Ma hetven esztendővel ezelőtt, 1945. január 2-án, Budapest ostromakor halt hősi halált a vízivárosi Vitéz utca 2. szám alatti lakóházban gróf vitéz Takách-Tolvay József, nyugalmazott altábornagy, diplomata, országgyűlési képviselő, az Országos Frontharcos Szövetség, majd a Magyar Tűzharcos Szövetség elnöke és vele együtt P. Gulácsy Irén író, újságíró és színműíró, a két világháború közti korszak ünnepelt irodalmára. A két személyiség, akárcsak a hősi halálban, úgy osztozott a második világháború utáni, máig tartó elhallgatásban. P. Gulácsy Irénre visszafogottan ugyan, de néha azért szabad emlékezni, de Takách-Tolvay Józsefet továbbra is feketelistán tartják a bosszúállók.

Takách-Tolvay József

A Celldömölk Alsóság nevű településrész határában álló Ság hegy oldalában 2013 márciusában nemzeti érzelmű lokálpatrióták táblát avattak a kemenesaljai város nagy szülötte, vitéz gróf Takách-Tolvay József, egykori altábornagy, diplomata, országgyűlési képviselő és az Országos Frontharcos Szövetség elnöke, majd a Magyar Tűzharcos Szövetség országos elnöke emlékére. A emléktáblát, rajta a 15 centiméter átmérőjű, Takách-Tolvay József portréját és a Frontharcos Szövetség emblémáját megjelenítő fémplakettel, állíttatta a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének Celldömölki Csoportja, illetve Kovács István és családja, a nemzeti rendezvényeket szívesen látó Ság hegyi Krisztina Csárda és Fogadó tulajdonosai. Az épített talapzatra helyezett emléktáblát Takách-Tolvay József egykori szőlőbirtokán, a Krisztina Csárda udvarán, tehát magánterületen avatták.

P. Gulácsy Irén

Takách-Tolvay József elhallgatott emléktáblája a Ság hegyen

Az emléktábla avatásáról egyébként mélyen hallgatott a szoclib Vas Népe, valamint a celldömölki Fidesz és a Jobbik alkalmatlansága jóvoltából immár negyedik ciklusát betöltő posztkommunista városvezetés által kézivezérelt Új Kemenesalja. Az eredeti elképzelés szerint Ullein-Revitzky Lovice Máriát, a néhai Ullein-Revitzky Antal, a Magyar Tűzharcos Szövetség országos társelnökének a leányát kérték volna fel az emlékmű avatására, ám általunk nem ismert okok miatt erre nem került sor. Az avatási beszédet így Hetényi József, celldömölki helytörténész mondta. Végül is jól van ez így, hogy nem a nevezett hölgy avatott, mert az 1943-ban stockholmi nagykövetté kinevezett édesapját, később állomáshelyén a budapesti kormány utasításait figyelmen kívül hagyó, a háborús ellenséggel kvaterkázó Ullein-Revitzky Antalt egy napon nem lehet említeni a hazához hősi halálának napjáig hű maradt Takách-Tolvay Józseffel.

Az emléktábla fémplakettje

Az emléktáblának helyet adó Krisztina Csárda a Ság hegyen

Vitéz gróf Takách-Tolvay József tevékeny kezdeményezője volt a Celldömölk határában álló Ság hegyen épített, az ország máig legmagasabb, a nemzeti érzelmű Dala József, egykori celldömölki tanácselnök jóvoltából a kommunizmus évtizedeit is átvészelt Trianon-emlékmű fölállításának. A Ság hegy a múlt század ’30-as éveiben még a kemenesaljai Alsóság község határában magasodott, s ezért nem meglepő, hogy a Trianon-emlékkereszt állításának leglelkesebb kezdeményezői közül ketten alsóságiak voltak, míg a harmadik neves személyiség a kiscelli születésű gróf Takách-Tolvay József volt. Királyfalvy Gusztáv, Budapestre költözött alsósági néptanító szinte mindenkit megkeresett, akitől azt remélte, hogy elősegítheti az emlékkereszt fölállítását. Szakály Dezső, a harmadik neves helyi kezdeményező, alsósági néptanító, országos hírű leventeoktató több könyvet is írt a szavalókórusok megszervezéséről és a Ság hegyi szőlőtermesztésről.

