Scroll To Top

Az illegális bevándorlás - vagyis bűnözés - támogatása bűnpártolás !
A bűnpártoló politikusoknak börtönben vagy bitón a helyük !

A szerb parlament vitát kezdett a délvidéki vérengzéseket elítélő nyilatkozatról

Hírek 2013. jún. 21.

A szerb parlament rendkívüli ülésén pénteken elkezdődött a vita a délvidéki magyarok ellen 1944-45-ben elkövetett vérengzéseket elítélő nyilatkozat elfogadásáról – jelentette a szerb közszolgálati televízió honlapja.

A nyilatkozattervezetet a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) 69 képviselője terjesztette elő közösen. A dokumentum elfogadása a törvényhozás rendkívüli ülésének egyetlen napirendi pontja.
A szerb parlament honlapján ismertetett tervezet szerint a törvényhozás „a legerélyesebben elítéli a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett cselekedeteket, amelyekkel meghatározott személyeket nemzeti hovatartozásuk miatt életüktől, szabadságuktól, illetve más jogaiktól bírósági vagy közigazgatási döntés nélkül megfosztottak”. A legerélyesebben elítéli a hatóságok által 1945-ben hozott határozatokat, amelyekkel nemzeti hovatartozásuk alapján háborús bűnösnek nyilvánították Csúrog, Mozsor és Zsablya lakosságát.
A nyilatkozattervezet szerint a kollektív felelősség alóli felmentés a tolerancia szellemének, továbbá a nemzeti közösségek és az ország valamennyi polgára közötti megbecsülésnek az erősítését szolgálja. A szerb parlament síkraszáll az ártatlanul megvádolt polgárok teljes körű rehabilitálásáért, nem kérdőjelezve meg azoknak a személyeknek az egyéni felelősségét, akiknek a bűnösségét független bíróságok állapították meg.
A nyilatkozat elfogadását a tervezet szerint a szerb parlament azzal indokolná, hogy erkölcsi elégtételt kell szolgáltatni Csúrog, Mozsor és Zsablya magyar lakosainak a velük történt igazságtalanság miatt, azért, mert háborús bűnösöknek minősítették őket. A nyilatkozat sürgősségi elfogadására azért van szükség, hogy az EU-csatlakozás folyamatában Szerbia hozzájáruljon a térségbeli megbékéléshez. A dokumentum a nemzetek közötti kapcsolatok erősítése szempontjából is fontos – olvasható a szerb parlament honlapján közzétett nyilatkozattervezetben.
A Vajdasági Magyar Szövetség közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy a vajdasági magyarság által évtizedek óta várt dokumentum lezárja a szerb és a magyar nép közös történelmének ezen tragikus fejezetét, elfogadásával a vajdasági magyar közösségről „végérvényesen lekerül a kollektív bűnösség bélyege”.
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) közleményében üdvözölte a szerb parlament szándékát, és felhívta a figyelmet arra, hogy mindaddig, amíg a törvényhozás nem követi meg az országban élő „őshonos és kollektív bűnösséggel vádolt, népirtással sújtott magyar nemzetrészt”, a magyar–szerb történelmi megbékélés folyamata sem kezdődhet el.
Tomislav Nikolic szerb államfő tavalyi budapesti látogatásán állapodott meg Áder János köztársasági elnökkel arról, hogy közösen fognak fejet hajtani az 1944-45-ös megtorlások vajdasági áldozatainak emléke előtt.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium

Honi tallózó

Ady szavaival élünk és túlélünk :

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)