Magyar áfium

Elfekszem néha kéjes kényelemmel
Ős ázsiai honvágy szőnyegén,
Mély szomorúság áfiuma renget,
Ráhímezem párnámra : Nincs remény.

A házi áldásom fáradt lemondás,
A köldökömet nézem bűvölőn,
Míg gongütés közt kallódnak az órák
S a bú dohányát árván füstölöm.

Eszembe jutsz vén ősöm, Gyula táltos,
Fehér lovak szügyébe kést döfő.
Én a magam szívét tépem s az álmos
Ködök közt várom : Lesz-e itt jövő ?

Magyar áfium – Gyalunk e költeménye első közlésében a Szeged lap 1921 Enyészet (november) hava 27.-ei számából ismeretes… Majd a Juhász Gyula Összes Versei kritikai kiadásában jelent meg 1963-ban.

E versnek első megjelenése előtti utolsó símításai, vagyis e ma ismert alakja ma éppen 100 esztendős…

Illendő hát holnapra e remeket megtanulnunk, no meg gyermekeinknek is megtanítanunk !

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...