Scroll To Top

Szúnyogirtásnak hazudott tömeges pillangó-pusztításkor és a következményes békairtáskor meg fecskétlenítéskor hol vannak az állatvédők ???

Rózsa Miklós, magyar születésű zeneszerző, háromszoros Oscar-díjas filmzeneszerző

Évfordulók, Kalendárium 2013. ápr. 18.

Bár csaknem száz filmzenéjéről lett híres, soha nem szűnő lelkesedéssel maradt meg a hangversenymuzsika elkötelezett hívének. Ezt nevezte ő mindvégig „kettős élet”-ének.
Édesanyja zongoraművész volt, édesapja pedig a magyar népzenéért rajongó iparos mágnás. Rózsa Miklós már öt éves korában hegedülni tanult. Két év múlva már diákindulót komponált. Apja hatalmas birtokán Nagylócon (Nógrád vármegyében) gyakran hallott palóc népzenét és népdalokat, melyek a későbbiekben is gyakran megihlették.

1925-ben, 18 éves korában beiratkozott a Lipcsei Konzervatóriumba.

Ifjúkori zeneművei magyar, palóc dallamokat elevenítettek föl, melyeket még az atyai birtokon jegyzett le.
Vegyészmérnöknek készült, Lipcsében járt egyetemre, de párhuzamosan zeneakadémiai tanulmányait is folytatta. Két diplomával később Párizsba költözött, ahol 1931-től írta a „Változatok egy magyar népdalra” művét, melyet ott be is mutatott. Majd 1935-benLondonban egy táncegyüttes művészeti vezetőjeként dolgozott. Ott írta a „Hungaria” című balettjét is, és ott találkozott Korda Sándorral, akinek fölkérésére 1936-ban írta első filmzenei partitúráját a Jacques Feyder rendezte Korda-produkció, A páncél nélküli lovag – Knight Without Armour (1937) – számára.

1940-ben telepedett le Hollywoodban. Hamarosan ő lett a világ egyik legismertebb filmmuzsikusa.

Egyebek közt ő szerezte a

… zenéjét is (1907)

Forrás:
^
 „Biography”. Miklós Rózsa Society. Retrieved March 11, 2012.
^
 „Miklós Rózsa Papers”Library.syr.edu. Retrieved March 11, 2012.
Miklós Rózsa’s Filmo/Discography at SoundtrackCollector.com
http://en.wikipedia.org/wiki/Mikl%C3%B3s_R%C3%B3zsa

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium

Honi tallózó

Ady szavaival élünk és túlélünk :

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)