A TITÁN – a Szegedben

A sziklán fekszik gúzsbakötve, némán,
Mert az egekből tüzeket lopott,
A máját tépi kondor keselyűhad,
Sötét, miként a gond, gyors, mint a végzet.
Magányossága zord kővánkosán
Ő egy dicső holnapról álmodik
És néma, mint az éj és mint a sír,
Melyből föltámadás lesz s győzelem !
Nem érzi már a sast és a sebet,
Nem látja már a földet és a felhőt,
De éjjel, nappal, fényben és borúban
Hallgatja édes, bánatos gyönyörrel,
Amint a tenger végtelen mezőin
(A szürke és ezüst habok taréján)
Ős Ókeánosz ifjú lányai
Szélcsöndben és viharban Őt siratják
És arany, ezüst és érc hangjukon mind,
Csak énekelnek, egyre énekelnek…

A hellén hiedelem szerint Prométheusz fia volt Deukalión, az emberiség ősapja az özönvíz után…

Juhász Gyula : A titán. – utóbb A rab titán alakban írott-nyomtatott címmel – 1924 június 15.-ei keltezéssel „Szabó Dezsőnek” ajánlással született… amikor Szabó Dezső Szegeden járt és bejelentette, hogy itt akar letelepedni. Mégis először csak majd egy év múlva a Szeged 1925 március 6.-ai számában jelent meg, majd utóbb az Uj idők 1926 március 14.-ei számában.

Az Uj idők szépirodalmi képes hetilap első száma 1894 december 18.-án jelent meg, szerkesztésével Herczeg Ferencet bízta meg a lap alapítója, a Singer és Wolfner kiadó. Herczeg Ferenc remek szerkesztői érzékkel állandó fő munkatársának nyerte meg Mikszáth Kálmánt és Bródy Sándort is. Az Uj idők állandó belső munkatársa lett Sebők Zsigmond, Tábori Róbert, Beöthy László, Bársony István és Pósa Lajos is. Herczeg Ferenc a szerkesztői föladatokat egészen 1944-ig látta el…
Az Uj idők a fél évszázad folyamán a legnagyobb szépirodalmi hetilappá lett…

A titán. – utóbb A rab titán kötetben először a Juhász Gyula összes versei kritikai kiadásában 1963-ban látott napvilágot.

Az Uj idők hetilapban :

A rab titán

A sziklán fekszik gúzsbakötve, némán,
Mert az egekből tüzeket lopott,
A máját tépi kondorkeselyűhad,
Sötét, mint sorsa és gyors, mint a végzet.
Magányossága zordon vánkosán
Ő egy dicső holnapról álmodik
És néma, mint az éj és mint a sír,
Melyből hajnal lesz és föltámadás.
Nem érzi már az évülő sebet,
Nem látja már az örvényt és a felhőt,
De éjjel, nappal, fényben és borúban
Hallgatja édes, bánatos gyönyörrel,
Amint a tenger végtelen mezőin
A szürke és ezüst habok taréján
Ős Ókeánosz ifjú lányai
Szélcsöndben és viharban Őt zokogják
És arany, ezüst és érc hangjukon mind,
Mind énekelnek, Róla énekelnek.

Ajánlott még :

GYALU – PROMÉTHEUSZ

Leáldozó nap bíborában
Fürdik a Kaukázus orma,
Nyugaton rózsás felhők fátyla
Hull a fölkélő csillagokra.
Susog, suttog az alvó tenger,
Szerelmesét szólitja lágyan,
Megreszket a virágok kelyhe
Szűzi, titkos szerelmi lázban.

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...