2014. március 15-16-án, egy helyen mutatkoznak be a csak Magyarországra jellemző, egyedi, hagyományos nemzeti értékeink, a Hungarikumok.
Böngészés: Hungarikumok
MAGYAR VAGYOK Magyar vagyok. Legszebb ország hazám Az öt világrész nagy terűletén.
A 100 éves Nagy Háború emlékére kiállítást tervez a Szögedi Védegylet (Szegedi Városvédő Egyesület) és a Magyar Kultúrális Örökség Alapítvány Szegeden. A Szanka-gyűlytemény képezheti alapját a világháborús kiállításnak.
Az „első országgyűlés” helyszínén rendezzük meg a Bországgyűlést, nemzeti borünnepünket, ahol bemutatkoznak a hazai borrégiók képviselői, a borlovagrendek és egyéb szervezetek is, akik szakmai konferencia keretében vitatják meg a jövőre vonatkozó terveket. A gasztronómiai fesztiválon kiállítások is segítenek a magyar szőlészeti és borkultúra, valamint az ehhez kapcsolódó tevékenységek és hagyományok.
E napon 182 éve írta Kölcsey Ferenc remek epigrammáját: HUSZT Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék; Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
Elfeledett magyar neveink Álmucs, Álmuz és Álmó …Őseink nevei helyesen… Álmodó eleinkről és Álmos – bár olykor inkább álmos – utódaikról számadást adnunk mikor is lehetne időszerűbb, mint éppen Álom havában?! A Természet éves édes álmának, a télnek első hónapja, az esztendő utolsó hava, magyarhoz méltatlan és értelmetlen latin nevén. .
Szülinapján köszöntjük világhírű zeneoktatónkat és népzenekutatónkat 1882. Álom (december) hava 16.-án született Kodály Zoltán (Kecskemét, 1882.
A Magyar Karácsonyról A Krisztus előtti eredetű ősi magyar karácsonyt mi magyarok honosítottuk meg a Kárpát-medencében. A velünk kapcsolatba került szláv népek mind a magyarból vették át a „karácsony” szót is.
Bálint Sándor – a legszögedibb szögedi – emlékezete fönnmarad írásaiban és olvasóiban… A karácsonyi ünnepkör Karácsony a niceai zsinat határozata értelmében Jézus Krisztus földi születésének emléknapja: az öröm és békesség, a család és gyermekség, az otthon és szülőföld ünnepe. A Cornides-kódex karácsonyi prédikációja szerint: „Előszer azért kell örülni, mert Isten.
A Karácsony ünnepköre Karácsony a niceai zsinat határozata értelmében Jézus Krisztus földi születésének emléknapja: az öröm és békesség, a család és gyermekség, az otthon és szülőföld ünnepe. A Cornides-kódex karácsonyi prédikációja szerint: „Előszer azért kell örülni, mert Isten emberré lett, hogy ember lenne Isten.
Ma 57 esztendeje esett a vizilabda történetében a legvéresebb eset. 1956-ban a mikulás megörvendeztette a megalázott magyarokat.
Vaszary-villa Múzeum – Szülinapi indítvány Tisztelt Polgármester Úr! Mivel nem leltem Önhöz jobb elérhetőséget, így most ide írok elsőként. Vaszary János Születésnapja alkalmából ezúton fölajánlom segítségemet és egyben indítványozom a Vaszary-villa emlékmúzeummá alakítását.