1879 kikelet hava (március) 12.-én öntötte el Szegedet a Nagy Árvíz.
Bizony ma zengett is a Dóm minden harangja… és mélyen morajlott a nagyharang is…
Bizony van is miért… Elsűllyedt ez a Város !!!
Azután vízmúltán Városunk példátlan összefogással és gyorsasággal épült újjá.
Példás szépségű, gyönyörű lett !
Idén 190 éve született a világörökségre érdemes tervek szellemi atyja.
Lechner Lajos Szeged Nagyárvíz utáni rendezési tervének megalkotója.
Lechner Lajos a rendkívül szabályos körutas-sugárutas rendszerért akkoriban számos nemzetközi elismerést is kapott.
Városunk balvezetése – ahelyett, hogy fölnőne a Lechner-i örökséghez – a körutat is szögletesíti. A külföldi kifektető (befektető?) üres telkének – Újszeged legnagyobb belterületi pusztaságának – körbekerülését támogatja. Ezzel végre szögletessé válhat a körút! Éppen ott, ahol azt immár két évtizede letarolva, semmi építmény nem akadályozná, hogy – Lechner tervei szerint – az végre körré záródjon…
Másfél évtizedes ellenállásom nyomán talán ez most rendeződik… No attól persze még híd lesz…
GYÖKÉRTELENÍTENEK !
Lassan, de bizonyosan szegedi “kis és nagykörutunk” is, meg minden sugárutunk is teljesen elveszíti klasszikus szép jellegét a klasszikus épületek elpusztításával. Ezek többségét semmi sem védi… Szabott arculati elemek rendszere és homlokzatmagasság helyett a hazai, vagy a “külföldi kifektető” vagy honi kisstílű város-ellenség pénztárcájának és korrupciós koefficiensének mérete szab új pofázmányt a “modern” barmolmányaiknak.
Ládd:
Kenderfonó (Ó-szeged) – www.ujszeged.hu
A “modern” tervezés és a tervtelen “fejlesztések” szánalmas eredményei jól láthatóak!
A Boldogasszony sugárút ma már csak Szomorasszony sugárút… Arculata legyalulva, elbarmolva…
Vajon melyik férfi tűrné, hogy így meggyalázzák szeretett Asszonyát ? Mégis egy egész Város népe tűri szótalan, hogy legyalulják, otrombítják egész Városát… Szánalmas Szeged !!!
Lechner Lajos öröksége többet érdemel!
Az igazi elismerés az egyedülálló városszerkezet világörökséggé nyilvánítása lenne. Azaz hogy lett volna… De ez a pusztítás már lassan mindezen álmaimat teljesen tárgytalanná teszi…
A pompás körutas-sugárutas szerkezeten túl…
Lechner Lajosnak köszönhetjük egyebek között a napsugaras házaink Árvíz utáni újjászületését is.
Lechner ilyen napsugaras “typusházak”-ból (többféléből) egyedi oromdíszítéssel egész utcasorokat tervezett a helyi hagyományokat is megőrizendő…
Ma már ennek a nyomai is alig látszanak.
A szegedi napsugaras házak (maradékának) védelmében folytatott “hadjáratom” részben sikerrel járt:
A napsugaras házak helyi védettsége – www.ujszeged.hu
Napsugaras házak – www.ujszeged.hu
…eredményeként első körben 24 napsugaras ház kapott helyi védettséget.
A többi azonban azóta is fogyatkozik…
A középparaszti, vagy gazdagabb házak azonban nem képviseltetik magukat Szegeden a látogatható látványosságok listáján, mint ahogyan a hasonló látványosságnak kiválóan alkalmas Bálint Sándor szülőházat is eldózerolták…
Lásd: A Bálint Sándor szülőház kálváriája – www.ujszeged.hu
A Selymös Város, a Fölsőváros azonban még ilyennel sem büszkélkedhet. Lassan el is fogynak az utolsó erre még alkalmas épületek… Lásd: Gyevi csőszház – 2005. – www.ujszeged.hu
A világörökség címre – akár a Belvárostól függetlenül – napsugaras házaink is érdemesek lehetnének! Édesapám még napsugaras házba született… De ha fogyatkozásuk így halad, hát unokáink már a – “napsugaras ház” – fogalmat sem ismerik majd…
Szeged belvárosa – világörökség!
Az épített értékeink védelme nem tűr halasztást.
A további értelmetlen pusztítás – a körút szögletesítése és a tervtelen rombolás – megállítása érdekében cselekednünk kell!
A hazafiaság minimuma az épített magyar örökség védelme.
Dr Szabó László
Szögedi Védegylet
elnök
Az újjászületés reményében ajánljuk még figyelmükbe:
Ajánlott olvasmányok a “modern” Városveszejtésről:
Bálint József – Szegedi séta (Szegedi értékeink eltűnése)
UTCa vagy kör-út? – Déli riport
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni…
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...