Scroll To Top

A magyarellenes terror legfőbb oka a meggyávult magyar ! (Sz.)

Ambrus-köszöntő a Kecskés közben

Ambrus neve napját Álom – azaz tévetegen latinkodón tizenkedve december – hava 7.-én ünnepeljük. Rögtön a Mikulás után…

Ambrus. – Ritka név ez manapság a Magyar Világban. Többnyire csak ezen a tájon, Kőrös vidékén dívik. Kőrösnek pedig van egy nevezetes Ambrusa ! Kecskés Ambrus. Az Ő családjáról nevezték (el) hajdan tisztességgel a kapujukra vezető Kecskés közt. Vakköz volt ez hajdanán. Maga a „vakköz” is remek kőrösi szó, a beteges közmagyar a francoskodón szánalmasabb „zsákutca” néven emlegeti az ilyen köztereket. A franci-francos „Cul de Sac” zsákos szelleme nyomán…

Tehát mi, akik még nem feledtük őseink szép szavait, jobb és illendőbb, ha megmaradunk a „vakköz” nevezetnél. Igaz Magyarok csakis e szóval illetik. Nem mindig volt szabad azonban magyarul szólni. Sőt ! Életveszélyes volt magyarul még gondolkozni is. A csaknem fél évszázados Vörös Terror még halványuló világában is súlyos árnyakat vet ránk. Sötét antimagyar vörös árnyat vet a Kecskés közre is !

A Vörös Terror tombolatának idején, Rákosi Mátyás népnyúzó diktatúrájában elvették a Kecskések földjét is ! Kisajátítottak egy jókora darabot a Kecskés köz folytatásában, így az ma már nem vakköz, hanem majdnemhogy utca ! No csak majdnem, hiszen – bár nem egyirányú, mégis – két kocsi szemben el nemigen fér. (No két komcsi gyalog, az még csak-csak…) Az, hogy utcának nevezik ma a közt, csak a kisebbik gond ! A nagyobbik az, hogy a tősgyökös Kecskések helyett egy magyarellenes pesti komcsi nevével gyalázzák ma is Kőrös e közterét ! Szabó Ervin a népnyomorgató kommunista rezsim, a Vörös Terror egyik rém-arca volt az antimagyar világban, a szovjet megszállás alatt. No de… Itt az idő, hogy lerázzuk végre a kommunizmus kísértetét ! A kommunizmus kísértete bejárta Európát ! De itt az idő, hogy végre tisztító táltosfüsttel vagy éppen tiltakozón (protestánsan) szentelő tömjénfüsttel az itt-felejtett árnyait és a máig kísértő ördögfattyait is végleg kitakarítsuk ! Elég a magyarüldözésből !

Legyen végre magyar Magyarország !

Isten Éltesse Kecskés Ambrust a neve napján !
No meg azon túl is ! A Kecskés közben…

Jó egészségben, örömben és boldogságban !

Köszöntsük Őt mi is méltósággal !

Az ősei földjéből a köznek hasított darabot pedig nevezzük szépen annak, ami !
Tisztességgel „Kecskés köz”-nek !

Az Ősök iránti
Tisztelettel :

Dr. Szabó László
családorvos
Kőrös

Ide legalulra pedig a Vörös Terror rémarca, az alávaló bitorló köztérnévadó kívánkozik :

Szabó Ervin (Schlesinger Sámuel Ármin) antimagyar fölforgató, anarchoszindikalista forradalmár, a forradalmi szocialisták szellemi vezetője…

Duczyńska Ilona az orosz bolsevik forradalom (Vörös Terror) hírére hazatért Magyarországra, a forradalmi szocialisták 1917 márciusi zimmerwaldi kiáltványával fölkereste Szabó Ervint, akivel kettesben elhatározták, hogy megölik Tisza István miniszterelnököt. Ennek részleteit a Németvölgyi temetőben tervelték meg. Végrehajtását Duczyńska Ilona vállalta magára, aki egy Browning-revolverrel tervezte elkövetni a merényletet, amelyet a baráti körükhöz tartozó Madzsar Józseftől lopott ! Svájcban ennek a fegyvernek a használatára a kommunisták már kiképezték. A merénylet időpontjaként 1917 május 23.-át határozták meg. A terv szerint Duczyńska a Hermina úti Tisza-villánál várta volna a miniszterelnököt, s amikor az kiszáll a kocsijából, közvetlen közelről agyonlövi. A merényletet Tisza István váratlan lemondása tette időszerűtlenné. No hát ilyen „érdemesek” a kommunista utcanévadóink… Micsoda hősök !!!

Megemlítendő, hogy a népirtás atyjainak szószólója volt ez a Szabó Ervin. Ma mérvadó baloldali portálok mérlegelgetik, hogy vajon kommunista volt-e ? Szabó Ervin szerkesztésében és előszavával jelent meg Marx és Engels válogatott írásainak két kötete (1905; 1909)

Ezeknek a kommunista fölforgatóknak a nevében zajlott le a világon a legnagyobb népirtás !!!
120 millió áldozattal a kommunista népirtók az emberiség ellenes bűncselekmények vitathatatlan világbajnokai !!! A náci meg a fasiszta népirtókat együttesen is nagyságrendnyi fölénnyel veri a kommunizmus !!! … és ezek a kommunisták, a népirtás bajnokai moralizálnak még a 21. században is ?! Meddig tűrjük még a népirtók propagandistáit erkölcsről papolni ?!

Tanulságos antimagyar akna-forrás :

Dalos György : A cselekvés szerelmese (1984)
Konrád György : Csodafigurák (Noran, Budapest, 2006)

Ugyan meddig hagyjuk még a legnagyobb népirtás ideológusait kirekesztősdit játszani ?
Vajon meddig hagyjuk még Magyar Hazánkban az antimagyarokat kedvükre tombolni ?!

Talán itt lenne már az ideje megírni végre a hazaárulókról a magyar méltatást is…
Azután pedig mindenki (neve) oda kerülhet, ahova való !!!

Ajánlott olvasmány : Miért viseli egy kommunista ideológus nevét a budapesti könyvtárhálózat?

Mekkora kommunista volt Szabó Ervin ?

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

A MAGYAR KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓJA
CSALÁDORVOS, AKI HISZ A CSALÁDBAN,
DE NEM HISZ A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉGEKBEN,
NEMZETÜNK BETEGSÉGÉNEK ORVOSLÁSAKÉNT PEDIG HISZ MAGYARORSZÁG FÖLTÁMADÁSÁBAN

Kalendárium

Verecke táján
Verecke táján
dec. 3.

Honi tallózó

Ady szavaival élünk és túlélünk :

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)