a hold. Csókját lehinti
Az alvó tenger fölszinére
S e csók nyomán kikél a vízből
Az óceán ezer tündére.
Sörényes Neptun szép szülötti,
Az ókeánidák dalolnak,
Prométheuszt körüljajongva
Hódolnak a nagy fájdalomnak !
És könnyeiknek gyöngyfüzérét
Elszórják a habtáncba búsan,
A sápadt hold felhőbe búvik,
És sírdogál az ég borúsan !
A végtelen gyász hallatára
A szirtek keselyűje ébred
És éktelen nagy vijjogása
Betölti félsszel a vidéket.
És szilaj, biztos szárnycsapással
A Kaukázus felé tartva,
Lecsap a csúcsra s a titánnak
Szívébe vág rettentő karma !
Prométheusz, míg mély sebéből
Mint szökkenő ár, hull a vére,
Szomjas gyönyörrel hallgat egyre
A tündérlányok énekére !
Prométheusz. – Prometheus alakban írott címmel – Először a Szegedi Napló 1903 január 11.-ei számában jelent meg, utóbb a Pápai Hirlap 1904 január 9.-ei számában. Kötetben először a Juhász Gyula összes versei kritikai kiadásában 1963-ban.
A Kaukázus hellénül Kaukaszosz (Καύκασος)
Az Ókeaniszok vagy Ókeanidák (Ὠκεανίδες) a görög regékben Ókeanosz (Ώκεανός) és Téthüsz (Τηθύς) háromezer leánya. A legismertebbek Amphitrité, Aszia, Kirké és Klümené, Prométheusz anyja.
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...