Botka László: „Nekem a szegediek a legfontosabbak…” 2005-öt megelőzően az akkor még fürdővárosként is emlegetett Szeged strandjain két helyen volt vízforgatóval ellátott medence, a Gombában és a Sportuszodában. Ezekben az időkben a SZUE és a Sziksósfürdő látogatottsága 150000 fő körül volt évente.
Böngészés: Barmolmányok
Botkadósság botkamatokkal – Botkaland Szegeden… Gyakran hallom, hogy… „Botka alatt mennyit fejlődött a Város!” A képtelen „költői” kérdésfölvetésre költői kérdés a válaszom: Mennyit? Ha nem vagyok ilyen „költői” kedvemben, hát segítek még egy kicsit a (parttalan agymosásban) megtévedt polgárnak egy másik „költői” kérdéssel is: És ugyan milyen irányban? Magam. .
51 éves tanári pályafutásom során vagy 20 oktatási intézményben megfordultam. Volt, hogy egyszerre négy iskolában is tanítottam a művelődéstörténetet, Európa nevezetességeit és az idegenvezetés módszertanát.
Hüvös László és helyettese, Kendik Renáta csupán a 2013/14-es tanévben 1 millió forint kárt okozott nekem azzal, hogy nem tartottak igényt az idegenvezető képzés reklámozására, meg hogy haveri alapon osztották el az órákat. Fontosabb volt számukra a baráti kör órával (pénzzel) történő kiszolgálása, minthogy egyáltalán hallgatók jelentkezzenek, osztályok induljanak.
SZEGED – Dühösek a polgárok, mert a Szegedi Szabadtéri Játékok miatt teljesen felbolydult, és fényképezhetetlen Szeged legszebb tere. De nem csak őket zavarja ez, a turisták gyakorlatilag semmit nem látnak, amiért a városba látogattak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalban (NAV) tapasztalható visszásságok és az ezt támogató egyes kormányzati körök teszik lehetővé az évi több mint 1000 milliárd forint áfacsalást, amelyet szervezett bűnözői körök követnek el Magyarországon. Ezt hozta nyilvánosságra 2013.
Teljes éghajlati vész és csőd egyetlen emberöltő alatt. Totális ökológiai katasztrófa… Intő példa lehet mindannyiunk számára a vizek országában, milyen kincsnek is vagyunk birtokában! Egyszer volt, hol nem volt, volt valaha egy meseszép tó az ősi Szittyaföld déli – kazah, üzbég és türkmén – határvidékén.
A szegedi balvezetés ámokfutása alatt a Város elnéptelenedése folyamatos. Szeged leginkább az ifjúságát veszíti el.
Szeged Városa 1498-ban szabad királyi városi rangot kapott. A török uralom után, 1715-ben kapta vissza e rangját újra.
Rommániában – azazhogy Oláhországban, meg az általuk megszállt területeken – ahol még az általunk épített értékeket sem képesek megőrizni, most megint rasszista módon magyar emlékműveket gyaláznak… Magyarellenes feliratokat festettek a Petőfi-domborműre. Magyarellenes feliratokat festettek a fehéregyházi Ispánkúton lévő Petőfi domborműre – számolt be hétfőn az RMDSZ Maros megyei szervezetének sajtóirodája..
Rommániában – azazhogy Oláhországban, meg az általuk megszállt területeken – ahol még az általunk épített értékeket sem képesek megőrizni, most megint rasszista módon magyar emlékműveket gyaláznak… Magyarellenes feliratokat festettek a Petőfi-domborműre. Magyarellenes feliratokat festettek a fehéregyházi Ispánkúton lévő Petőfi domborműre – számolt be hétfőn az RMDSZ Maros megyei szervezetének sajtóirodája..
Bevezetőül le kell szögeznem, mindig az elnyomott népek szabadságharcaival szimpatizálok. Minden őshonos népnek joga van saját sorsa felett rendelkezni.
Keresem
Látogatóink
Hírlevél föliratkozás
Naptáraink
8 billió fa – a kiirtott erdőségek helyére !
Könyvajánló
Köhnlein könyve : Virus mania
Könyvajánló
Magyar Napoló - Magyar kalendáriom
Szülinapok (hazánk fiai és lányai)
Hazánk fiai és lányai
Világnapoló (Világévfordulók)
Szülinapok (világ hírességei)
Világ hírességei
Személytelen Szülinapok
Szerkesztette: Dr. Szabó László
Könyvajánló
Apró hírek
Általános népművelő könyvajánló
-
A nigráció megállítható – természetesen
2025. január 4. szombat -
Az év végi csendben szent igédet olvasva
2024. december 31. kedd -
Dokumentumfilm az oltáskárosodásról
2024. december 30. hétfő -
Kölcsey Ferenc – MUNKÁCS – 1831
2024. december 30. hétfő -
Heródes – Az Aprószentek napján
2024. december 28. szombat
-
Béke úszóház – béke poraira 2012.
