A magyar Délvidéken, a volt Jugoszlávia területén 1944 végén és 1945 elején a partizánok tömegesen végezték ki a magyarokat. Ártatlan polgárok tízezreit lőtték tömegsírokba, vagy a folyóba. Az áldozatoknak (köztük nőknek és csecsemőknek) többnyire annyi volt a vétkük, hogy magyarok voltak.

Az áldozatok pontos száma egyelőre nem ismert, az elmúlt húsz évben többnyire amatőrök kutatták az eseményeket. Átfogó feltáró munka a szerb hatóságok és hivatalos szervek ellenállása miatt egyelőre nem indulhatott. A titoi Jugoszláviában évtizedekig említeni sem lehetett a vérengzéseket, aki mégis szóba hozta, az életével játszott. A kutatások magyar állami támogatása máig is késik. A szerb oldal „támogatás”-áról beszélni is fekete humor. De hát mit is számít ötven-száz ezer magyar?
Az áldozatokról minden évben megemlékezést tartanak az Újszegedi Rendezvényházban, így lesz ez idén is, ezúttal január 28-án. Délután 15 óra 20 perckor kiállítás nyílik meg, amelynek témája a délvidéki népirtás. Megemlékező gondolatokat mond Mojzes Antal és Forró Lajos. Az ezt követő emléknapon zenés, verses emlékműsort tartanak, majd – mint minden évben – megkoszorúzzák a kopjafát. Idén Bogdán József törökkanizsai plébános mond imát.
A délvidéki magyarirtás történéseinek hivatalos feltárása tavaly kezdődhetett meg egy vegyes szerb-magyar bizottság felállításával. Amit az eseményekről eddig tudni lehetett, az annyi volt, hogy a volt Jugoszlávia területén 1944 végén és 1945 elején a partizánok tömegesen végezték ki a magyarokat, akiknek bűnük a nemzetiségük volt. A tavalyi emléknapon egy konferenciát is tartottak, ahol az amatőr kutatók és a történészek számoltak be az általuk eddig feltárt eseményekről.
Sajti Enikő, a Szegedi Tudományegyetem professzora például arról beszélt, hogy a bácskai magyarok elleni partizán megtorlásokról a katolikus egyház tudatosan gyűjtötte az információkat. A kalocsai érsekség levéltári dokumentációjából kiderül, hogy sok ezerre tehető a meggyilkolt magyarok száma, tízezreket hurcoltak el otthonukból vagy utasítottak ki az akkori Jugoszláviából. Egy levélből kiderül, hogy még az orosz csapatok bevonulása előtt elkezdődtek a vérengzések; vannak olyan települések, például Zsablya és Csúrog, ahol a falu teljes magyarságát kiirtották, az asszonyokat és a gyerekeket is „kivégezték”.
Csorba Béla temerini néprajzkutató előadásában tavaly azt mondta el: a partizánok először 1944 telén a települések környékén kisebb, helyi internálótáborokat hoztak létre a magyar és a német lakosság számára. Később központi munkatáborokat alapítottak, volt ilyen Karlócán (ennek dokumentumai fennmaradtak), de munkatábor működött az újvidéki dohánygyárban is. Léteztek emellett a különleges státusú lágerek is, ide a munkaképtelennek nyilvánított lakosságot: a tizennégy esztendő alatti gyerekeket, a hatvan év fölöttieket és a kisgyermekeket nevelő anyákat, valamint a betegeket gyűjtötték össze. A néprajzkutató szerint a lágerek egészen 1948-ig működtek, volt olyan, amelyben hatezren vesztették életüket. A táborok összes áldozatának becsült száma meghaladja a harmincezret, többségük német nemzetiségű volt.
Mezei Zsuzsanna, a Vajdasági Levéltár munkatársa elmondta, a bírósági ítélet nélkül kivégzettekről is találhatók dokumentumok. A kivégzettek egy részéről készült személyi karton, ezeken azonban gyakran még az áldozatok feltételezett bűnéről sincs információ. A levéltáros elmondta: pusztán azért is háborús bűnösnek nyilvánítottak embereket, mert tagjai voltak egy olyan kulturális vagy gazdasági egyesületnek, amelynek nevében szerepelt az a szó, hogy magyar.

A délvidéki szögedi kirajzások sorsát is fölvállaló Szögedi Védegylet elnöke, Dr. Szabó László jelezte szerkesztőségünknek: „a Délvidéki Magyar Holokauszt tagadásának, vagy módszeres elhallgatásának szankcionálása a megújított alkotmányunkból is kimaradt. Bár az EU nem ezért támadta alaptörvényünket, a reményünk megmaradt, hogy a módosított változatban végre ez is tisztességgel megjelenhet. A Délvidéki Magyar Holokauszt kutatóközpontja és a helyszíneken fölállítandó emlékművei, valamint az ártatlan magyarok délvidéki emlékmúzeuma továbbra is csak kirekesztett magyar álom marad.”

A délvidéki, magyarok elleni vérengzésről és módszeres népirtásról részletes dokumentációt (könyvajánlót, dokumentumfilmeket) találnak az ujszeged.hu honlapon:
Magyargyalázat

Lapunk az idei megemlékezésről is beszámol majd. Emellett felkeressük a tavalyi konferencia résztvevői, hogy megtudjuk: hol tart az események feltárása, mire jutott a két ország szakértőiből álló bizottság.

Érdemes megfigyelni (2:08 táján) amint a megkötözött magyar úriembert az akasztása előtti pillanatban a rendkívül „bátor” rác partizán még ököllel lágyékon vágja… Bizonyára ma is szabadon jár… vagy békében halt meg büntetlenül valamelyik kiirtott magyar házában…

A Dévidéki Magyar Holokauszt Irodalma < Kattintson ide a könyvtár megtekintéséhez!

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...