A Trianon-emlékkereszt a Ság hegy ormán

jobbra: Ullein-Revitzky Antal és Takách-Tolvay József

A Pápai Hírlap tudósítója a Ság hegyi Trianon-emlékkereszt 1934. szeptember 23-án végbement avatásáról néhány nap múlva részletesen beszámolt. Az 1934. szeptember 29-én napvilágot látott hírlapi tudósításból megtudjuk, hogy a keresztavatás verőfényes őszi vasárnapján tízezres tömeg kígyózott fölfelé a hegycsúcson elterülő platóra, ahol már méltóságteljesen ott állt a Ság hegyi kőfejtőből bányászott bazalttömbökből emelt, a közeli Egyházashetyén született Berzsenyi Dániel leszármazottja, Berzsenyi Janosits Miklós mérnök tervezte, tíz méter magas talapzatból égnek ágaskodó, 19 méteres kőkereszt. A fehérre meszelt, óriási latin keresztet fölfelé kecsesedő, szintén az itteni bányából kifejtett, négyszintes, faragott kőből emelt négyzetes oszlop támasztja meg. A kereszt tövében elhelyezett táblán öles betűkkel olvasható: Nagymagyarországért Kemenesalja népe. MCMXXXIV. A Ság hegyen vitéz gróf Takách-Tolvay József, nyugalmazott altábornagy, az Országos Frontharcos Szövetség elnöke tartotta az ünnepi avatóbeszédet: „Marcus Aurelius, az egykori római nagy birodalom kiváló császára, Pannóniát – Nagymagyarországot – akarta megtenni óriási birodalma drágakövévé. Vindobonában – Bécsben – váratlanul bekövetkezett halála megakadályozta ebben. Árpád ivadékainak jutott tehát a feladat, hogy naggyá, széppé, hatalmassá tegyék Magyarországot, amit aztán gonosz kezekkel Trianonban szétszaggattak, megcsonkítottak. A Ság hegyen felállított kereszt tiltakozás eme legdurvább igazságtalanság ellen, de szimbóluma a reménységnek is, hogy elnyomottságából feltámad a magyar nemzet és visszanyerjük mindazt, amit jogtalanul elraboltak tőlünk. Ezért küzdünk békével, ezért küzdünk – ha kell – karddal” – idézi gróf Takách-Tolvay Józsefnek a Ság hegyi szőlőbirtokától alig két-háromszáz méter távolságban elmondott keresztavató beszédét a korabeli Pápai Hírlap.

A romba dőlt Vitéz utca 2., és a Fő utca 59. számú házak nyugat felől nézve

A romhalmaz helyén épült Pontház nyugatról nézve

Vitéz gróf Takách-Tolvay Józsefet a Trianon-emlékkereszt esztendejében, 1934-ben, Celldömölk díszpolgárrá avatta, amely megtisztelő címtől még a létező szocializmus évtizedei idején sem fosztották meg, ám máig hallgatnak róla, nevét nem viselheti közterület a Ság hegy alatti Celldömölkön és másutt sem. Budán, a Vízivárosban (a hajdani Waßerstadt) a Fazekas utcából indul ki a Medve, Gyorskocsi és a Fő utcát keresztező Vitéz utca, majd végül a Bem rakparton (az egykori Margit rakparton) rúg ki a Dunára. A középkortól napjainkig szinte mindegyik utcának, háznak megvan itt a maga története, történelme. Itt, Bel-Budán, abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ezeknek az utcáknak, tereknek legtöbbjét az úgynevezett létező szocializmus idején sem keresztelték át, nem nevezték el valamelyik 1919-es zsidó kommünárról, vagy az 1945 februárjában ezt a környéket is végigerőszakoló, gyilkolászó Vörös Hadsereg ilyen-olyan tábornokáról. A vízivárosi Fő utcát és a Vitéz utcát a háború előtt is úgy nevezték, ahogyan a szovjet megszállás évtizedeiben, illetve manapság is. (Pontosabban: a Margit rakpartot a szovjet megszállás után egy cipőfelsőrész-készítőből a háborús években kommunista ideológussá lett, ám a 1944 végén kivégzett zsidóról néhány esztendőre átkeresztelték Mónus Illés rakpartnak…, majd Bem József rakpartnak – H. J.)

