Mag (október) hava 8.-án…
1875 október 8.-án született Budapesten, Nádudvari Tormay Cécile írónő, műfordító,
a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének megalapítója és örökös országos elnöke, a Napkelet lap szerkesztője.
Első könyvei az Apródszerelem (1899) és az Apró bűnök (1905) elbeszéléskötetek.
Első sikeres regénye az Emberek a kövek közt (1911) egy horvát pásztorlány és egy magyar vasutasfiú tragikus szerelmét beszéli el. (Megjelent angol, német, olasz, francia és svéd nyelven is.)
A régi ház (1914) családregény, a biedermeier-kori Pest ábrázolása. Ezzel a regényével a Magyar Tudományos Akadémia Péczely-díját nyerte el, amellyel a legjobb történelmi regényeket díjazták. (Ez a könyv is megjelent: németül, svédül, dánul, angolul, finnül, hollandul, olaszul, észtül és franciául is.)
Naplószerű regénye, Bujdosó könyv (1920–1921) az 1918 október 31.-étől 1919 augusztus 8.-áig terjedő Honvészről – az Őszirózs(d)ás forradalom, Tanácsköztársaságról és más hazaárulásokról – szól…
Ma az antimagyar nemzetvesztő komcsik meg más hazaárulók örökén az önmagukat liberálisként nevezgető internácik rekesztik ki a magyar közoktatásból… Míg a Nemzet ellenségei vinnyognak… Magyarországon ma is nemzetellenes véleményterror tombol…
Itt az idő végre újra olvasni Tormay-t ! Az ősi küldött regénytrilógiája a tatárjárás korában játszódik: a Csallóközi hattyú (1933) és A túlsó parton (1934) után A fehér barát (1937) az írónő halála következtében félbeszakadt, azt végül Kállay Miklós író fejezte be
„A legközelebb az irodalmi Nobel-díjhoz kétségkívül Tormay Cécile jutott 1936-ban.” Kollarits Krisztina: A Nobel-díj árnyékában. Herczeg Ferenc, Szabó Dezső, Tormay Cécile. Magyar Napló, 2011. 12. sz. 35 42.
De az internácik már akkor is nagy hatalommal bírtak… így Nobel-díjat helyette valaki más, jelentéktelen, tolvaj, nemzetgyalázó hazaáruló kapott …
2013 nyarán felmerült, hogy Budapesten utcát neveznek el róla, de erről az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának krüptokommunistáinak és hazaárulóinak nyomására letettek.
2014 januárjában Balassagyarmaton elhatározták, hogy a villában, ahol Huszár Aladár bújtatta az írónőt a Tanácsköztársaság alatt, múzeumot alakítanak. A balassagyarmati felkelésnek emléket adó múzeum helyet adhat még a Huszár Aladár és Tormay Cécile emlékét ápoló kutatóhelynek is. Ez a múzeum és kutatóhely máig is várat magára, míg a méltatlan Csacsifogat-tolvajnak a pesti Nagykövet-negyedben már régen helye van…
Ajánlott olvasmányok :
CIVITAS FORTISSIMA – A MAGYAR IRODALOM LEGBÁTRABB ASSZONYA
Imre Kertesz… az irodalmi trollvaj !
SZABAD SZÁJ – NAT MEG EURÓPA ELÁRASZTÁSA INGYENÉLŐKKEL MEG MINDEN KÉPTELENSÉGGEL…
Mi az irodalomoktatás célja ?
Az irodalomoktatás célja, hogy megszerettesse az irodalmat a gyerekekkel !
Például Tormay Cécile bevonása a közoktatásba számomra meglepő és nagy élmény… én olvastam Tormay Cécile-t, én tudom, hogy ki Ő ! De a szülők többsége egészen biztos vagyok benne, hogy életükbe’ nem olvastak Tormay Cécile-t … Tehát mi ellen tiltakoznak ?! El kéne eggyet olvasni, és akkor… Hú ! Hát lehet, hogy mégis egy elfelejtett nagyságról van szó ?! (Dr. Szabó László)
MEGKOSZORÚZTÁK TORMAY CÉCILE ÍRÓNŐ EMLÉKTÁBLÁJÁT
FALUDY, TORMAY ÉS HAMVAY – AHOGY JEGYZI SZALAY
Tormay Cécile művei
- Apród-szerelem. Novellák; Athenaeum, Bp., 1900 (Az Athenaeum olvasótára) – novelláskötet
- Apró bűnök (1905) – elbeszéléskötet
- Emberek a kövek közt (1911) – regény
- A régi ház (1914) – regény (a 4. kiadás online)
- Viaszfigurák; Singer-Wolfner, Bp., 1918 – elbeszéléskötet
- Álmok. A M. O. V. E. 1920. évi naptára részére írta Tormay Cecile; MOVE, Bp., 1920
- Bujdosó könyv. Feljegyzések 1918–1919-ből, 1-2. PDF; Rózsavölgyi–Pallas, Bp., 1920–1922
- Megállt az óra. Novellák; Magyar Irodalmi Társaság, Bp., 1924 (Napkelet könyvtár) – novelláskötet
- Assisi Szent Ferenc kis virágai (1926) – Assisi Szent Ferenc Fiorettijének első magyar fordítása
- Magyar legendárium; vál., ford. Tormay Cecile; Singer és Wolfner, Bp., 1939 (Tormay Cécile művei) – fordítás latinból
- Virágok városa / Szirének hazája; Genius, Bp., 1935 – útirajz
- Az ősi küldött regénytrilógia:
- A csallóközi hattyú; Genius, Bp., 1934 (Tormay Cécile: Az ősi küldött)
- A túlsó parton; Genius, Bp., 1934 (Tormay Cécile: Az ősi küldött)
- A fehér barát; Genius, Bp., 1937 (Tormay Cécile: Az ősi küldött) – befejezetlen[32]
- Küzdelmek; Genius, Bp., 1937 (Tormay Cecile műveinek gyűjteményes emlékkiadása)
- Küzdelmek / Emlékezések; Genius, Bp., 1937
- Görög mesék; Singer-Wolfner, Bp., 1939 (Tormay Cécile művei)
- Két forradalom. Részletek Tormay Cécile Bujdosó könyvéből; Stádium, Bp., 1942 (Nemzeti könyvtár)
- Aeterna Hungaria – örök Magyarország; vál., szerk. Hunyadi Csaba Zsolt; Lazi, Szeged, 2006
- Találkozás alkonyatkor; vál., szerk. Hunyadi Csaba Zsolt; Lazi, Szeged, 2009
- Boldogasszony Arkádiában. Nagy novelláskönyv; Kráter, Pomáz, 2009
- Petneházy. Kisregény és elbeszélések; vál., szerk. Hunyadi Csaba Zsolt; Lazi, Szeged, 2010
- Korinthoszi szerelem; vál., szerk. Hunyadi Csaba Zsolt; Lazi, Szeged, 2010
- Hordozom azt is, ami másoknak fáj; vál., szerk. Fazekas Sándor és Hajdú Beáta; Lazi, Szeged, 2010
- A művészet földjén; Fapadoskonyv.hu, Bp., 2010
Ajánlott olvasmány :
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...