A legtöbb idősebb történésszel, újságíróval és politikussal az egyetemi éveik alatt beléjük ívódott baloldali tudás miatt van baj. A világháború két felvonása közötti időkről csak és kizárólag a szovjet, és részben a nyugati forrásokat használhatták. A keleti nyilván a marxista osztályharc szemszögéből ítélte meg a hazánk sorsát irányító, meghatározó folyamatokat, a nyugati pedig az első felvonás ördögének, Benesnek a szemüvegén keresztül látta az eseményeket. Középút nem volt. Az eseményeket és hazánk helyzetét objektíven kellett volna értékelni.

Meg kell tehát vizsgálnunk szuvrénitásunk illúzióját.

A világháború első menetének kezdetén Magyarország nem volt szuverén állam.

Még a 67-es kiegyezés után is az Osztrák-Magyar Monarchia tagja voltunk, tehát a császár-király akaratától függött a kormányunk. Tehát nem voltunk szuverén állam. A hadüzenet ellen is hiába küzdött az akkori miniszterelnökünk, Tisza István.

Az első kommunista kormány leverése és a román megszállás után sem voltunk szuverén állam.
Sokáig nyugati felügyelet alatt voltunk.

Lassan kiteljesedő szuverénitásunkat csak egyszer sikerült érvényre juttatni, amikor 1939 nyarán megtagadtuk hazánk útjainak és vasútainak használatát a baráti Lengyelország elleni német támadás céljára. Ez csak rövid ideig, 1941 tavaszáig tartott, mikoris Hitler csapatai az államfő, kormányfő és a parlament engedélye nélkül, egyszerűen átvonult az országon és hazánk területét felvonulási területként használva, innen is megtámadták Jugoszláviát.
Ezzel megszakadt a rövid ideig tartó szuverénitásunk. A szerbek természetesen védekezni próbáltak s több alkalommal bombázták déli városainkat. Néhány napig sikerült ellenállnunk Hitlernek a hadjáratban való résztvételünkre irányuló követelésének.
A magyar kormány nem akart és nem is lett szerződésszegő, ugyanis csak és kizárólag akkor kezdte az elcsatolt területeink visszaszerzésére irányuló hadműveleteket, amikor Horvátország bejelentette önállóságát, tehát Jugoszlávia jogilag megszűnt. Igaz, a nyugati államok nem ismerték el a horvát nép államalapítási jogát, ennek következtében Churchill hullarablóknak minősített minket.
Mondta ezt annak az országnak a miniszterelnöke, amely az ismert világ jórészét leigázva rabságban tartotta, az írek, velsziek és skótok nyelvét is elvette, megtiltván azok használatát, tanítását.

Ettől kezdve a német csapatok jöttek-mentek országunk területén, tehát a szuverénitásunk megszűnt, mert nem állt módunkban ezt megtiltani. Igaz, kormányunkat megtürték, de annak nem volt joga a Honvédség fölött korlátlanul rendelkezni.
A II. Magyar hadsereg is német parancsnokság alatt harcolt.

Jellemző az akkori viszonyokra Szombathelyi vezérezredes a honvéd vezérkar főnökének mondása: “Személy szerint számomra mindegy ki nyeri meg a háborút, mert Hitler is és Sztalin is felakasztat.”

Mikor Hitler megunta a “Kállay kettőst” hivatalosan is megszállta az országot.

Amint a hadihelyzetük rosszabbra fordult, kevesebb katonát hagyott hazánkban, de Horthy kiugrási kisérlete kiváltotta a teljes megszállást. Ekkor szuverénitásunk látszata is megszünt.

A “felszabadúlás” után sem kaptuk vissza szuverénitásunkat. Hiszen 2001-ben hagyta el az utolsó szovjet katona hazánkat. Addig csak az történhetett, amire Moszkva engedélyt adott vagy eltürt.

Kivonulásuk után a “tankok helyett a bankok” korlátozzák szuverénitásunkat. Miután tagja lettünk az EU-nak és a NATO-nak, minden lényeges bel- vagy külpolitikai kérdésben Brüsszel rosszindulatú beavatkozására számíthatunk.

Napjainkban folyik az erőszakkal összetákolt Ukrajna szétesése. Mert minden olyan állam, amelyet a győző jogán, a lakosság tisztességes szavaztatása nélkül kényszerítenek idegen fennhatóság alá, szétesésre, felbomlásra van ítélve. Nekünk persze a kisebbségek megszavaztatása – az igazság – mellett kellene állnunk, ha szuverének lennénk. Ezt kívánná tőlünk az igazság, véreink érdeke. Ez esetben legalább a magyarlakta vidék, a Tiszahát autonómiáját kellene követelnünk, de nem tehetjük. Az elnyomók, a bitorlók oldalára állított bennünket a létérdekünk.

Nyugodtan mondhatjuk, a Horthy korszak 6-8 évén kívül, sohasem voltunk sorsunk irányítói és még ma sem vagyunk szuverén állam.

Ezt kellene végre történészeinknek, politikusainknak, újságíróinknak, nevelőinknek tudomásul venniök.

Umbra Avis
2014, március 26

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...