Böjte Csaba gondolata :
„…Az érett, Isten akarata szerinti kapcsolatokban a másiknak még a hibái is kisimulnak, megszépülnek, kedvessé válnak előttünk.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
„Tekintsétek magatokat úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban.”
Róm 6,3
A passió, Krisztus keresztutja már Karácsonykor, Betlehembe elkezdődött. Övéi közé jött, de övéi nem fogadták be, egy istállóban születik, menekülnek szülei Egyiptomba, a saját városában is, Názáretben az életére törnek!! Isten maga a megtestesült Szeretet, mennyire fájhat ez az elutasítás, mely nagypénteken csak a maga brutális teljességgel tárul fel.
Isten passioja, szenvedése a teremtés hajnalán kezdődött, amikor az ember az őt végtelenül szerető mennyei Atya helyett tudva és akarva mást választ! Mennyire fáj nekünk ha a szeretetünket, törődésünket visszautasítják, értéktelennek tekintik! A végtelen Isten szeretetének a visszautasítása Teremtőnk passiójának a kezdete, ez minden bűnnek a gyökere, az emberiség történetének a sötét oldala! Bármit ha Isten elé helyezek, a próféták szerint az paráznaság, bűnös bálványimádás, mert azzal a teremtménnyel Istent megcsalom, megalázom. A bűn az, amikor a teremtmény fontosabb mint a mindenséget nekünk ajándékozó Teremtő maga. Egy alma, az aranyborjú, vagy Barabás, egyre megy, a lényeg mindig ugyanaz, az elfordulásunkal újból és újból azt mondjuk: Isten én jól megvagyok nélküled, Te nem vagy fontos, nem is kellesz, talán te vagy az ellenségem.
A bűnünk nagy, megfeledkezünk Isten első és legfontosabb parancsáról: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj! Teremtőnk azt kéri, hogy lángoló szeretettel szeressük, imádjuk őt. Akit szeretek, azzal sok időt töltök, mindent egyeztetek vele, az ő akarata a mindennapi eledellé válik. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy egymást, a társainkat, a teremtett világ minden élő és élettelen tagját nem szeretjük ugyanúgy, mint önmagunkat! Jézus Krisztus megmutatta, hogy hogyan kell Istent imádni és a teremtményeket szeretni. Isten járható útra hív, ő nem féltékeny, Évát társnak adja, a népet a pusztában tejjel-mézzel folyó országba vezeti, Krisztus Kánában borral vidítja a lelkünket, kenyeret, halat szaporít, táplálja a testet, bölcsen tanít, dorgál, ha kell, mellettünk áll! Ő elfogad bennünket, tudja, hogy mi lakik a szívünkben, de szenved mikor elutasítjuk, eldobjuk és csaljuk a teremtményekkel!
A kilencvennapos zarándokút végén, tudatosan döntsünk Urunk, Istenünk mellett. Nagypéntek Isten gyönyörű szerelmi vallomása, hisz: „senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” Jn 15,13 Döntöttem! Legyen vége a keresztútnak, Teremtőnk passiójának! Hangosan mondjuk ki: Uram én a tied vagyok, nem tudom felfogni, hogy mit szeretsz rajtam, de a nagypénteki szerelmi vallomásodat látva, a kereszted alatt állva úgy döntöttem, hogy a nevedet a szívembe írom, és őszinte imádással, lángoló szeretettel örökre feléd fordulok. Hátralévő életemmel viszonozni akarom a Te végtelen szeretetedet!
Térden állva hálát adok, a kilencven nap minden kegyelméért, ugyanakkor köszönöm, hogy együtt zarándokolhattunk,
Csaba t.
2025. április 19.
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...