Scroll To Top

Az illegális bevándorlás - vagyis bűnözés - támogatása bűnpártolás !
A bűnpártoló politikusoknak börtönben vagy bitón a helyük !

Német csodafegyver – 75 éve repült először lopakodó

A világ első „lopakodó” repülőgépének 75. szülinapján (első röpte napján) érdemes átgondolni, hogy mit ér a tudás és min is múlik egy világháború…

75 éve – A német csodafegyver tavaszán, 1944-ben már repült lopakodó!
A Horten Ho 229 –
Kísértetiessen hasonlatossan a maiakhoz…
Sokan kétségbe vonták, erőlködve nevették a „csodafegyver” várását…
Aztán a világháború után a német hadmérnök hadát a Paperclip hadművelet keretében 1500-at elsőbbséggel az USA-ba „mentettek”!
Még az amerikai űrprogramot is Ők irányították. Vegyük csak például Wernher von Braun életét!

Wernher Von Braun báró (a V-2 rakéták tervezője) asztalánál a Marshall Space Flight Centerben a Saturn rakéta-család modelljeivel (1964-ben)

Egy fél évszázad múltán pedig az is kiderült, hogy a „csodafegyver” is létezett!

1944 Kikelet (március) hava elsején repült először a – Horten fivérek által tervezett – Horten Ho 229 csupaszárny repülőgép. Szárnyai csupa fából készültek, a törzsében két sugárhajtóművel…

Ez volt a(z egyik) német csodafegyver, mely éppen csak gyártásának megkezdéséig jutott, bevetésre azonban már nem kerülhetett.

A Horten fivérek a világon az első lopakodóként csupaszárny repülőgépet terveztek, amit sugárhajtóművek hajtottak. Érdemes és illő lenne e gépeket a föltalálói neve után „horten”-ként emlegetni ! (Ez a „lopakodó” kifejezés amúgy is oly esetlen…)

A Horten-fivérek: Walter (balról) és Reimar (jobbról)

A repülőgépet a tervezői után Ho 229-nek nevezték el, de ismert a gyártója utáni Go 229 megnevezéssel is…

A Ho 229 (Go 229) – német lopakodó – 1944 (Hitler’s Stealth Fighter – „Hitler lopakodója”)

A prototípusok legyártását nehezítették a szövetséges bombázások, a BMW 003 sugárhajtómű legyártása tervezési és gyártási nehézségek miatt egyre többet késett, ezért a gépet át kellett tervezni a Jumbo 004 használatához.

Szakértők állítják, hogy annyira újszerű volt ez a csúcstechnológia, hogy valóban fordíthatott volna a háború menetén…

Horten Ho 229 (Go 229) – Vonalas háromnézeti ábra

A gyártás megindulása után a gyárat a szövetségesek elfoglalták és a félkész repülőgépeket a győztesek az Egyesült Államokba meg a Szovjetunióba szállították…

Mára az egyetlen fennmaradt példány az amerikai National Air and Space Museumban található (raktáron)…

…igen leharcolt (75 éves) nyögdíjazott állapotban…

A V3 jelű gép a múzeumban (elöl- és hátulnézet)

Az amerikai Northrop Grumman néhány évtizeddel később elkészítette a modern lopakodót…  Nekik volt idejük. Nem bombázták őket, és a sürgetés sem volt oly égető…

Az amerikai B-2 spirit külseje pedig – milyen érdekes – mennyi föltűnő hasonlóságot mutat a Ho 229-hez!

Aztán kerül egy kis szakértői csapat, és újraépíti a német csodagépet…
Mennyi megválaszolatlan kérdés!?

Greatest Mysteries of WWII: Hitler’s Stealth Fighter 720P

Dr. Sz. L.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

A MAGYAR KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓJA
CSALÁDORVOS, AKI HISZ A CSALÁDBAN,
DE NEM HISZ A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉGEKBEN,
NEMZETÜNK BETEGSÉGÉNEK ORVOSLÁSAKÉNT PEDIG HISZ MAGYARORSZÁG FÖLTÁMADÁSÁBAN

Kalendárium

Dugonics
Dugonics
dec. 20.

Honi tallózó

Ady szavaival élünk és túlélünk :

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)