Scroll To Top

Szúnyogirtásnak hazudott tömeges pillangó-pusztításkor és a következményes békairtáskor meg fecskétlenítéskor hol vannak az állatvédők ???

A Krakatau kitörése

A Krakatau 1883 május 20.-ától (már három hónappal a nagy kitörés előtt) kezdett hamut pöfékelni. 

Krakatau vagy Krakatoa, portugálul meg Krakatao hamuhányó sziget Indonéziában, a Szunda-szorosban Jáva és Szumátra szigetei közt. A nevet használják a szigetcsoportra, a fő szigetre (amelyet Rakata és Pralane néven is ismernek), illetve magára a hegyszigetre is. Az írott történelem e tűzhegynek több hatalmas – pusztító következményekkel járó – kitörésére emlékszik.

Krakatau terképe, amikor az 1883-as kitörés átrajzolta

A hírhedt 1883-as kitörés a Hirosimára ledobott atombomba csihének (energiájának) az ötezerszeresével, mintegy száz megatonnával robbantotta darabjaira a hegyet, több mint 25 köbkilométernyi sziklát és hamut lökött ki a vulkánból, és a történelemben feljegyzett legnagyobb hangkitörésével járt: a robbanás zajára a 3100 kilométerre lévő ausztrál(iai) Perthben az emberek felriadtak álmukból. A légköri lökéshullám hétszer kerülte meg a Földet, és még öt nappal később is érezhető volt.

Krakatoa! (1933)

A hivatalos feljegyzések szerint a kitörés következtében kialakuló tengerár legalább 36 147 embert ölt meg, a kitörés elpusztított 165 falut és várost, és súlyosan megrongált 132-t. Sok ezren sérültek meg, főképp a pusztító, már említett cunami következtében, amely végigsöpört az Indiai- és a Csendes-óceánon, és hatalmas pusztítást végzett Kelet-Afrikában, Mexikóban és Latin-Amerikában.

https://www.youtube.com/watch?v=KUa1xp0PU-U

A fölrobbant sziget helyén nőtt új sziget : Krakatau fia

Van egy régebbi Krakato film is…

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

A MAGYAR KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓJA
CSALÁDORVOS, AKI HISZ A CSALÁDBAN,
DE NEM HISZ A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉGEKBEN,
NEMZETÜNK BETEGSÉGÉNEK ORVOSLÁSAKÉNT PEDIG HISZ MAGYARORSZÁG FÖLTÁMADÁSÁBAN

Kalendárium

Honi tallózó

Ady szavaival élünk és túlélünk :

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)