Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.

Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül, elbúsong s lehull a porba,
Amelyből vétetett.

Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.

Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomorúan magyar.

Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
Kicsi országom, példás alakban
Te orcádra ütök.

És, jaj, hiába, mindenha szándék,
Százszor földobnál, én visszaszállnék,
Százszor is, végül is.

(1909)

Ady Endre a 20. század első évtizedében éveket töltött külföldön, főként Párizsban, ahelyett, hogy itthon dolgozott volna a Haza jobbításán. A föl-földobott kő jelkép, idegenkedőn szimbólum, költői kép. Ez a szimbólum, a föl-földobott kő, mely mindig visszahull, a hazájától el-elszakadó, majd mindig vissza-visszatérő költőt jelenti. A vers a Haza törvényszerű, akart és akaratlan vonzóerejét fejezi ki.

A szimbólumokkal élő költészetet szimbolizmusnak nevezik. A stílusirányzat követőjét – így Adyt is – szimbolistának mondják.

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...