garai.szakacs <garai.szakacs@szeged.eu> ezt írta (időpont: 2018. nov.
Böngészés: Nyílt levél
Tisztelt Címzetes Jegyző úr! A delmagyar.hu 2017.08.31-i számában, megdöbbenve olvastam az „Új bulihelyszín készül a Partfürdő mellett – a Laposra költözik a gólyatábor” című cikket, amiben kiderült, hogy Szeged kulturáltsága továbbra sem normalizálódik, hanem a féktelen szórakozás, a dorbézolás támogatásának irányában folyik tovább. Mondják sokan, hogy Szeged fesztivál város, ezért.
Tisztelt Balogh Zoltán Miniszter Úr! A régi iskolákban nem csak tanítottak, de neveltek is – hazaszeretetre. Most se nevelés, se oktatás, se hazaszeretet, se országismeret, csak a tanárnő (szándékosan írtam, mert a pálya mára teljesen elnőiesedett) internettel, okostelefonnal rákerestet a témára, letölteti, aztán a következő órán dolgozatot irat, hogy még.
A népszavazásról józanul Jó tisztázni, hogy ez a népszavazás miről is szólt valójában. Elsősorban a magyar kormányfő tárgyalási pozíciójának megerősítését a brüsszeli bürokratákkal szemben.
Egy „jobboldali” polgár (olvasónk) véleménye a közelgő népszavazásról és a „baloldali” tömegek fölvilágosításáról: – Néhány gondolat a népszavazás előtt – Kísértet járja be Európát – az internacionalizmus kísértete. E baljós árnyak már számos jobb sorsot megélt nemzetet leterítettek, most azzal kecsegtetve őket, hogy a nemzetet más portája elé seperhetik.
A fönti írás értelmezéséhez: Arab Katyvasz – Célja: Népvándorlások elindítása Távlati cél: Lángba borítani Európát! Arab Katyvasz (Sz.) – Ibolyú: többszörös kormánydöntés (kormányváltás), barna: polgárháború, Világosbarna: zavargások, a többi: kormányváltás, egyéb afri közép-szürkék: tüntetések és fegyveres megmozdulások az arab világon kívül… (Sz.) Ajánlott olvasmány még: VAN OTT TÜDŐ!. .
Tisztelt Somorjai Ferenc! Azzal a céllal írok Önöknek, hogy érdeklődjek, van-e lehetőségem arra, hogy spanyol nyelvű idegenvezetést vállaljak? 2016. februárjában diplomáztam turizmus-vendéglátás szakon a Metropolitan Egyetemen.
Szeged DÓM tér, Kováts József szobránál… Azoknak, akik a nagy eső miatt nem tudtak személyesen részt venni a megemlékezésen.. KEDVES BARÁTAIM! Először szeretném megköszönni a meghívást a Szegedi Jobbik vezetőségének a Vitézi Rend nevében.
Budapest II. Kerület Képviselő Testülete és Közgyűlése részére Javaslat Zsigmond királyunk emlékezetének méltó megőrzésére Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő Testület! Immár 8 esztendeje évről évre Önök elé tárom Buda egy égő sebét és több, mint fél évszázados adósságát, valamint ennek törlesztésére tett javaslatomat.
Vaszary-villa Múzeum – Szülinapi indítvány Tisztelt Polgármester Úr! Mivel nem leltem Önhöz jobb elérhetőséget, így most ide írok elsőként. Vaszary János Születésnapja alkalmából ezúton fölajánlom segítségemet és egyben indítványozom a Vaszary-villa emlékmúzeummá alakítását.
Vaszary-villa Múzeum – Szülinapi indítvány Tisztelt Polgármester Úr! Mivel nem leltem Önhöz jobb elérhetőséget, így most ide írok elsőként. Vaszary János Születésnapja alkalmából ezúton fölajánlom segítségemet és egyben indítványozom a Vaszary-villa emlékmúzeummá alakítását.