Karácsony Szentestéjén érdemes fölülemelkedni a mindennapok sor(vatag)án…

Itt az idő fölfedezni a Karácsonyban magyar magunkat !
Fölfedezni és magyar módra ünnepelni a Magyar Karácsonyt !
Ideje végre a Karácsonyban meglátni minden magyarságunkat, amíg még van mit…

Ady Endre – Karácsony (Harang csendül…) – Szabó Gyula szavalatában

Bálint Sándor, a „legszögedibb szögedi” írásaiban összegyűlytötte Karácsonyunk magyarságát. Kárpát-medencei ágyazatában ebből kínálok most kis koszorút :

Mária vajúdása – Karácsony Böjtje – Álom hava 24.-e – az istensegítsi székelyek ajkán Karácsony szenvedeje, röviden szenvedeje, az andrásfalviakén Szenvedejeeste, a bukovinai eredetű Székelykeve – legdélebbi, még mindig magyarlakta településünk (rácul Skorenovac) – szóhasználatában Szenvedeeste, az északi csángóknál Karácsony szenvedje, a református Csúza baranyai faluban Béved, máshol az Ormánságban Bévődeste, Bátán pedig Bővedeste, egyes helyeken karácsony szombatja (még ha nem is erre a napra esik), Szakadát szebeni evangélikus magyar faluban meg az ünnep szombatja. Németkedő aszfaltbetyár köreinkben a német Heiliger Abend tükörszavaként a Szenteste járja…

Karácsony böjtjén magyar vidékeinken gondosan rendbeteszik, kitakarítják a házat, udvart, a jószág helyét is, hiszen Vendéget várnak, a világra születő Kisdedet, de már fordulnak az új esztendőbe is. Mindennek a helyén, otthon kell lennie. A kikölcsönzött tárgyakat legalább erre a napra sokfelé hazakérik. Amint Tófej göcseji faluban mondják: nehogy „megboszorkányozzák”. Nem adnak és nem kérnek kölcsön. Nem örülnek a látogatónak, csak a köszöntőket: pásztorokat, gyerekeket, betlehemesezőket fogadják szívesen. Háromszékben a készülődést így jelentik:

Tizenkét kapuláb gyöngyből van kiverve,
Az Úr Jézus széke közből van helyezve.
Az Isten az embert annyira szerette,
Szerelmes szent Fiát hogy földre küldötte,
Hideg istállóba, jászolba fektette.
Oh emberi nemzet indulj igazságra,
Mert eljött a Krisztus szegény szállásodra.
Tisztítsd ki házadat, hívd be őtet oda,
Hogy vigye lelkedet boldog mennyországba.

Egész nap folyik az ünnepi előkészület: sütés-főzés, a karácsonyi asztal és az ajándékok elrendezése, a jószág ellátása, egyes vidékeken a hajlék „fölszentelése”. … a palócoknál az ünnepre a haragosok is – legalább látszólag – kibékülnek, a szegényebb rokonoknak, a család állandó munkásainak természetbeli ajándékot küldtek, akik segítettek a gazda portáját rendbetenni.
Régebben a gyónás, áldozás sem maradt el…

Sajátos hagyomány élt még a múlt században is Bajmóc – ma rácul Bojnice – délvidéki mezővárosunkban: Karácsony estéjén a családfő, az apa papnak öltözött, majd az asztalfővel szemben leült egy székre és a családtagjait gyóntatta: mindenkire ráolvasta az esztendő folyamán elkövetett hibáit, vétkeit, bűneit.

Martonfalvy György debreceni kálvinista professzor az ünnepek méltó megünnepléséről szólva (1663) megrója, hogy „némely emberek Karátson napján jeges vízben mosdanak”… Bizonyára ez is ősi magyar szokásaink túlélése. Itt az idő föleleveníteni ezt minden Igaz Magyarnak !!!

E szokáshoz tartozik e kuruckorból ránkmaradt versezet is mosdás közben:

Amaz tisztaságban gyönyörködő Isten,
Tü Kegyelmetek minden bűnből szépen
Mossa s tisztítsa ki, hogy így jövendőben
Istennél lehessen Kegyelmetek mennyben.

Miképpen testedet im e testi vízzel
Megmosod, Úristen amaz lelki vízzel.
Mosson meg tégedet ő szent igéjivel,
Ruházzon fel téged az ő szent lelkivel.

Ez aranyvíz, aranyosvíz, életvíz, élet vize, szerencsevíz, szentvíz hagyományainkban nem más, mint karácsony (ritkábban Szilveszter, újév, vízkereszt) estéjén, éjszakáján, hajnalán kútból, folyóból, esetleg forrásból frissiben merített víz. Az édeni forrást a megszületett Jézus megnyitotta az ember számára, aki ilyenkor megmerül, újjászületik benne.

