Tavaszon, nyáron, őszön és telen túl,
Már mosolyogva nézem az eget,
Melyen a régi vészek dühe nem dúl
És ezer fénye hivón integet.

Derűs, szelid és Örök Magyar Ég ez,
Nem ér idáig rom és hervadás,
Időtlen emlék és jövő remény ez,
Fordulj felé csak, csüggedt csillagász !

Lenn kavarog még a por és az átok,
Véres szüret volt és a vad vadászok
Még mindig egymást lesik, kergetik,

Én nézem, hogy az ősi, Égi Puszták
Pásztortüzeiket biztatva gyujtják
És várom, amig megvirrad megint.

Szeged

Juhász Gyula Önéletrajza először az Est 1923 május 23.-ai számában jelent meg.

Kézırata a Mikes-hagyatékból került a Petőfi Múzeumba.

Gyalunkra jellemző īrássajátságok az eredeti kézıraton :
4. hivón
5. Derűs szelid
12. égi
13. biztatva
14. amig

Gyalu a Testamentom (1925) kötetébe is beválogatta (8.o.). İnnen mutatványként közölte a Színházi Újság 1924 december 31.-ei száma, majd a Szegedi Szemle 1929 június 10.-ei száma is.

Péter László az addig összes nyomtatásos közlésben hıbásan szereplő 12. sorbeli éji jelzőt a kézırat alapján az eredeti égi alakra javītotta…
Nagy tanulság ez minden költemény betűhívségre nézve : Elég, ha eggyszer elīrják ! (Azazhogy elnyomtatják…) Aztán már csak másolgatják tovább tévetegen a hamısságot a hıábák…

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...