Scroll To Top

Böngészés: Barmolmányok

Szeged, 2012. október 29., hétfő (MTI) – Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés miatt három év fogházbüntetésre ítélt hétfőn a Szegedi Városi Bíróság egy szentesi szülészt, akinek 2008 nyarán megműtött páciense három héttel később meghalt.

Tehertétel állami támogatással?

A tehergépkocsik okozta kártételeket továbbra is a lakosság fizeti meg, mert továbbra is a lakossággal fizettetik meg. Állami támogatás van az életünket megkeserítő teherforgalom busás hasznán.

Megszűnik a vasút – 30 ezer kamionnal lesz több az utakon

Decembertől megszűnik a Ro-La (Rollende Landstrasse) Szeged-Kiskundorozsma és az ausztriai Wels között, ezzel évente 30 ezer kamion kénytelen az autópályát választani a vasút helyett – írta hétfői számában a Délmagyarország. Tomcsányi István, a hazai fuvarokat szervező Hungarokombi Kft.

Betemetik az építkezés alatt megtalált barokk pincét Veszprémben

Kinek áll érdekében a hazai műemlékvédelem elsorvasztása?? Közlekedésbiztonsági okokból betemetik a szakemberek által várostörténeti szempontból nagy jelentőségűnek tartott 18. századi pincét Veszprémben – közölte a városháza szóvivője az MTI-vel pénteken.

Végveszélyben a kamionok vasúti szállítása?

A kamionok vasúton történő szállítása, a RoLa tisztességes piaci körülmények között versenyképes, nem szorul állami támogatásra. Mindaddig azonban, amíg a RoLának meg kell fizetnie a pályahasználati díjat, a kamionok viszont lényegében nem fizetnek útdíjat, nem egyenlők a feltételek.

Most kibelezik a Szőke Tiszát – a tél beálltáig pedig széttrancsírozzák

A Szögedi Védegylet és jószándékú civilek minden erőfeszítése ellenére Föld (szeptember) hava 26-a óta bontják a tápai kikötőben elsüllyedt Szőke Tiszát. Hamarosan 100 éves lehetne az 1917-ben épült műremek.

Árverésre bocsátották a nagyváradi Ady-központot

Adóhátralék miatt a nagyváradi önkormányzat árverésre bocsátotta a magyar kormánytámogatással épült nagyváradi Ady-központot – írja keddi számában a Krónika című napilap. A Krónika közlése szerint a szerdára, október 10-re kiírt árverésen 763 ezer lejes (48 millió forintos) kikiáltási áron bocsátják árverésre az 594 négyzetméteres Ady Endre Konferenciaközpontot, és 128 ezer.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszüntetése ellen tiltakozik a Magyar Régész Szövetség

Szakmailag előkészítetlen lépésnek tartja a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszüntetését a Magyar Régész Szövetség (MRSZ); pénteki közleményében a szervezet a hazai örökségvédelem helyzetének jelentős romlásától tart.   „A Magyar Régész Szövetség Elnöksége megdöbbenve értesült arról a kormánydöntésről, amely meg kívánja szüntetni a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt, és jelenlegi információink szerint funkcióit a Belügyminisztérium,.

L. Simon László: a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal feladatköre nem szűnik meg

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) feladatköre nem szűnik meg, a háttérintézményt átszervezik, de az intézményesített örökségvédelem nincs veszélyben Magyarországon – hangsúlyozta L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára egy siófoki konferencia után rendezett sajtótájékoztatón.

Megszüntetik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt

Megszűnik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal(KÖH) a kormány döntése értelmében, azt azonban egyelőre nem tudni, mikori hatállyal fejezi be tevékenységét az intézmény, és mi lesz a munkatársakkal. Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek azt megerősítette, hogy a kormány kedden tárgyalt a KÖH-ről.

Remek a víz – bója van – vízőr van – Fürödni tilos!

Partfürdő… Lapos… Nyár vége, bágyadt napsütés. Eltisztult az „ifjúsági” zajnapok szakadt serege.

Tiszta játszmát! Olümpiát!

Talán semmivel sem lehet(ne) jobban meggyalázni az olümpiát, mint csalással. Módszeres és folyamatos, immár rendszerré tett csalással.