Kissárréten azt tartják, hogy éjjel tizenegy órától éjfél után egy óráig aranyos víz folyik a Körösön. Ha az ember ebből itatja meg a jószágait, nem áll beléjük a nyavalya.

A téli napforduló örömünnepére, a föld jövőévi áldásának, a család és jószág gyarapodásának kiérdemlésére, a szellemvilág megvendégelésére az európai pogány népek nagy áldomásokkal éltek. A hajdani áldozati lakomákra nálunk már alighanem csak a decemberi disznótorok emlékeztetnek.

A keresztény ember a nagy ünnepekre böjttel, megtartóztatással, testi-lelki tisztálkodással készül, hogy így érdemelje ki a karácsony, illetőleg új esztendő áldásait.
Karácsony Böjtje népünknél a legszigorúbb, de örömmel vállalt böjti nap volt.
Szögedi öregök valamikor egész nap nem szoktak mást enni, csak kenyeret és nyers, olajba áztatott savanyúkáposztát.
Mások són, kenyéren, vízen böjtölnek. Csépa hagyománya szerint egész nyáron szomjas lesz, aki karácsony böjtjén akárcsak vizet is iszik. Aki e napon húst öszik, azt Kömpöc szögedi eredetű népe szerint elviszi az ördög.

A karácsonyi asztal, a karácsonyesti étrend hagyományvilága még fél évszázada is igen elevenen élt. Az egyház-adta újabb böjti fölmentésekkel csak a városi, műveltebb körök éltek, parasztok és öregek kitartottanak a növényi eredetű eledelek mellett. Még halat is ritkán ettek.

A böjt miatt éhes gyermekeket az újkígyósiak azzal szokták biztatni, hogy jutalmul majd meglátják az arany szekeret a mennyezeten. Balástyán ezüst csikókkal vigasztalják őket, amelyek a ház tetején nyargalnak. Ezüst Csikó – Ez bizonyára a Fehérló és Fehérlófia(k) ősi magyar hagyományának túlélése lehet… Ki is szokták küldeni őket, nézzék meg, vajon látják-e már a csikókat ott szaladozni. (Érdemes lenne ezt a kedves hagyományt föleleveníteni ma a Jézuska-hozta ajándékvárás izgatott perceire…)

Aranymadár – Régi szőregi hiedelem szerint meglátja az aranymadarat aki a karácsony böjtjét megtartja: a madár beszáll a szobába és végigsétál a mestergerendán.
Mi másra utalhat ez az Aranymadár, mint a magyarok szent madarára, a TURULMADÁRra?!

Ennek legújabbkori fölelevenítése a székelyeknél fönnmaradt sólyomröptetés, azazhogy kerecsenröptetés. Karácsony – kerecsen(y) szavaink hasonlatossága is igen ősi titkok hordozója.

A Magyar Karácsonyról…

A vacsorán ősi hit szerint az asztalnál megjelennek, ott vannak a halott ősök is.
Hangonyi hiedelem szerint ilyenkor nem jó az asztal alá nézni, talán mert oda telepednek a lelkek. Terítenek a távollévő családtagnak is. Üresen hagyják a helyét. Ezért történik valami jelképes módon az elhunytakról is gondoskodás. Nagykanizsán még a közelmúltban elhalt családtag számára is terítettek. Ugyanitt a fogásokból a tűzbe is vetnek, a tisztítóhelyen szenvedők táplálására. A terített asztalt egész éjszakán át Hosszúhetényben úgy hagyják, hogy – másodlagos magyarázatként – a halottak helyébe lépő Szent Család is jóllakjék belőle. Nógrádságon a karácsonyi asztal alá kis teknőt tesznek. Ez a Mária teknője. A vacsora fogásaiból mindenki rak bele. Másnap koldusok kapják. Hasonlóképpen Egerbaktán is: egy tányérba mindenki rak a maga ételéből, majd a jószágnak adják oda.

A szögedi tájon vacsora elején mindent az asztalra készítenek, hogy közben ne álljon föl senki.

