1554-ben e napon, június 16.-án az oszmán hadsereg árulással elfoglalta az észak-magyarországi Fülek várát. Fülek azóta többször is fölszabadult, de 1945 óta megint megszállás alatt áll…
Európa pedig hallgat és asszisztál az ethnikai piszkolgatásokhoz, a népek, de különösen a magyar nép önrendelkezési jogának sárba tiprásához…
Bebek Ferenc miután feleségül vette Ráskai Balázs lányát, nászajándékba kapta a várat. Bebek Ferenc gondoskodott a várról és az olasz Alessandro da Vedano tervei alapján egy erős katonai erődítménnyé építtette át 1551-ben. A régi vár egy középső várrésszel és két új, ötszögalapú bástyával, valamint egy 6 méter vastag fallal bővült, amelyben ágyúkat helyeztek el. Köréépítettek még egy falat – amely körülvette az egész várat – két kör alakú bástyával, amelyeknek a feladata az volt, hogy védelmezzék a vár alsó és középső területeit. Ez a két bástya 10 m mély árokkal volt övezve és csapóhídon keresztül lehetett csak bejutni a várba.
Mindezen védművek ellenére végül a törökök – árulással – 1554 június 16.-án mégis bevették.
Azután Trianonban az antiszemita és antimagyar terror-négyek Csehoszlovákiának ítélték…
De még onnan is visszatért…
Fülek ( németül Fileck, tótul meg Fiľakovo ) máig is magyar többségű város. Ma egy idegen megszálló országban, a Besztercebányai kerület Losonci járásában, az ethnikai piszkolgatások nyomán is csak negyedényi szlovák kisebbséggel, egy úgynevezett Szlovákiában !!! Helyesebben antimagyar Fasisz-Tótiában… ahol csak 2/3 meri magát magyarnak vallani… bár 3/4-nek magyar az anyanyelve…
Minden jóérzésű ember beláthatja :
Itt az idő, hogy minden VB-n meg EB-n előttü(n)k végre a négerek is letérdeljenek !!!
No meg persze az VB-k meg EB-k összes többi résztvevője is…
Ma oly divatosan harsogva : Respect Fülek !!!
Respect Magyarország !!!
NO jó… engedékenységünk határtalan :
A törököknek lehet Respect Madzsarisztán !!!
A szupperhülye briteknek meg lehet : Respect Hungary !!!
Na jó… olaszoknak akár : Rispetta L’Ungheria !
Európa többi hibbantjainak pedig legyen teljesen nyilvánvaló :
Csak a kirekesztők, az antimagyar rasszisták nem térdelnek előttünk ünnepi napokon !
mert…
White Lives matter !
Suttyó senkiháziak, ha művelt magyarul nem értik, hát mondom nekik a rabszolgatartók rút nyelvén:
HUNGARIAN LIVES MATTER !!!
Vajszív
Ajánlott ébresztő olvasmány :
ANTIZMUSOK DISZKRIMINÁCIÓJA avagy DISZKRIMINOKRÁCIA
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...