Idén későn jött az ősz… ellenben annál hosszabban és szebben időzik a levélsárgulatban a vénasszonyok nyara…

Petőfi „örökzöld” költeményét hallgathatjuk egy ifjú asszony csengő hangján:

Kecskeméthy Lilla előadása a Csalogató együttes kíséretében őszünk pompáját idézi, a korábbi földolgozásokat is feledtetve temetve…

Akadnak azonban ifjak is, akik még képesek fölfedezni a régi szépben a mait, az újat. Tartsunk hát egy kis Kávészünetet!

Ha pedig a klasszikus előadásmódhoz ragaszkodunk, itt marad nekünk Mensáros Laci bácsi előadásában is…

Érdemes hát e ragyogó őszben gyermekeinkkel is újragondolni és újraduruzsolni ez egyszerűen gyönyörű versünket… mely hamarosan 170 esztendős…

ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN ÚJRA

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

(Erdőd, 1848. november 17–30.)

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...