Új gondja van Angliának: Mélyülő Ondógond! A javából! Kevés az ondó a szigetországban. Az ondóad(akoz)ók száma jelentősen visszaesett 2005 óta.
Böngészés: Külhoni tallózó
Szombattól házasságot köthetnek azonos nemű párok is Nagy-Britanniában. Az azonos neműek házasodását lehetővé tévő brit jogszabály már tavaly július közepén megszületett, miután a londoni parlament két háza által hosszas tárgyalássorozat után elfogadott törvényt az uralkodó kihirdette.
A honanyák tiltakozásul kivonultak a parlamentből. De hiába! A honatyák – pártállásra való tekintet nélkül(!) – megszavazták azt, hogy a többnejűség immár hivatalosan is törvényes Kenyában.
Kenya – hagyományőrző módon – megőrzi többnejűségét. Akár az ENSz terrorizáló határozata ellenében is.
103 esztendős korában elhunyt az utolsó klallam/tlallam anyanyelvű őslakos az amerikai Washington államban. (MTI) Egy korszak zárult le Hazel Sampson halálával, aki még szüleitől tanulta a klallam nyelvet, és a klallam kultúrában nőtt föl, mielőtt találkozott volna a nem indián „civilizáció”-val és nyelvvel – emlékez(tet)ett Ron Allen, a jamestowni klallam.
Áprilistól az Egyesült Királyságban is jöhet a közmunka – mondta George Osborne, az Egyesült Királyság pénzügyminisztere a Konzervatív Párt manchesteri konferenciáján hétfőn az Independent szerint. A 300 millió fontos (kb.
Az oláj cigányok két nagy lehetősége Az oláj cigányoknak két lehetőségük van: Olájországban maradnak, vagy – ha eljöttek, hát – visszatakarodnak oda! – hirdeti a demokratikus Franc(ia)ország balos belügyminisztere… Ennek a vérszívó, nyugati, francos politikus-bűnöző bandának csak a profitszivattyú, csak a pénzünk kell! (Pl.: DÉMÁSZ, DÉGÁZ, cukorgyáraink…) A cigányok gondját. .
Korrupciós bűncselekményekért halálra ítélték a volt kínai vasútügyi minisztert – közölte hétfőn az ügyet első fokon tárgyaló pekingi bíróság. A büntetést két évre felfüggesztették, ami a kínai joggyakorlatban általában az életfogytig tartó szabadságvesztéssel egyenértékű.
Kínában azt szeretnék, ha az északnyugat-kínai Senhszi tartományban lévő Tungvancseng település, a déli hunok 1600 évvel ezelőtt alapított fővárosa a magyarok zarándokhelyévé válna – közölte az MTI-vel Obrusánszky Borbála történész, keletkutató, aki részt vett a kerek évforduló alkalmából rendezett szakmai konferencián Csinpienben. A nyolcvan résztvevővel megrendezett tanácskozáson az Egyesült Államok,.
Horror: nyílt utcán mészárolt le két muzulmán egy katonát Dél-Londonban Borzalmas jelenetnek voltak tanúi tegnap délután a járókelők Dél-Londonban: Woolwich egyik forgalmas útján két fekete muzulmán férfi késekkel és bárdokkal lemészárolt és lefejezett egy szolgálaton kívüli brit katonát.< A gyilkosság után a holttestet az úttestre vonszolták, majd eszement módon, fegyvereikkel. .
A viktoriánus korban okosabbak voltak a britek – állítják brit tudósok. Számításaik szerint az általános intelligenciahányados a szigetországban 1880 óta 14 ponttal csökkent.
Muszlim „erkölcsjárőrök” zaklatják a szerintük nem megfelelő öltözetű vagy alkoholt fogyasztó londoniakat a brit főváros egyes negyedeiben. A panaszok miatt a Scotland Yard erősítette jelenlétét az érintett városrészekben.