2012. március 31. szombat -
A nigráció megállítható – természetesen
2025. január 4. szombat -
Arany János : Családi kör – a születése napján
2001. április 10. kedd -
Kertész Imre saját nevén mutatta be barátja vígjátékát
2002. november 15. péntek -
A Csacsifogat tovább gördül…
2002. november 16. szombat
Nagyvilági ajánló
... népességfogyás
A Délvidéki Magyar Holokauszt képekben
1944-45 Alapítvány vándorkiállítása az 1944-45-ös délvidéki magyarírtás 70.-ik évfordulója alkalmából, az áldozatok tiszteletére készült.
A kiállítás huszonegy tablón mutatja be a délvidéki magyarokat ért népírtás történetét. A rendkívül látványos és olvasmányos, rövid és tartalmas mondatokba összefoglalt szöveganyagot gazdag képanyag egészíti ki. A kiállítás vázát alkotó visszaemlékezések közé beszúrt és kiemelt történelmi tények segítségével mutatják be az 1944-45 évek fordulóján történt tragikus eseményeket.
Bővebb leírás itt! < Katt ide!
Korábbi anyagunk a Délvidékházban < Elérhető itt!
Szeged - Idegönvezetés
Kövessön bennünket az Arcilapon is!
Hírek
- A nigráció megállítható – természetesen
- Az év végi csendben szent igédet olvasva
- Dokumentumfilm az oltáskárosodásról
- Kölcsey Ferenc – MUNKÁCS – 1831
- Heródes – Az Aprószentek napján
- Jézüs az ördög népével
- Magyar karácsony legendája – 1920
- KARÁCSONY BÖJTJÉN, ANNAK IS A VÉGÉN…
- Jézus születése napján az anyanyelve végveszélyben…
- Álom havában – Álmus, Álmos, Álm(od)ó…
Rovatok
- A hét képe (34)
- a Nap Dala (17)
- A nap filmje – Illő napi filmajánló (213)
- a nap hanganyaga (26)
- A nap képe (250)
- A nap költeménye (303)
- Amerikum (2)
- Anglikumok (49)
- Ausztro-Hungarikumok (40)
- Banki csalók és fedezetük (8)
- Barmolmányok (255)
- Betegségügy (123)
- Cikkek (519)
- Csehikumok (3)
- Csillagászat (15)
- Egészségügy (100)
- Események (69)
- Esztrájgikumok (27)
- Évfordulók (919)
- francikumok (9)
- Füstbe mönt Város (78)
- Germanikum (57)
- Hagyomány (543)
- Hellénikum (15)
- Hírek (552)
- Hírháttér (173)
- Hit (3)
- Holokauszt (185)
- Honi tallózó (7)
- Horvatikumok (5)
- Hungarikumok (613)
- Hunnikumok (23)
- Internácizmus (69)
- Jó hírek (25)
- Jog (9)
- Jogszolgáltatás (134)
- Juhász Gyula (23)
- Kalendárium (1 357)
- Kerethirek (1)
- Kiállítások (75)
- Kitekintő (35)
- Költemény (152)
- Könyvajánló (6)
- Könyvbemutató (2)
- Környezetvédelem (63)
- Koyaanisqatsi / kizökkent világ (151)
- Külhoni tallózó (27)
- Magyargyalázat (245)
- Magyarmentés (97)
- Móka (23)
- Muszkikumok (11)
- Mutyizmus (57)
- Nemzetgyalázás (18)
- Nemzetveszejtés (128)
- neonácik (11)
- Névviseletek (16)
- nigráns (2)
- Nyílt levél (29)
- Oktatás (11)
- Olvasói levelek (96)
- Örökségvédelem (386)
- Örömhírek (167)
- Országrontás (185)
- Összeesküvés (183)
- Osztrakikumok (4)
- Ottománikum (1)
- Piros-fehér-zöld hírek (124)
- Rácikumok (29)
- Rasszizmus (33)
- Rendezvények (190)
- Rokonságkutatás (8)
- Romanikumok (3)
- Roncs-Európa (80)
- Roncs-Magyarország (207)
- Röpszülinap (9)
- Russicumok (25)
- Sporthírek (35)
- Svábikumok (2)
- Szeged (18)
- Szegedikumok (130)
- Szerelem (1)
- Színház (3)
- Szlovacicumok (10)
- Szögedi hírek (276)
- Szögedikum (20)
- Szülinap(ok) (456)
- Taljánikum (4)
- Természetvédelem (16)
- Testnevelés (2)
- Több mint Tréfa (17)
- Toronyaljasok (64)
- Történelem (81)
- Tótikumok (7)
- Tréfa (9)
- Ukranikumok (28)
- Ünnepek (66)
- Valahikum (27)
- Város-tervek (15)
- Város-veszejtés (51)
- Városgarázdálkodás (45)
- Vers mindenkinek (69)
- Versös Szöged (27)
- Versös Város (43)
- Viccrovat (7)
- Világörökség (34)
- Visszaemlékezés (36)
- Zöld hírek (59)
Irattár
- 2025. január
- 2024. december
- 2024. november
