Tisztelt Közönségünk, Kedves Operabarátok! Október 6-án – a 2-i budapesti nyitóhangverseny után – megkezdődött az Armel Operafesztivál és Verseny szegedi programsorozata. Az első fesztiválprodukció a Szegedi Nemzeti Színház előadása, Umberto Giordano André Chénier című operájának premierje – nagy örömünkre – teltház előtt zajlott.
Böngészés: Olvasói levelek - "Várjuk korábbi (másutt) elhallgatott olvasói leveleiket is!"
Az Ön (másutt elhallgatott) leveleit is szeretettel várjuk és közöljük!
Hogy milyen is volt a Szegedi Ifjúsági Napok 2012-ben? Zeneileg olyan mint 5 éve mindig… unalmas. 1-2 már rég kifutott külföldi húzónév botrányosan rossz koncertet adott, pedig tőlük többet vártam.
Tisztelt Dr. Bóka István Polgármester Úr! Balatonfüred Kezdeményezem, hogy városuk kapja vissza v.
Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük Kásler Árpád a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete(BAÉSZ) elnökének nyílt levelét: Haza és Nemzetárulás „Régen a magyarok karóba húzták a hazaárulókat.” Majd megkérdezte: „El tudjátok-e ezt képzelni Gyurcsány Ferenccel és társaival?” Meg is adta a választ: „Igen” – olvasható a Népszabadság hétfői számában. Ez egy szakállas.
Rémhír? Az év (rossz) vicce? Sajnos egyik sem. Nagyon úgy tűnik, hogy a meddő gazdaság felélénkítése helyett újabb értelmetlen sarcot akar bevezetni a kormány.
A Schmitt-ügy kapcsán elég a körülöttem doktorált elvtársak témáit és módszereit megemlítenem. Mivel sose voltam vonalas ember, már kandidátusi értekezéssel is felérő idegenforgalmi földrajzi doktorátussal (témavezetőm Dr.
Kedves Dolgozó Honfitársaim! A Sun nem éppen egy „fasiszta” lap. Nem is épp egy Sün.
NEM ÉRTEM a kötelező a kamarai regisztrációt Kinek jó? Kinek kell? Neve: adj pénzt és ne tudd mért. (Vörösmarty Mihály: Országháza) Aligha lesz sikertörténet a kötelező kamarai regisztráció.
Tisztelt „politizáló elit”! Ti kinek a pénzén szereztétek a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen, vagy a Jogi Egyetemen a diplomátokat? Érvényesnek tekintitek-e egyáltalán? A most megvetett, nyűgnek tekintett öregek etettek, ruháztak, taníttattak! Vannak szüleitek, vagy ti más bolygóról kerültetek ide? A havi milliós keresethez szükség van a nyugdíjasok filléreire is? Nem. .
Nyílt levél Botka Lászlóhoz, Szeged város polgármesteréhez Tisztelt Polgármester Úr! Szeged város első emberéhez fordulunk, aki a sikeres beruházások mellett bizonyosan a városban előállt tarthatatlan helyzetért is ugyanúgy felelősséget érez. Fölkérjük, hogy tiltsa meg, akár a közgyűlés egyetértésével, a Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.
Tápai-szobor – Kiss István, olvasói levél dr. Szabó László részére Tisztelt Szabó Úr! Ha jól tudom Ön vetette fel nemrég Tápai Antal Pöndörhálóvető szobra felállítása ügyét.