Szúnyogirtásnak hazudott tömeges pillangó-pusztításkor, szitakötő-mészárláskor, katica-gyilkoláskor és a következményes békairtáskor meg fecskétlenítéskor hol vannak az állatvédők ???

Juhász Gyula – Magyar nyár

A nap költeménye, Hagyomány, Juhász Gyula, Kalendárium, Költemény, Versös Város 2021. aug. 15.

Ma van a Magyar nyár szülinapja…

Hajdan tanulandó alapvers volt iskolámban… a mai gyerekek meg már nem is ösmerik !
Ma a vírusterror mammóni uzsorásai ( száz here pimasz ) izzítják túl a kedélyeket…
Így a Magyar nyár ma is nagyon időszerű !!!
Tegyünk róla, hogy gyermekeink is velünk együtt szavalják :

Juhász Gyula – Magyar nyár (1918)

Pipacsot éget a kövér határra
A lángoló magyar nyár tűzvarázsa.

A Tisza szinte forr, mint néma katlan,
Mit izzó part ölelget lankadatlan.

Selyem felhői sáppadt türkisz égnek,
Bolyongó vágyak mély tüzében égnek.

S a végtelen mezőkön szőke fényben
Kazlak hevülnek tikkatag kövéren.

Fülledt a csönd, mint ha üres a kaptár,
Keleti lustán szunnyad a magyar nyár.

Mi lesz, ha egyszer szikrát vet a szalma
És föllángol e táj, e néma, lomha ?

Ha megutálva száz here pimaszt már,
Vihart aratva zendül a magyar nyár ?

Vélhetően e versét Gyalunk 1918 augusztus 15.-én Csongorádon a gáton, azaz a töltésen ülve, dinnyézgetve írta… és e napon is adta elő e költeményét személyesen egy rendezvényen Csongorádon…

Tanúságul a Csongorádi városháza falán álló emléktábla

Nyomtatásban először a Világ 1918 augusztus 25.-ei számában jelent meg.
Azután szerepel az Ez az én vérem (1919) majd a Hárfa (1929) kötetében is…

Juhász Gyula : Magyar nyár – Kohut Magda szavalatában

A Világ lap 1918 augusztus 25.-ei számában csak Magyar nyár címmel szerepelt; az Ez az én vérem 1919-es kötetében meg már Magyar nyár 1918 a címe…

A 18-as esztendő mocskosan meggyalázott „őszirozsdás” forradalmát, majd az antimagyar Vörös Terrort is előjelezvén… föllángol e táj, e néma, lomha …

Juhász Gyula : Magyar nyár – Molnár Piroska szavalatában

Bár minden mai aszfaltbetyár oldalon szürke köznyelvire „kijavítják” (rontják)… A „sáppad” nem helyesīrási hıba, hanem – vélhetően (tudatosan) vállalt – szögedi tájszóalak, mai nyelvész-alakoskodón: „alaki tájszó”, akárcsak a Szent Szarvas meg a Vers a vargáról ill. Krisztus a vargával költeményében is és a Földanyánk azon változatában is, amely a Szeged és Vidéke lapban jelent meg 1907 augusztus 4.-én:

Ha majd az égi mezőkre megyek,
A Nagy Pusztára, hol a Tejut vár rám;
A Tejut, az Örök Szittya Sereg,
Kései, sáppadt igricére várván […]

(Vödd: sáppadozik, sáppatag; Bálint Sándor : Szegedi szótár 387.o.)

No persze mindig akad vakbuzgó, szemellenzős szerkesztő, aki „kijavítja”… azaz belebarmol… (hiszen nem érzi a nyelv apró, finom ízeit meg zamatait…) így lehet a Hárfa (1929) kötetében (69.o.) símán, köznyelvien rontott „sápadt, türkisz ég”… sőt, vesszőhibával „sápadt türkisz, ég”…