- 2024. október
- 2024. szeptember
- 2024. augusztus
- 2024. július
- 2024. június
- 2024. május
- 2024. április
- 2024. március
- 2024. február
- 2024. január
- 2023. december
- 2023. november
- 2023. október
- 2023. szeptember
- 2023. augusztus
- 2023. július
- 2023. június
- 2023. május
- 2023. április
- 2023. március
- 2023. február
- 2023. január
- 2022. december
- 2022. november
- 2022. október
- 2022. szeptember
- 2022. augusztus
- 2022. július
- 2022. június
- 2022. május
- 2022. április
- 2022. március
- 2022. február
- 2022. január
- 2021. december
- 2021. november
- 2021. október
- 2021. szeptember
- 2021. augusztus
- 2021. július
- 2021. június
- 2021. május
- 2021. április
- 2021. március
- 2021. február
- 2021. január
- 2020. december
- 2020. november
- 2020. október
- 2020. szeptember
- 2020. augusztus
- 2020. július
- 2020. június
- 2020. május
- 2020. április
- 2020. március
- 2020. február
- 2020. január
- 2019. december
- 2019. november
- 2019. október
- 2019. szeptember
- 2019. augusztus
- 2019. július
- 2019. június
- 2019. május
- 2019. április
- 2019. március
- 2019. február
- 2019. január
- 2018. december
- 2018. november
- 2018. október
- 2018. szeptember
- 2018. augusztus
- 2018. július
- 2018. június
- 2018. május
- 2018. április
- 2018. március
- 2018. február
- 2018. január
- 2017. december
- 2017. november
- 2017. október
- 2017. szeptember
- 2017. augusztus
- 2017. július
- 2017. június
- 2017. május
- 2017. április
- 2017. március
- 2017. február
- 2017. január
- 2016. december
- 2016. november
- 2016. október
- 2016. szeptember
- 2016. augusztus
- 2016. július
- 2016. június
- 2016. május
- 2016. április
- 2016. március
- 2016. február
- 2016. január
- 2015. december
- 2015. november
- 2015. október
- 2015. szeptember
- 2015. augusztus
- 2015. július
- 2015. június
- 2015. május
- 2015. április
- 2015. március
- 2015. február
- 2015. január
- 2014. december
- 2014. november
- 2014. október
- 2014. szeptember
- 2014. augusztus
- 2014. július
- 2014. június
- 2014. május
- 2014. április
- 2014. március
- 2014. február
- 2014. január
- 2013. december
- 2013. november
- 2013. október
- 2013. szeptember
- 2013. augusztus
- 2013. július
- 2013. június
- 2013. május
- 2013. április
- 2013. március
- 2013. február
- 2013. január
- 2012. december
- 2012. november
- 2012. október
- 2012. szeptember
- 2012. augusztus
- 2012. július
- 2012. június
- 2012. május
- 2012. április
- 2012. március
- 2012. február
- 2012. január
- 2011. november
- 2011. október
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2010. december
- 2010. szeptember
- 2010. március
- 2010. február
- 2009. április
- 2008. szeptember
- 2008. augusztus
- 2008. július
- 2007. november
- 2007. szeptember
- 2007. augusztus
- 2007. április
- 2006. december
- 2006. szeptember
- 2006. február
- 2006. január
- 2005. október
- 2004. szeptember
- 2003. október
- 2003. július
- 2003. március
- 2002. december
- 2002. november
- 2001. április
- 1016. december
- 0.
Felhasználói lehetőségek
Oldalak
- Dsida Jenő – Psalmus Hungaricus
- Érdemes oldalak
- Gépszabadság
- Gyimesi István: Dugonics András matematikai munkássága
- Hállóvető
- Hírek
- Hírlevelünk
- Impresszum
- Jacko szülinapján – a Föld dalával…
- Jégmezők lovagja – Alekszandr Nyevszkij képregényes emlékezete
- Készüljé’ fel ȧ hȧngulȧtrȧ !
- Levél nekünk
- Levél név nélkül?
- Michael Servetius
- Névviseletek – Pünkösd, Pinküst, Pinküsd
- Petőfi Sándor – Füstbement terv – versfilmek
- Szegedi Irodalmi Múzeum
- Szegedi mise – Dohnányi művének első CD-felvétele
- Születésnapra Képes Köszöntés
- Tartalom beküldés
- Üdvözlap