Az egyik vidéki hetilap bő terjedelemben foglalkozott Bán Pál azon állításával (Soproni Ászok, 2002. november 14.), miszerint a Csacsifogat című vígjátékot, amelynek bevételei tették lehetővé Kertész Imre számára, hogy létrehozza életműköteteit, nem ő, hanem egy régi ’56-os disszidens barátja írta. A kormánypárti-balliberális lapok kelletlenül foglalkoztak a témával, és meglehetősen egyoldalúan tájékoztatták olvasóikat. Bán Pál válaszlevelét, illetve válaszcikkét, amelyeket a Népszabadságnak és a Magyar Narancsnak címzett, nem voltak hajlandók megjelentetni. A Magyar Nemzet a hiteles tájékoztatás jegyében közli a birtokába került két írást.

Düsseldorf, 2002. november 22.
„Tisztelt szerkesztő urak!
Eljuttatták hozzám munkatársuk 2002. november 20-án megjelent, Kertész Imre jogi lépéseket tesz a plágiumvád miatt című cikkét. Ebben közlik, hogy egy vidéki hetilapban plágiummal vádoltam Kertész Imrét. A vádat fenntartom, de itt most részleteiben megismételni nem látom értelmét.
Meglep Morcsányi Géza, a Magvető Könyvkiadó igazgatójának a nyilatkozata, … aki el sem tudja képzelni, mi az, ami valakit egy ilyen vád megfogalmazására késztet…
A PLÁGIUM, Tisztelt Morcsányi úr!
…és éppen most, ha Morcsányi úr tanulmányozná az 50-es évek történelmét, mondjuk elővenné az akkori Népszabadság példányait. Ezekből az olvasmányokból megértené, hogy egy disszidens magyar írónak Németországból kevés esélye volt Kertész Imrével szemben jogait érvényesíteni.
Ennek ellenére a Csacsifogat című vígjáték írója 1964-ben megpróbált magyar ügyvédek útján Kertész Imre ellen eljárni. Megbízottaimon keresztül a Szerzői Jogvédő Irodához is fordultam, természetesen eredménytelenül.
A dolog pikantériájához tartozik még, hogy a hatvanas évek végén vagy a hetvenes évek elején, pontos dátumot mondani nem tudok, a Bécs felé vezető országúton, egy kis vendéglőben véletlenül összetalálkoztam Rényi Péterrel, ha nem tévedek, a Népszabadság akkori főszerkesztő-helyettesével.
Rényi Olaszországban járt valami filmfesztiválon és útban volt Budapest felé. Hosszan és kellemesen elbeszélgettünk. Elmondtam neki, hogy 1968 óta többször kértem beutazási engedélyt Magyarországra, de minden eseben elutasító választ kaptam. Az elutasítást nem indokolták meg. A beszélgetés során szóba került a Csacsifogattal kapcsolatos sérelmem is. Rényi disznóságnak nevezte az ügyet. Nyomban megígérte nekem, hogy amint hazaér, kideríti beutazási kérelmem elutasításának okát, valamint a Csacsifogattal kapcsolatos »disznóságokat« is. S engem, idevonatkozóan rövidesen értesíteni fog. Névjegyet cseréltünk, aztán szívélyesen elbúcsúztunk és én azóta is várom Rényi Péter levelét.”
Bán Pál

November 26-án este Bán Pál a Magyar Narancs főszerkesztőjével folytatott kollegiális hangvételű telefonbeszélgetést. Válaszcikkét azonban, amelyet Szőnyei Tamás Kertész Imrével készült internetes interjújára írt, Bojtár B. Endre nem közölte.