A jómódú gazdák asztalukhoz régebben tizenkét szegényt is meghívtak, mintegy a halottjaik helyett.
A karácsonyra sült kenyeret (Porgányban) a gazda szegi meg, máshol akkor, amikor az asztalnál már együtt ül a család (Vének). Az asztalra egész kenyér, a kis Jézus számára pedig cipó, koszorúba font kalács kerül (Csorna, Egyed, Sármellék). Ez utóbbit a szegényeknek adják, eredeti meggondolás szerint mint a család halottjait illető részt. A göcseji Vaspör hagyománya szerint a gazdasszony a karácsonyi kalácstésztából cipót is süt. Ebből minden jószág is kap egy-egy darabot. Rédics családjaiban a cipót a karácsonyi asztal sarkára teszik, majd vízkeresztkor a jószágnak adják.
Győrvárott a karácsonyra sütött kukoricakenyérnek pásztorkenyér a neve. Úgy véljük, hogy ez valamikor ősi, kultikus rendeltetésű, szaporaságot varázsló köleskásából készült. Eredetileg talán a köszöntő pásztorok ajándékozták a családnak.

A bukovinai Istensegíts székely népe a múlt században vacsorára még mézzel ízesített főtt búzát is evett.

Bátán a szépen hímzett, gondosan őrizgetett karácsonyi (asztal)terítőt a lakodalomban a menyasszonyra vetik, hogy a rontás ne fogjon rajta. A menyasszonyos házhoz látogatva reá is, a vőlegényre is ráterítik. Eredeti célzata szerint nyilván még az asszonyi termékenységet, a család boldogulását akarták előmozdítani.

A szegedi tájon a múlt században, itt-ott még manapság is a gyerekeknek ajándékul karácsonyi bárány, kisbárány, vagy játékbárány, tápaiassan sárbuba, maksus. A Jézuska báránya néven emlegetett bárányalakú játékszer készül szikföldből, esetleg sárból. Vékony fácskából, gyufaszálból van a lába, borsóból a szeme, báránygyapjút is ragasztanak rá.

A téli napfordulat, illetőleg a Megtestesülés ünnepe az esztendő középkori kezdete, készülete is. Az alvó természet, a téli álmába merült anyaföld ébresztése, termőre igézése jellemzi a karácsonyi asztal képzetkörét. Mint már előbb is láttuk, az óév fölterített termését az Egyház valamikor, egyes helyeken még manapság is meg szokta áldani, hogy ezzel az áldással elvetve új életre keljen, gazdagon gyümölcsözzék és legyen a család táplálására, oltalmára.

A karácsonyesti mákostészta, guba, kalácsfélék ősi termékenységi hiedelmei már alig élnek. A somlóvidéki Oroszi szarvas-alakú karácsonyi kalácsai a regölés hagyományait, a csodafiúszarvas, vagy Jézus Krisztus alakját is idézi.
A fényhozó Turulmadár – a Szentlélek – megidézése a Délfő székely faluban sütött galambas, Szeged vidékén pedig a pipícske, tubus, kisgalamb, Bátyán csak galamb. Törökkoppányban, Sióagárdon fánktésztából készített, Ádám-Éva néven emlegetett ember alakú sütemény került a karácsonyfára.

A vacsora kezdő fogása máig illően a méz, mézbe mártott fokhagyma, dió, mézzel ízesített ostya. A méz foganatosságát évkezdő vacsorán az ősi gonoszűző szerrel, a fokhagymával is fokozni vélik. Okát már nem tudják mindenütt magyarázni, de Szeged vidékén még lényegében a szentelményi erőt hangoztatják, ahogy a szatymazi öregek mondják: a kígyó ne marja meg, a kígyó képében rejtőző gonoszlélek ne kísértse meg.

A mézbe mártott fokhagyma nyeléséről máshol már csak annyit tudnak, hogy az ősök is így cselekedtek. Esetleg azt mondják, hogy az új esztendő „édes” legyen, vagyis gondtalan…

A vacsora hagyományőrző szegedi családokban mai napig mézbe mártott fokhagyma és dióbél nyelésével kezdődik. Régebben a gyerekeknek nyújtották először, hogy egészségesek legyenek. A szegedi világhoz tartozó Szatymazon a megtört dió beléből először a gazdája eszik, de nyomban megkínálja a többieket is…
Legalább ezt a kedves szokást igazán megtarthatjuk: A családfő osztotta mézes dióval kezdődjék a karácsonyi vacsora!

A Kálmány Lajostól leírt szögedi diószórás már a múlté: az éjféli misére igyekvők közé a legények diót dobáltak, majd – különösen a lányok – kedvteléssel kapkodták össze…

Méltatlanul feledött szögedi rajzoló, Bozó Gyula képével kívánok:

Boldog Magyar Karácsonyt !

Dr. Szabó László

Ajánlott olvasmány bővebben itt: Bálint Sándor – Karácsony böjtje

Hóban, fényben a Csík zenekar…

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...