A Vitéz utca 2. szám házra emlékeztet a kisebbik tábla

A Vízivárosban és az 1945. január 2-án tragikus véget ért Vitéz utca 2. és a Fő utca 59. számú házak közvetlen környékén élők – amiképpen e sorok írója is – nap mint nap elhaladnak a második világháború befejezése után szinte elsőként, már 1948-49-ben épített, majd az új rend híveinek kiutalt lakásokat magában foglaló, úgynevezett Pontház mellett. A kétszárnyas, új épület Duna-partra néző részlegének kapubejárata a Bem rakpart 37. szám alatt, míg a nyugati szárnyáé a Fő utca 61. szám alatt alatt nyílik. A új Pontháznak a Vitéz utca 2. szám alatt nincs kapubejárata, de a szomorú sorsú elődépületre a Fő utca névtáblája mellett, a Vitéz utcára tekintő, a 2-es számot viselő kisebb tábla emlékeztet. A Fő utca 59. szám és a Vitéz utca 2. szám alatti, egymással szomszédos két saroktelek, illetve a rájuk épült, egymásba érő lakóházak az 1945. január 2-i légitámadás során teljesen romba dőltek, elpusztultak. Az elpusztult két sarokházat külön-külön nem építették újjá, hanem a telkük egy részére, de már a Bem rakpart 37. és Fő utca 61. házszámozással 1948-49-ben rekord idő alatt húzták föl a már említett modern Pontházat.

Az Összmagyar Testület emléktáblája a Pontházon

Gulácsy-Horváth Zsolt alkotása

Az új Pontház Duna-part felőli, tehát a Bem rakpart 37. szám alatti épületszárnyának déli falán 1992 óta bronz domborműves emléktábla hirdeti az 1945. január 2-i tragédiát. Az Összmagyar Testület állíttatta, az időnként megkoszorúzott emléktábla több szempontból is kiegészítésre szoruló szövege így hangzik: Itt állt a Vitéz utca 2. szám alatti ház, amelyet Budapest ostromakor, 1945. január 2-án lebombáztak. Lakói hősi halált haltak, közöttük P. Gulácsy Irén írónő. A Gulácsy-Horváth Zsolt szobrászművész – P. Gulácsy Irén unokaöccse – alkotta emléktáblán ki tudja, milyen meggondolások miatt, ám nem olvasható, hogy azon azon a végzetes napon szintén a Vitéz utca 2. szám alatti ház óvóhelyén halt hősi halált vitéz gróf Takách-Tolvay József, nyugalmazott altábornagy, megannyi háborús ütközet hőse, kiváló diplomata, országgyűlési képviselő, előbb az Országos Frontharcos Szövetség elnöke, később, 1938-1944 között, a Magyar Tűzharcos Szövetség országos elnöke, magyarán szólva a XX. századi magyar történelem egyik kiváló személyisége. Pedig 1992-ben Takách-Tolvay József nevének föltüntetését már senki nem tiltotta volna meg. Az emléktábla megszövegezői ezenkívül nem tesznek említést a Vitéz utca 2. számú házzal egybeépült, huszonhat ismert halálos áldozatot maga alá temető Fő utca 59. számú ház tragédiájáról. Az ostrom idején végbement történések hiányos ismeretének következményeként az emléktábla megszövegezői szerint „a Vitéz utca 2. szám alatti házat lebombázták”.

A Margit rakparton hajdan villamos járt

A Vitéz utca és a Fő utca sarkán állt két lakóház tragédiáját a légibombázás csak közvetetten okozta, de a végkifejletet tekintve ez a kevésbé jelentős tévedés. A Bem rakparton (az akkori Margit rakparton) az ostrom idején, meg még sokáig a háború után is villamosvágánypár vezetett a Batthyány Lajos tér irányából egészen a Margit híd budai hídfőjéig. Ezen a villamossínen vontatott a rendeltetési helyére a Budapestet védelmező német hadsereg egy lőszerrel megrakott szerelvényt. Az ellenséges bombatalálat tehát nem a lakóházat, hanem a légiriadó miatt a sarokházak előtti rakparton veszteglő lőszeres vagonokat érte. Korabeli visszaemlékezések szerint a lőszeres vagonok fölrobbanása okozta légnyomás az egybefüggő háztömböt valósággal a levegőbe emelte, majd a talajra visszazuhanva az egyébként modern, bombabiztos óvóhelyeken meghúzódó lakóknak semmi esélyük nem volt a túlélésre. Más korabeli beszámolók szerint a túlélők utáni kutatást, a mentést azért is föl kellett függeszteni, mert újabb támadó ellenséges repülők érkeztek a térség fölé. Később fölkutatták a romok alatti emberi maradványokat, de azonosítani csak keveseket sikerült. A Fő utca 59. és a Vitéz utca 2. szám alatti háztömb ma hetven évvel ezelőtti, 1945. január 2-án végbement fölrobbanása következtében hősi halált halt másik neves áldozat P. Gulácsy Irén írónő volt. Az Összmagyar Testülettel ellentétben mi a Vitéz utca 2. számú ház romjai alatt életét vesztett másik kiváló magyarra, P. Gulácsy Irén íróra, újságíróra, színműíróra és politikusra is emlékezünk. Már csak azért is, mert az éjjel-nappal holokausztozók erre mostanában nem nagyon érnek rá.