„Kertész szálljon ki a Csacsifogatból!
Még egyetlen tolvaj se állította, hogy becsvágyból lopott volna, inkább azért, mert pénzre volt szüksége. Valóban elképzelhető, hogy Kertész Imre a Csacsifogat című darabomat nem becsvágyból lopta el, hanem mert pénzre volt szüksége. Holott az ő esetében a becsvágy sem kizárt, hiszen neve a magyar színpadi világban addig teljességgel ismeretlen volt.
Nagyszerűen kalkulált, ezt el kell ismerni. Én disszidens voltam, így jogaimat nem tudtam érvényesíteni. Ő sok pénzt keresett a darabbal és jó nevet szerzett magának a színházi körökben. (Ki ismerte Kertészt a Csacsifogat előtt?) Habár a Magyar Narancsban megemlíti, hogy buta zenés vígjátékokat is írt, melyekhez az ötleteket szívbéli jóbartája szállította, valószínű a Maszek Ötletkészítők Kisipari Szövetkezetéből, hogy aztán Kertész hipp-hopp, csináljon belőle egy sikeres színdarabot. A zseni, mint egy fél évszázaddal később kiderült, már akkoriban is »csak undorral foglalkozott az olcsó színművekkel, ezeknek semmi közük az ő kreatív világához«. Őt a megélhetés érdekelte, ezt pedig bőségesen biztosította számára a több mint kétezerszer bemutatott Csacsifogat. Ugyanis – ahogy ő ezt a Mancsban megemlíti, »az 50-es és a 60-as években állásba kellett volna mennie, vagy be kellett volna lépnie az irodalmi iparvilágba«, mint sok más írónak: novellákat, cikkeket írni, mint mondjuk ezt Illyés Gyula, Németh László, Karinthy Ferenc, Örkény István, Moldova György, Konrád György s sokan mások tették, de ettől ő irtózott. Disszidált barátjának otthon maradt Csacsifogat című »hülye« színdarabját ellopni nem irtózott.
Igazat mond Kertész a Mancsban adott interjújában, hogy a »hülye darabokban nagyon kell vigyáznom arra, hogy ne untassam a közönséget«. Bizony, Imre! Ezt viszont a prózáiddal megengedheted magadnak.
Morcsányi Géza, a Magvető kiadója arra hivatkozik, hogy a Csacsifogat nem szerepel a kertészi életműben. Ez így van rendjén. Mert hogyan is kerülhetne egy lopott darab, a még néhány hónappal ezelőtti ismeretlen zseni »csillagok magasságában tündöklő« prózája közé (Morcsányi).
Engem, a Csacsifogat szerzőjét mélységesen felháborít, hogy a plágiumbotrány kirobbanása előtt Kertész vadul dicsekedett ezzel a darabbal (darabommal, pl. Nap TV), most pedig lekicsinylően »durva gyalupadon készült kisipari terméknek« nevezi (MaNcs).
Tény, hogy a Csacsifogat nem sorolható a világirodalom vagy a magyar színpadi irodalom legjobb darabjai közé. A szerző, Bán Pál huszonötéves korában írta, és ez volt második három felvonásos színdarabja. (Az elsőt, Feleség kis hibával, mutatták be és játszották több százszor az ország számos színpadán.) Bán Pál olyan korszakban (az 50-es években) akart darabjaival néhány vidám órát szerezni a magyar közönségnek, amikor a jókedv hiánycikk volt az országban. Ez sikerült neki, és ez a tény, ennyi év elmúltával is örömet okoz számára. Kertész, amikor lekicsinylően, lenézően nyilatkozik a műfajról, elfelejti, vagy talán nem is tudja, hogy ennek az úgynevezett könnyű műfajnak kiváló művelői voltak az egész világon és Magyarországon. Azt se tudja, hogy amíg egy színdarab eljut a bemutatásáig, mennyi elszánt, lelkes ember dolgozik a színfalak mögött. Dramaturgok, rendezők, díszletezők, színészek és színésznők, világosítók és még ide sorolhatnám azt a sok-sok embert, akinek egy színpadi szerző hálával tartozik, nem pedig fölényeskedő és lekicsinylő jelzőkkel.
A MaNcsban elmondja, hogy találkozott a színházi világgal is, de ez őt abszolút nem érdekelte, be kellett mutatkozni a színészeknek, természetesen, de nem volt viszonya színésznőkkel és így tovább.
Igen, igen. Ő már akkor is tündöklő csillagnak hihette magát a világirodalom égboltján, bár erről a csillagról rajta kívül senki nem tudott, s így a legerősebb teleszkóppal sem volt felfedezhető. Talán elbújt a Csacsifogat kocsisának széles háta mögé.
Nekem, a darab szerzőjének nincs oka se bujkálni, se megtagadni a Csacsifogatot. Éppen ellenkezőleg. Ez úton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik odaadó munkájukkal hozzájárultak a darab sikeréhez. Köszönetet szeretnék mondani továbbá a magyar nézőknek, akik ugyan a szerzőt illetően félre voltak vezetve, de a több mint kétezer előadás bizonyítja, hogy egy jó darabhoz váltották meg jegyeiket.”
Bán Pál

Forrás : https://magyarnemzet.hu/velemeny-archivum/2002/12/kertesz-plagiumugye-es-a-balliberalis-modi

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...