Scroll To Top

Az Orvostudomány
mint magyar neve (is) mondja :
Tudomány, nem Propaganda !!! (Sz.)

Megkezdődhet a Szegedi Törvényszék központi épületének felújítása

Hírek 2013. ápr. 11.

Megkezdődhet a Szegedi Törvényszék Széchenyi téri épületének felújítása, a munkálatokra az idén 450 millió forint áll rendelkezésre – jelentette be az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön a Tisza-parti városban.

Handó Tünde a múlt évet értékelő értekezlet után tartott sajtótájékoztatón elmondta: a 450 millió forintból a törvényszék épületének a legfelső emeletén működő ügyészségi egységeket új helyre költöztetik, felújítják a tetőszerkezetet és kazánházat alakítanak ki. A jövőben újabb források érkezhetnek, ugyanis energetikai korszerűsítésre is pályáztak, ezekből új kazánt vásárolnának és napkollektorokat szerelnének fel a melegvíz-rendszer megújítására.
Az elmúlt évről szólva az OBH elnöke közölte: a törvényszék munkája minden nehézség ellenére zavartalanul és kiválóan működött. Elismerően szólt az ügyfelek elégedettségére vonatkozó vizsgálatról, amelyet az országban harmadikként vezettek beSzegeden, ezt fontosnak nevezte a munkafolyamatok szervezésének további javítása szempontjából.
Tárkány-Szűcs Babett, a Szegedi Törvényszék megbízott elnöke elmondta: tavaly a törvényszékre első fokon 1162 polgári peres ügy érkezett, és 1286 ügyet zártak le itt.
Tájékoztatása szerint a közigazgatási ügyek száma az előző évhez képest ugyan csökkent, de a befejezések aránya jelentősen meghaladta a 2011-es adatot: annak 175,7 százalékát tette ki. Az ügyek 45,7 százaléka a polgári első fokon 3 hónapon belül, 16,2 százaléka 6 hónapon belül befejeződött. A másodfokon beérkezett 511 peres ügy 91,6 százalékát három hónapon belül befejezték, ami jelentősen meghaladja az országos 47,1 százalékos arányt.     A büntető ügyszakban az első fokú ügyek 22,4 százalékát, a folyamatban levők 43,4 százalékát tették ki a kiemelt jelentőségűek. Másodfokon az ügyek száma tavaly 11,5 százalékkal nőtt az előző évhez képest – tette hozzá Tárkány-Szűcs Babett.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium

Honi tallózó

Ady szavaival élünk és túlélünk :

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)