Zsögödi Nagy Imre: P. Gulácsy Irén portréja

Őrmezei gulácsi Gulácsy Irén a Torontál vármegyei, jórészt németek lakta Lázárföldpusztán 1891-ben született régi magyar nemesi család leszármazottjaként. Tanulmányait a közeli Szegeden végezte, s 16 éves fejjel férjhez ment Pálffy Jenő uradalmi mérnökhöz. Az első világháború kitörésének esztendejében a házaspár Nagyváradra költözött, ahol a fiatalasszony az akkoriban indult Magyar Szó újságírója lett. A „Pece-parti Párizsban” töltött idő és román megszállás kezdetének megízlelése megérlelte a Váradon 1925-ben bemutatott Székely vér című színművet. P. Gulácsy Irén innentől kezdve ezernyi szállal fűződött Erdélyhez, Váradhoz, a székelységhez. Baráti viszonyban volt Benedek Elekkel, s az őt meg is rajzoló Zsögödi Nagy Imrével, báró Kemény Jánossal és az első sikerét jelentő Hamueső című könyvének illusztrátorával, Kós Károllyal. Rendszeresen küldte kéziratait a mindössze egy esztendőt élt, ám rangosnak számított nagyváradi Tavasz című folyóiratnak, a kolozsvári Napkeletnek, a Keleti Újságnak, az aradi Geniusnak, a Brassói Lapoknak, a Bartha Miklós (Kazárföldön) alapította és főszerkesztette kolozsvári Ellenzéknek és a Magyar Kisebbség című folyóiratnak, miközben belső munkatársa lett a Nagyvárad című napilapnak.

P. Gulácsy Irén első nagy sikere, a Hamueső

A többi között a Kós Károly és Nyirő József indította legendás Erdélyi Szépmíves Céh kolozsvári könyvkiadó első kiadványa 1925-ben P. Gulácsy Irén Hamueső című történelmi regénye volt, amelynek rangját az is emelte, hogy Kós Károly illusztrációival látott napvilágot. A rokkant férjét áldozatosan ápoló írónő 1926-ban báró Kemény Jánostól meghívást kapott a Helikon első marosvécsi találkozójára, amelyre azonban nem tudott elutazni. Férje 1927-es halála után előbb Kolozsvárra, majd Budapestre költözött, abba a vízivárosi házba, ahol hetven évvel ezelőtt hősi halált halt. Itt, a székesfővárosban a Pesti Hírlap, a Herczeg Ferenc nevével fémjelzett Új Idők és a Magyarság munkatársa lett. Történelmi regényei igen népszerűek voltak a két világháború közti időszakban, így például a már említett, Erdély román megszállásának kezdetét bemutató Hamueső, a Nagy Lajos országépítő küzdelmét leíró kétkötetes Nagy Lajos király, vagy a Mohácshoz vezető belső magyar torzsalkodást boncolgató Fekete vőlegények című regénye.

Celldömölk a kegytemplommal

P. Gulácsy Irén 1939-ben Aba-Novák Vilmos festő és Mécs László költő társaságában megkapta a Horthy Miklós alapította Corvin-koszorú kitüntetést. Közéleti munkájának politikai részeként, amíg Erdélyben tartózkodott, éveken keresztül a romániai Országos Magyar Párt alelnöke volt, abban az időben, amikor az erdélyi magyarság politikai vezetői nem olyan karrierista, kollaboráns, senkiházi alakok voltak, mint manapság az RMDSZ vezetői. P. Gulácsy Irénnek, amiképpen gróf Takách-Tolvay Józsefnek és a velük együtt hősi halált halt többi áldozatnak csak jelképes sírja van a budapesti Farkasréti temetőben.

