Scroll To Top

„A mostani járvány ellen a legjobb szer a jókedv, gondtalanság, életvidámság, mert a betegség csak a borult embert meri megközelíteni.” (Krúdy Gyula)

Új, angol nyelvű történettudományi folyóirat a magyar történelemről

Jó hírek 2013. febr. 26.

Új, angol nyelvű történettudományi folyóiratot indított a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Történettudományi Intézete (MTA BTK TTI). A The Hungarian Historical Review az egyetlen olyan folyóirat, amely kifejezetten magyar történelemmel foglalkozik angol nyelven – közölte Fodor Pál, az MTA BTK TTI főigazgatója a periodika bemutatóján kedden Budapesten.

A főigazgató, aki egyben a folyóirat főszerkesztője, kiemelte: a lehetőségek függvényében kitartó munkával saját angol nyelvű publikációs rendszert kell felépíteni. Ennek első és legfontosabb lépése egy angol nyelvű hazai folyóirat elindítása.
Fodor Pál az MTI érdeklődésére elmondta: fél év alatt sikerült megvalósítaniuk a folyóiratot, amelynek szerzői között – a Történettudományi Intézeten kívül – a legfontosabb magyar egyetemek tanárai is megtalálhatók. A folyóirat szerkesztőbizottságának és tanácsadó testületének nemzetközileg is elismert tagjai Európa és az Egyesült Államok legrangosabb egyetemeit és kutatóintézeteit képviselik. A megjelenéshez az anyagi forrásokat az MTA biztosította.
Távlati céljaik között említette, hogy angol nyelvű könyvsorozatot is indítanának, amelyet a nemzetközi piacra szeretnének bevezetni. Ebben „főleg olyan témájú könyveket kell közölni, amelyek szakszerűen és határozottan képviselik történelmünk magyar értelmezését” – jegyezte meg.
Pók Attila, az MTA BTK TTI főigazgató-helyettese rámutatott: a folyóirattal együtt egy honlapot is indítottak, a http://www.hunghist.org címen megtalálhatók a cikkek. Megemlítette, hogy szakterületeiket „közép-európai beágyazással” is igyekeznek művelni.
A folyóirat célja, hogy olyan témákkal is foglalkozzon, amelyek a környező országok történetírásában is fontosak, egyúttal lehetőséget nyújt a szomszédos országokban magyar témával foglalkozó kutatók és a hazai történészek közötti dialógusra is. A lap olyan magyar és nemzetközi kutatásoknak biztosít fórumot, amelyek érthetőbbé teszik a magyar és közép-európai történelem mélyebb összefüggéseit. A folyóirat másik fontos célja, hogy a hazai történetírás intenzívebben vegyen részt a nemzetközi történetírásban zajló párbeszédekben. A kiadvány emellett történettudományi vitáknak is teret ad.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium

Honi tallózó

Ady szavaival élünk és túlélünk :

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)