Már kék selyembe pompázik az égbolt,
tócsákba fürdenek alant a fák,
a földön itt-ott van csak még fehér folt,
a légen édes szellő szárnyal át.

Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe
viszik a zavaros szagos vizet,
a lány piros tojást tesz el merengve,
a boltokat emberraj tölti meg.

S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,
megrészegül az illaton a föld,
s tavasz-ruhát kéjes mámorban ölt –

kelet felől egy sírnak mélyiből,
elrúgva a követ, fényes sebekkel
száll, száll magasba, föl az isten-ember.

Az 1907-ben jelent meg Kosztolányi Dezső első verseskötete, a jellegzetesen szecessziós Négy fal között, melynek része a Pasztellekben szereplő Fasti szonett-triptichon.

„Pompázó, stilizált virágok, ornamentika, verses magyar styl, a jelenbe belefáradt álmodó szövögeti a múltnak szőnyegébe a maga különös vízióit.” – írta róla ítészetében Juhász Gyula.

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...