Kerecseny János könyvének 1941-es kiadása

Takách-Tolvay József a jászapáti frontharcos találkozón 1932-ben

P. Gulácsy Irén és Takách-Tolvay József hősi halálát előidéző vízivárosi bombatámadásnak Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona eddig két kiadást is megért ostromnaplója is emléket állít. Igaz, csak néhány mondat erejéig. Harmos Ilona, író, színész, a nyolc évvel korábban elhunyt Kosztolányi Dezső özvegye és Ádám nevű fia az ostrom idején a fővárosban húzta meg magát a Sándor utca (a mai Bródy Sándor utca) egyik házában, ám közben járt-kelt Budapesten és írta az 1948-ben Tüzes cipőben címen megjelent ostromnaplóját. Az 1915-ben katolizált Kosztolányiné a nyilasoktól tartott. Kosztolányiné, Harmos Ilona könyvében röviden említés történik a gróf Takách-Tolvay József és P. Gulácsy Irén hősi halálát előidéző tragikus eseményről. Kosztolányiné Harmos Ilona németekkel szembeni ellenérzése emberileg érthető, ám könyve vonatkozó része ugyanúgy félrevezető, mint a húsz nappal később, 1945. január 22-én, a Margit körúton fölrobbant, s közel 300 halálos áldozatot követelő Regent-ház tragédiájáról szóló, egyértelműen a németeket vádoló utólagos mendemondák. Kosztolányiné ezt írja a Tüzes cipőben című ostromnaplójában a vízivárosi háztömb pusztulásáról: „(…) A Vitéz utca 2-es számú ház is tökéletesen elpusztult, valaki említette az úton, hogy állítólag felrobbantották a németek, minden lakója ott fekszik, talán darabokra szaggatva, a romok alatt. A ház, ahol Gulácsy Irén lakott, a ház, ahová bennünket is vártak. Élünk. De a fiam, a fiam vajon él-e? Semmit nem tudok róla.” (Egyértelmű csúsztatás ez, mert január 2-án Ádám, Kosztolányiné fia, még vele volt, csak később, Pest orosz megszállása, 1945. január 18. után vitték el málenkij robotra.)

Az Országos Frontharcos Szövetség 1938-ban megjelent könyve

Gróf Takách-Tolvay József 1876-ban született a búcsújáró kegytemplomáról is ismert Kiscellben (Celldömölk egyik településrésze) római katolikus családba. Alsóbb iskoláit Komárom városában végezte, majd katonai pályára készülve beiratkozott a Ludovika Akadémiára. Mindössze 18 esztendős, amikor csapatszolgálatát hadapród tiszthelyettesként elkezdi a pápai 7. honvéd huszárezrednél. A hadiiskola elvégzése után, 1901-ben főhadnagyi rendfokozattal vezérkari szolgálatra osztották be a IV. hadtestparancsnoksághoz. Három évvel később József Ferenc királyi herceg udvartartásába kerül, s ezzel egy időben előléptetik századossá. I. Ferenc József császár és király a József Ferenc királyi herceg szolgálatában tanúsított katonai képességeiért és az udvarhoz való hűségéért az akkor még Takách Józsefet 1905 elején grófi rangra emeli, s egyben lehetővé tette számára, hogy a korábban kihalt Tolvay család nevét is használja. Az immár gróf Takách-Tolvay József vezérkari századost 1909-ben a 12. K.u.K (császári és királyi) gyalogos hadosztályhoz irányítják a Gyóni Géza által is megénekelt lengyelországi Przemysl várába. A gróf sikerrel teszi le a vezérkari tiszti vizsgát, s ezért 1912-ben a frissen fölállított 1. közös lovashadosztály vezérkari főnöke lesz, majd az uralkodó kitünteti a Signum Laudis katonai érdemkereszttel. Az első világháború elején a szerb, majd az orosz hadszíntéren vezeti rohamra lovashadosztályát. Ezután József Ferdinánd főherceg parancsnoksága alatt a IV. hadsereg vezérkari hadműveleti osztályán szolgál, majd hadtestvezérkari-főnökként folytatja a harcot. 1919-ben már ezredesi rendfokozattal kinevezik a marosvásárhelyi 19. honvéd huszárezred parancsnokává, s katonáinak élén részese a bukovinai harci sikereknek.

