Scroll To Top

A magyarellenes terror legfőbb oka a meggyávult magyar ! (Sz.)

A Búr Háború tanulságai…

Ígéret (május) hava 31.-én…

1902-ben e napon lett a Második Búr Háborúnak vége.

A britek 1806-ban jelentek meg Afrika legdélebbi pontján, és a Napóleoni Háborúk zűrzavarában tolakodva, hátulról sumákolva megszerezték Hollandia fokföldi gyarmatait. A búrok – a brit gyarmatosítók elől – a 19. század során a földrész belső(bb) területeire menekültek, egész népükkel vonultak vissza, és ott két kis köztársaságot is alapítottak.

Fokföld, a déli nagy kék terület, az afrikánszoktól (búroktól) először elorzott terület
A II. Búr Háború kezdetén a britek még csak a kék területeket uralták…

Minthogy Oranje és Transvaal – mint közben kiderült – jelentős gyémánt- és aranylelőhelyekkel rendelkezett, eggyre fokozódott a nemzetközi helyzet… no meg az angol kapzsiság és pénzéhség !!!

A Brit Birodalom vörössel… Dél-Afrika teljes megszállása előtt

A britek figyelmét fölkeltette és bosszantotta őket a dél-afrikai fehér államok gazdagsága, ezért már 1880-ban kísérletet tettek a búr területek elhódítására és leigázására. 1895 decemberében Leander Starr Jameson becsuánaföldi (botswanai) csapatai próbáltak fölkelést kirobbantani a telepesek között élő brit honfitársaik segítségével. Az angol szarkavarásra a búrok megszervezték a maguk önvédelmi csapatait…

Búr önkéntesek a hazájuk védelmére

Minthogy a búrok kitartóan védekeztek, így a ma is nagyon bátor angolok a polgári lakosság ellen kezdtek egyre átfogóbb hadműveleteket indítani : Minden búr tanyát fölégettek !!!
Úgy nevezték ezt, hogy a „Scorched Earth Policy” azaz a Fölperzselt Föld Politikája !!!

Búr telepesek nézik az angolok által fölgyújtogatott házukat és gazdaságukat…

Az angolok módszeresen fölgyújtottak minden búr tanyát, fölégettek minden gabonát, leöltek minden állatot és deportáltak minden büszke búrt…

Ebben a népirtásban maga az ifjú Winston Churchill is ott jeleskedett. A népirtásokról mélyen hallgató tudósítóként… Később a „nagy demokrata” e népirtó múltját módszeres nácizással igyekezett elkenni…

Az ifjú Winston Churchill búr hadifogságban… a szokott gonosz fondorával… de a szokottnál egy kicsit szerényebben…

A polgári lakosok ellen elkövetett népirtás azonban meghozta a hatását: fölmorzsolták a búr ellenállást !

1902 május 31.-én, a Pretoriai Békeszerződéssel fejeződött be a Második Búr Háború, melynek eredményeként Nagy-Britannia megszállta a holland származású afrikai telepesek, az afrikánszok két államát, Oranje és Transvaal köztársaságokat. Valahogy úgy, mint Oroszország ma a kisoroszokat, vagyis az Etelköz helyén ma terpeszkedő banditaállamot, Ukrajnát… Azazhogy… Nem úgy… Éppen ellenkezőleg !!!

Csak eggyetlen dolog azonos ! Ahogyan ezt ma Amerika meg Anglia pénzemberei páholyból figyelik, miközben minden „segélyező” fegyverszállítmányon milliárdokat keresnek…

Anglia aljasul álszent üzérkedése német nézetben (1899 ) – Hogyan öntsünk aranyat a háborúból …
Mások kiontott véréből angol aranyat önteni…

