E napon olvashatták eleink először…

Az emberek, az élők és halandók
Elmúlnak tőlem lassan, csöndesen
És becsukódnak minden földi ajtók
És beborul egem és életem.
Az ifjúsággal a szerelem elmegy,
A mennyei és földi szerelem,
Az örömök utolsót énekelnek
S a bánatok maradnak csak velem.

A bánatok s a régi, boldog ősök,
Magyar költők, tündöklő, végtelen
Dicső sorokban az áldott elődök,
Ők súgnak szellemhangokon nekem.
Balassi, Csokonai és Petőfi,
Arany, Tömörkény. És én figyelem
E hangokat, mint darvakat a téli
Magányos, hűvös, ködös éjjelen.
Lelkem szeme szent röptüket idézi
S hozzájuk hangolom az énekem…

Téli éjszakákon – Először a Magyarország 1925 február 1.-jei számában jelent meg Gyalunk e verse.
Majd egy évre rá közölte a Délmagyarország Évkönyve 1926-ra kiadványa is.

Gyalunk „a magyar bánat szenderét virrasztotta”…
Az első versszaka tisztán a búbaj kórisméje. A második versszak darvadozása azonban túlmutat ezen…
E költemény értelmezéséhez meg érzelmezéséhez ajánlott még az ezidőben született Ámen (1925) is.

Ajánlott folytat-olvasmány :

AURÓRA

Egyszer fehér és rózsaszin
Gyöngy és selyem ruhája,
Mosolyog, mint a szerafin
A tájra.
Máskor bíborral ékesen
Lángol piros palástja.

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...