Az Országos Frontharcos Szövetség jelvénye

1917 decemberében a honvédelmi miniszter képviseletében a bécsi osztrák-magyar közös hadügyminisztériumba vezénylik. A Monarchia 1918 őszén bekövetkezett háborús veresége után Takách-Tolvay József fontos szerepet játszott a magyar katonai alakulatok a frontról történő hazaszállításának megszervezésében. A Nemzetközi Felszámoló Bizottság magyar tagjaként tárgyalásokat folytatott a közös katonai javak sorsáról, elosztásáról. Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullásával valójában véget is ért a Kiscellben született magyar tiszt aktív katonai pályafutása, ám az akkor még csak 42 éves gróf valójában csak ezután lép a hazai politika és közélet pódiumára. Kun Béla és társai – az áruló Károlyi Mihály jóvoltából – 1919. március 21-én átvették a szétszabdalt, ezer sebből vérző Magyarország kormányzását, s a többnyire zsidó vezetőkből álló Tanácsköztársaság az uralma alá került országrészekben bevezette a máig elhallgatott, vagy jobb esetben kozmetikázott vörösterrort. Takách-Tolvay József nem mozdul Bécsből a háborús összeomlás, de főként nem a Tanácsköztársaság kikiáltása után. Neki is tulajdonítják az 1919. május 3-ra virradó hajnalban, mintegy negyven nemzeti érzelmű katonatiszttel együtt Bécsben végrehajtott, úgynevezett „bankgassei puccs” megszervezését és levezénylését. Kerecseny János, az 1970-ben, Clevelandben elhunyt újságíró, történész, író és költő, mindkét világháború veteránja A magyar Dreyfuss-pör – Hová lett a Bank-Gassei 140 millió? címen könyvet írt a híres bécsi történetről. A lényeg az, hogy Kun Béláék országlása idején a katonatisztek – a Tanácsköztársaság bécsi nagykövetségének néhány alkalmazottjával együttműködve – megkaparintották azt a 140 millió koronát, amelyet a budapesti elvtársak részben élelmiszer-vásárlásra, de leginkább az ausztriai forradalom kirobbantásának, illetve a budapestiéhez hasonló bolsevista hatalomátvétel finanszírozására juttattak ki az osztrák fővárosba. Takách-Tolvay József és tiszttársai 1919. május 3-án hajnalban a magyar nagykövetségen lefoglalta a részint élelmiszer-vásárlásra, ám leginkább az ausztriai kommunista hatalomátvétel finanszírozására Bécsbe vitt összeget, miközben két zsidó diplomatát, Bolgár Elek követet és Fenyő Andor gazdasági megbízottat rövidebb időre letartóztattak. (A sors különös fintora, hogy Takách-Tolvay József hetven évvel ezelőtti hős halálának színhelyétől néhány méterre később teret – a mai Nagy Imre teret – neveztek el az 1945-ben a Vörös Hadsereg egyenruhájában Budapestre visszasompolygó Bolgár Elekről – H. J.) Az összeget a Bethlen István gróf vezette bécsi Magyar Nemzeti Bizottság antibolsevista tevékenységének pénzelésére szánták. Az osztrák rendőrség a puccs végrehajtóit, így Takách-Tolvay Józsefet is, Kun Béla személyes követelésére (!) letartóztatta, s a pénzt az ottani hatóságoknak átadták. Takách-Tolvay Józsefet kilencheti vizsgálati fogság után, kaució ellenében Bécsben szabadlábra helyezték, s ezzel megkezdődött a diplomáciai pályafutása.

