Európa szívéből
Árpádtól Szőke Tiszáig…
„Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kísértete…”
Már Petőfi így írt! És hová fajzottunk azóta?
Árpád apánk büszke örökségéből nem sok maradt. Talán néhány nevével illetett hely, de immár az is eggyel kevesebb. Mert a Városunkat rágó métely miatt az Árpád otthonnal – azazhogy évszázados patinás szép épületével – is szegényebbek vagyunk!
Árpád szelleme pedig – úgy tűnik – teljesen elenyészett. Hozzá fogható vezetőre már régen áhítozik a magyar. Már aki magyar még maradt abból a méltán büszke népből…
„Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég, Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!”
Roncstársadalom, amely megőrizni sem tudja atyái, öregatyái örökségét. Mi mai, nyomorított roncsmagyarok bizony, így élünk. Hagyjuk, hogy selejtes „döntéshozók” holmi „gazdasági érdekek”-re, meg „fejlődés”-re hivatkozva pusztítsák értékeinket, miközben csakis zsebre játszanak. Gyökértelen, bugris félre-vezetők elveszejtik öregatyáink örökségét. Meg is érdemeljük, ha hagyjuk!
Elitünk afrikai szintű… – írta Bogár László
Közelről láttam Afrikát. Így mondhatom, szerintem ez nem egészen helytálló. Az afrikai vezetők gyakronta szeretik a népüket. Bár többnyire helyettük dőzsölnek, de törzsfőnöki szívvel, atyáskodva szeretik koldús népeiket. Ezt a mi mai vezéreinkről gondolkodó ember nehezen hiheti…
Afrika népének bölcsebb fele visszakívánkozik a gyarmati rendbe. A mostani (f)elszabadult (rendellenes) mutyizmusból.
Nekünk is sokat használna, ha monarchia-beli vezetőink, vagy a Horthy-kor nagyjai rendet vágnának mai mutyimestereink között. Klébelsberg Kunó és kora hangulatának megelevenedése pedig a legédesebb álom. A nemzeti összjövedelem hetede kultúrára…
Ezt ma is megirígyelné bármelyik dúsgazdag olajállam is!
Több, mint száz esztendeig állt az „Árpád”, és elálldogált volna még egy másik száz esztendeig…
A régi mesterek száz évekre terveztek és építettek! Nem úgy, mint a műveiket pusztító panelbetyárok…
De egy panel-lelkű, gerinctelen balvezető szétverette az Árpádot! Meglehet, még kárörömmel is tette! A nevéért, vagy a szépségért? Pedig elfért volna bőven, az áruház is benne! Stílusához lehetett volna igazítani az egész leendő környezetét. De nem! Győzött a bugrizmus. A nagyon kevés magyar (tulajdonú) bolt-lánc megjelenésének sem örülhetünk így már tiszta szívvel, a dózer nyomain. Mit várjon a magyar a „külföldi befektetőktől”, ha ezt kapja saját fajtájától. Ha így viselkedik a mi vérünk, mit várjunk gyüttmönt gyarmatosítóktól?
„S saját testvérink, kik reánk készítik A gyász s gyalázat fekete mezét.”
Ajánlott olvasmány: Az Árpád (Nevelő)Otthon kálváriája
De volt egy kincse Szegednek, mely a vízen állt. Nem zavart, mert nem zavarhatott semmiféle „rendezési terv”-et. A Szőke Tisza kikötve is úszott a Szőke Tiszán. Most mikor bajosan zabolázható Szőke Tiszánk többre érdemes mellvédjét is szétverik, érdemes hajdan nevével büszkélkedő ékkövének emlékére visszarévedni. Teknője veszett már, de a lelke, a gőzgépe még 100 évesen is zakatolni tudott!
Lehetett volna új pompában megújult mulatója Szegednek!
De végül lelki „sivatag, lárma, durva kezek” eltakarították.
„Hogy hallgatunk! a második szomszédig Alig hogy küldjük életünk neszét.”
Semmi lázadás, semmi népfölkelés, semmi ébredés. E Város népe ilyen! Halvérű. Nem tiltakozik, mikor kincseitől megfosztják, értékeit szétverik. Roncsország roncstársadalma. E Város-vesztő balvezetést újraválasztó népség meg is érdemli, hogy nincsen Szőke Tiszája. De hiszem, hogy van még – e bolsevista bugrizmus ellenében – egy értő és érző kisebbség. Ők többet érdemelnek!
Magam a legutolsó Szőke Tiszás fórumon azt is hangsúlyoztam, hogy e hajó a Városé! Hiszen az eredeti szerződés – mely 100 forintért(!) adta el – kiköti, hogy azt az új tulajdonosnak Tápé és Szeged idegenforgalmának föllendítésére kell hasznosítani.
A bal vezetés fülei e fórumon ott ültek. Fölismerés helyett kételkedtek és kötekedtek. Ahogy mindig, értékmentés és építkezés helyett hamiskásan luciferkodtak.
Lapunk a vészharangot is kongatta…
“Értékmentő fémkereskedők” kezén a Szőke Tisza!
A Szőke Tiszát széttrancsírozták állami és helyi elöljárók teljes támogatásával. Hallgatólagos semmittevésüknél egyetlen gerinctelen kupecnek sem kell több támogatás!
Márpedig mindig akad fontosabb ügy, amiért méltatlan vezetőink éppen „nem érnek rá” az értékeinket fölkarolni…
Utolsó vészjelként harsogtuk:
Most kibelezik a Szőke Tiszát – a tél beálltáig pedig széttrancsírozzák
De semmi foganatja nem volt méltatlan döntéshozóink fejében.
Magam az országgyűlés elnökét is fölhívtam és tájékoztattam az áldatlan helyzetről. A segítségét kértem. A kisujját sem mozdította. Messze van a bűnös várostól egy szegedi gondolat!
De a helyi toronyaljasok szeme láttára zajlott a gyalázat. Nekik nem lehet kifogásuk! Még ennyi se. Az orruk előtt verték szét a Város kincsét, a Város tulajdonát.
Hűtlen kezelés! Ha lenne jog Magyarországon, a Város toronyaljasai már a rács mögül izgulnának a teljes vagyonelkobzásukon…
„Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég, Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!”
Elgondolkoztató persze, hogy mire is való egy választás Magyarországon. Mire, ha arra nem, hogy az ártékony és gyökértelen, gyüttmönt szutykot végre eltakarítsuk. Persze, ha egyáltalán akad még alternatíva…
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel…”
Amíg érlelődik a gondolat, ajánlom a figyelmükbe a hétvégi fényképtárlatot a Szőke Tiszáról… és a maradékáról…
Szőke Tisza fénykép-kiállítás a Fekete Házban
Szöbb Szögedi Jövendőt!
kíván
Dr Szabó László
Szögedi Védegylet
alapító
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...
