Montecuccoli 1609. február 21-én született Montecuccolo kastélyában, Modena közelében. Először papnak készült, de 16 évesen meggondolta magát, és beállt közkatonának az osztrák hadseregbe. Részt vett a harmincéves háború több nagy csatájában, személyes bátorságával több alkalommal kitűnt, és gyorsan haladt előre a ranglétrán. Szolgált a legendás Wallenstein keze alatt, és amikor 1639-ben svéd hadifogságba esett, már ezredesi rangot viselt. Három évet töltött Stettin (ma lengyelországi Sczeczin) várában, kényszerpihenője alatt a hadművészet irodalmát tanulmányozta, és ekkoriban keletkeztek első elméleti írásai.

Kiszabadulása után, 1642-ben tábornokká nevezték ki, és ő meghálálta a bizalmat: először a svédeket verte meg, majd megmentette szülővárosát, Modenát a pápai csapatoktól. 1645-ben Magyarországon harcolt I. Rákóczi György fejedelem ellen, aztán Bajorországba küldte III. Ferdinánd császár. Ott mesterien fedezte az egyesült svéd-francia seregek előli visszavonulást, lehetővé téve ezzel a bécsi udvar számára a vesztfáliai béke aláírását. A béke megkötése után a császár fontos diplomáciai küldetéseket bízott rá, emellett a béke örömeit élvezte: megnősült, kastélyában könyvtárat alapított, értekezéseket írt filozófiai, botanikai és jogi témákban.

1658-ban kellett ismét táborba vonulnia: előbb Lengyelországban harcolt a svédekkel, majd 1661-ben az ismét a töröktől fenyegetett Magyarországra, pontosabban Kemény János erdélyi fejedelem segítségére indult. Időközben azonban a török és az osztrák fél titkos megállapodást kötött: ha a törökök nem „nyelik le” Erdélyt, és engedik új fejedelem választását, Bécs „ejti” Keményt, csapatai pedig nem avatkoznak közbe. Montecuccoli fogcsikorgatva engedelmeskedett: csigalassúsággal elvezette seregét Kolozsvárig, majd Apafi Mihály fejedelemmé választásának hírére rögtön megfordult és hazatért.

A súlyos veszteségekkel járó látszathadjárat miatt (a katonákat nem az ellenség, hanem a járvány és az éhség tizedelte meg) a közvélemény Montecuccolit hibáztatta, mire ő egy röpiratban a magyarok gyávaságát és megbízhatatlanságát hozta fel a kudarc okául. A szócsatát gróf Zrínyi Miklós névtelenül megjelent válasza zárta le, amelyben Montecuccolit vádolta gyávasággal – a két hadvezér ettől kezdve engesztelhetetlenül gyűlölte egymást. Montecuccoli nemcsak személyes okokból volt rossz véleménnyel a magyarokról: az abszolutizmus feltétlen híveként fékezhetetlen, lázadó csürhének látta őket, akiket „selyemfonál helyett vaskötéllel” kell a birodalom érdekeinek szolgálatára szorítani.

A csorbát az 1663-as nagy hadjáratban köszörülte ki, amikor népszerűtlensége ellenére őt nevezték ki főparancsnokká – Lipót szemében sokat számított feltétlen dinasztiahűsége. Montecuccolinak ugyan előbb fel kellett adnia Érsekújvárt és Zrínyi-Újvárt, de 1664. augusztus 1-jén Szentgotthárdnál tönkreverte Köprülü Ahmed nagyvezír hadait. Az már nem rajta múlott, hogy a szégyenteljes vasvári béke – általános felháborodásra – a törökök kezén hagyta korábbi hódításaikat.

A győzelmes hadvezér, aki az udvari haditanács elnöke, az Aranygyapjas rend lovagja lett, utoljára 1672-ben hadakozott a Rajna mentén a franciák ellen. Bravúros hadműveletekkel csúszott ki a de Turenne marsall által vezetett ellenség csapdáiból, majd 1675-ben a sassbachi ütközetben aratott győzelmével elfoglalta Elzászt. A koros és beteges Montecuccoli ezután már nem vett részt több hadjáratban, utolsó éveit tudós férfiak és tudományos munkásság közepette töltötte. Anyagi gondjai nem voltak – lévén dúsgazdag arisztokrata, emellett bányarészvények tulajdonosa és szarvasmarha-üzletek haszonélvezője.

Montecuccoli főként és mindenekelőtt katona volt, a háborúhoz és a hadvezetéshez értett igazán. Sokan csak híres mondása miatt ismerik nevét – miszerint a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz -, holott komoly elméleti munkásságot fejtett ki. Számos reformot dolgozott ki és vezetett be, mint például a könnyebb muskéta alkalmazása, a gyalogságban a lándzsások számának csökkentése és a lőfegyveresek számának növelése, az elit gránátosok felállítása. A 17. század egyik legkiválóbb katonája volt, aki egyaránt jeleskedett az erődítésekben és az ostromban, a támadásban és a visszavonulásban, az ellenség utánpótlási vonalainak megrongálásában. Megtervezte a Duna vonalára támaszkodó támadássorozatot, amely a törököket kisöpri Magyarországról – ezt később kedvelt tanítványa, Lotharingiai Károly valósította meg, aki ismerte, sőt hadjáratain sűrűn forgatta Montecuccoli munkáit.

Raimondo Montecuccoli gróf, honosított magyar főnemes, birodalmi herceg és Melfi hercege, a birodalmi hadsereg tábornagya, a császár titkos tanácsosa, a tüzérség és az erődítmények főfelügyelője, kamarás, az Aranygyapjas Rend lovagja 1680. október 16-án halt meg Linzben, 71 éves korában. Belső szerveit a helyi kapucinusok templomában helyezték el, bebalzsamozott testét Bécsben temették el. Az ünnepélyes gyászszertartáson Lipót császárral az élen az egész udvar jelen volt.

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...