A hollandok az angolokkal semmi féle közösséget nem kértek soha, sőt a brutális, gátlástalan gyarmatosító törekvéseik elől menekültek. Az angolok a búrok fölött való győzelmüket a világ első koncentrációs táborainak létrehozásával és népirtással ünnepelték !!!
Igen ! A koncentrációs tábor angol találmány !!! A legnagyobb koncentrációs tábor pedig szovjet és kínai tákolmány !!! A kommunisták máig bevallatlan és elszámolatlan bűne !!! Németek ?! A fasorban sincsenek a koncentrációs táborokban ! Ez brit találmány és internáci műfaj !!! Amelyet végül a kommunista rendszerek vittek tökélyre…

Búr asszonyok és gyerekek egy koncentrációs táborba szállítás előtti gyűjtőhelyen

Azután jöttek a szöges drótok, meg a halálra éheztetés, de különösen a halálra szomjaztatás…

Lizzie van Zyl, búr gyermek (Emily Hobhouse látogatásakor) a brit koncentrációs táborban – ezzel tessék hencegni a hírhedett nagy nyugati demokrácia színpadán !!!

És ugyan ki tudósított róla ?! Hát a sokszoros háborús bűnös Winston Churchill bizonyosan nem ! Az a Churchill, aki tevékenyen részt vett a brit népirtás eltussolásában, az új brit találmány, a koncentrációs táborok elsumákolásában, később gőzerővel gyalázta ugyanilyen vádakkal a németeket… Micsoda világraszóló hitelesség ! Az álszent internáci megalapozta a mai modernnek mondott demokráciákat, azaz a diszkriminokráciát a nagyvilágon… ahogyan az illik… egy kiadós népirással…

A Csend – Jean Veber allegorikus rajza a Transvaalban működő titkos koncentrációs táborokról
A Halál Angyala… vagy talán egy búr özvegy, aki az eke szarvától hiányzó fiát gyászolja…

Az angolok – a térségben kavaró Churchillel az élen – gondosan titkolták népirtási sikereiket…
Legalább 20 000 védtelen asszonyt és gyermeket irtottak ki a britek e koncentrációs táboraikban…

Ennek a súlyos örökségnek birtokában osztja ma az észt a hibbant londoni kócos, aki egy bevándorló PAKInak adta át a POLGÁRMESTERi helyét… majd a kormányfői helyét meg egy afri indiainak… Boris [ejt: Borisz], aki még a nevét is az oroszoktól vette, ma meg büszkén tüzeli újabb népirtásra az ukrán neonácikat és borítja lángba Kelet-Európát, akár eggy modern, szőke Néró… aki nem csak saját városát, de akár a világot is tűzbe dobná… a III. Világháborút is kockáztatva… ahelyett, hogy az angol koncentrációs táborokért kérne végre bocsánatot !!! Pedig… Itt az alkalom !
Hiszen… Igazán itt lenne már az ideje !
Több mint 120 esztendeje történt a polgári népirtás brit forradalmasítása !!!
Óriási lehetőség most végre a világ előtt elszámolni a Búr Holokauszttal !!!

A máig is tartó birodalmi brit gazdagság – sok más emberiség ellen elkövetett bűn között – a búrok leölésén és aranybányáik kifosztásán alapul !

Búr Holokauszt !
Úgy érzem, ez a téma is megérne ma Magyarországon egy érettségi tételt !
Úgy talán jobban értenék fiaink és lányaink a valódi történelmet…
És jobban megértenék a brit néplelket is…

Ajánlott böngésznivaló még :

Second Boer War concentration camps

Ajánlott olvasmány a történelmi távlatok megértéséhez :

Michiel de Ruyter – a fölszabadító admirális szülinapján
MICHIEL DE RUYTER – A FÖLSZABADÍTÓ ADMIRÁLIS SZÜLINAPJÁN
Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

A MAGYAR KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓJA
CSALÁDORVOS, AKI HISZ A CSALÁDBAN,
DE NEM HISZ A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉGEKBEN,
NEMZETÜNK BETEGSÉGÉNEK ORVOSLÁSAKÉNT PEDIG HISZ MAGYARORSZÁG FÖLTÁMADÁSÁBAN

Kalendárium

Dugonics
Dugonics
dec. 20.

Honi tallózó

Ady szavaival élünk és túlélünk :

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)