A Vitéz utca 2., és a Fő utca 59. számú házak hősi halottainak síremléke a Farkasréti temetőben

A Tanácsköztársaság „dicsőséges 133 napja” múltán az új budapesti kormány 1919 augusztusában Takách-Tolvay József kinevezi bécsi katonai attasénak, ám a vörös Osztrák Katona- és Munkástanács erélyes követelésére kitiltják Ausztria területéről. A budapesti kormány 1920-ban Takách-Tolvayt kinevezte Varsóba katonai attasénak, s a lengyel főváros elleni orosz ostrom idején a tapasztalt katonatiszt derekasan kivette részét a baráti lengyel nép honvédelmi küzdelméből. A Józef Pilsudski tábornagy, később államfő vezette Lengyelország megsegítésére Takách-Tolvay József 1921-ben Münchenben magyar búzáért húsz dunai uszálynyi fegyvert és lőszert szerez be, amit Magyarországon keresztül eljuttat lengyel földre. Pilsudski ezzel a fegyverküldeménnyel vette föl eredményesen a küzdelmet és nyerte meg a visztulai csatát az oroszok ellen. Diplomáciai szolgálatának következő állomása Bukarest, ahol az 1921 elején megnyitott magyar nagykövetségen tanácsosként szolgál egészen 1925 novemberéig. Hazatérve Magyarországra, előbb a Budapesti Vegyesdandár-parancsnokságon, majd a Főparancsnokságon már altábornagyként szolgál egészen az 1929-es nyugállományba vonulásáig. Takách-Tolvay József nyugállományba vonulása után, 1929-ben megszervezi az Országos Frontharcos Szövetséget, amelynek elnöke lesz. A Szövetség kinyilatkoztatott célja volt a többi között az, hogy megőrizze és erősítse az első világháború hadszíntereit megjárt frontharcosok bajtársi, hazafias szellemét, erkölcsi védelmet nyújtsanak egymásnak, küzdjenek a nemzetközi felforgató eszmék hazai terjedése és terjesztői ellen. A Szövetség 1938-ban Országos Frontharcos Mozgalom címen kiadott díszes könyve tartalmazza az alapszabályzatot, a célkitűzéseket, ismerteti a tagok és a vezetőség életrajzát, korábbi hősi tetteit. Az Országos Frontharcos Szövetség 1938-ban átalakul Magyar Tűzharcos Szövetséggé, amelynek szintén Takách-Tolvay József lett az országos elnöke. Vitéz gróf Takách-Tolvay József a magyar parlamentáris politikai élet küzdelmeiből is kivette a részét. A Nemzeti Egység Pártja (NEP) színeiben 1935-ben a szentgotthárdi választókörzetben lett országgyűlési képviselő. Az 1935-1939 közötti ciklusban az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökeként tevékenykedett. Az 1939-es országgyűlési választásokon már a jászeberényi körzetben a Magyar Élet Pártja programjával választották meg képviselővé.

A Vitéz utca 2. számú ház hősi halottainak nevei

P. Gulácsy Irán és Takách-Tolvay József neve a síremléken

A vízivárosi Vitéz utca 2., és a Fő utca 59. szám alatti két, egymásba érő sarokházból az 1945. január 2-án ellenséges légitámadás kiváltotta iszonyatos erejű robbanás után szinte semmi nem maradt épségben. Az óvóhelyre és a vele szomszédos fáspincékbe a légiriadó hallatán lemenekült emberek tetemét a felismerhetetlenségig szétszaggatta a légnyomás. A harcok csitultával a romok közül összegyűjtötték a fellelhető emberi maradványokat és elhelyezték azokat a Farkasréti temető 19/1-es parcellájának jelképes közös sírjában. Később egyetlen síremléket emeltek a Vitéz utca 2., és a vele egybeépült Fő utca 59. számú lakóházban hősi halált halt, név szerint ismert személyek emlékének megörökítésére. A Vitéz utca 2. szám alatti házból huszonöt hősi halott, köztük P. Gulácsy Irén és vitéz gróf Takách-Tolvay József neve olvasható, míg a Fő utca 59. szám alatti házból huszonhat ismert hősi halott személy neve van bevésve a sírkőbe. Vitéz gróf Takách-Tolvay József 2013-ban, a Ság hegyen, magánterületen fölállított emléktáblájának avatásáról – amint fentebb már említettük – nem volt hajlandó hírt adni a helyi és az országos „magyar” sajtó. Celldömölkön és másutt a szülővárosában utca nem viseli a XX. század egyik legkiválóbb, pontosan hetven esztendővel ezelőtt, Budapest ostroma idején hősi halált halt személyiségének a nevét. Amiképpen a vele együtt hősi halált halt írónő, P. Gulácsy Irénét sem.

Hering József

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...