Mindenki a csokról beszél, és ez teljesen érthető. Az új támogatás tényleg ránk, magyarokra van szabva: csavaros észjárással, saját érdekeinket nézve próbáljuk kihozni az új lehetőségből, amit lehet. Ha kell, húszmillióért nemet váltunk, és hozzámegyünk feleségül a százéves Jóska bácsihoz, hogy együtt ígérjünk harminc gyereket. A meghozott áldozatok ellenére azonban könnyen meglehet, hogy új otthonunk ronda lesz, mint varacskos disznó bibircsókján az őszülésnek indult szőrcsomó. Mivel megszűnt az új építésű lakások esetében a településképi eljárás, lehet, hogy végül jól megszólja majd a szomszéd a házunkat.

Könnyű belátni, hogy az új szabályozás miatt ha nem igényes a megrendelő, vagy szarik bele az építésze, akkor mostantól a szomszédunkban bármi szörnyűség felépülhet. Pedig azt jó magyar ember nem szereti, ha megszólja a szomszédja. Ha túl közel építkezünk hozzá, vagy túl magasra, akkor az lesz a baja, és szóba sem áll velünk többé. Az sem jó, ha új házunkkal ráárnyékolunk a teraszára, és az sem, ha átfolyik tőlünk az építkezést követően a nem megfelelően elvezetett csapadékvíz. Ha rikító rózsaszínű, vagy más túlzó színt választunk, akkor jobb utcákban a hátunk mögött súgnak majd össze, nagyon aránytalan ház esetében pedig még ki is röhögnek.

Ha házról van szó, nem mindegy, milyen koncepcióval állunk elő választott új környezetünkben. Én például éppen olyan házat építek, amely kívülről nagyobbnak látszik, belülről viszont egyszerű és kicsi. Olyan házat szerettem volna, amelyre a végén büszke lehetek majd, de kicsi a rezsije, és az építése sem kerül sokba. A nagy külső méreteket úgy értem el, hogy a lakóépület végében álló garázs formáját a többi részhez igazítottam, és az egészre egyetlen nagy közös tetőt tettem. Ha a majdan elkészülő házam autó lenne, azt mondanám, Octavia kombi alapkivitelben, kis motorral: nagy a raktere, jó a kiállása, a szomszéd előtt sem vallok vele szégyent, de azért el sem irigylik tőlem.

Mert hát mindannyian szeretnénk azért, hogy ne szóljanak meg. Beérkezettségünk egyik fokmérője éppen az autó, a másik pedig a ház. Nem mindegy hát, hogy ahova költözünk, milyen antréval érkezünk. Aki szokott adni arra, hogy milyen ruhát vegyen fel különböző alkalmakra, háza építéséhez fogadjon fel jó építészt. Gondoljon rá úgy, mint a szalonban a fodrászára, vagy a divathoz értő barátnőjére, akinek kikéri a véleményét az öltözködéséről fontosabb alkalmak előtt.

Mostantól ugyanis törvényileg előírt módon nem tudja megakadályozni a települési főépítész, hogy akár jó szándékkal, de a hozzáértés hiánya miatt új házunk zavaróan jelenjen meg épített környezetünkben. Így minden azon múlik, jól választunk-e építészt: ha szerencsénk van, választott alkotónk tehetséges és érzékeny lesz, s jól eltalálja, hova milyen házat kellene építeni. Az új építésű lakásokra ugyanis mostantól igen egyszerű tervi előírások vonatkoznak: némi túlzással kell mindössze négy homlokzat, egy helyszínrajz, ezeket fel kell tölteni az internetes rendszerbe, aztán kész. Hogy betartottuk-e a helyi és országos építési szabályzatokat, azt a megvalósulás után ellenőrzik, addig az építész vállalja a tervekért a felelősséget. Azt, hogy az otthontámogatással épített új házunk illeszkedik-e környezetébe, és így mások számára is értékké válik-e, nem ellenőrzi mostantól senki.

Főépítészként gondolkoztam is sokat, hogy akkor mostantól hogyan lesz ez az egész: a kisvárosban, ahol lakom, sorra épülhetnek majd bármilyen új házak? A településképi eljárások keretében eddig lehetőségem nyílt arra, hogy a polgármesterrel karöltve – esetünkben szintén építész – terelgessük a kívánatos irányba az építési folyamatokat. És ne gondolják, hogy ez valami rém kellemetlen dolog volt: az eltelt közel egy év alatt, amióta főépítész vagyok, nagyon sok pozitív tapasztalatot szereztem mind építtetők, mind építészek részéről. A segítő szándékot szinte minden esetben hasonló módon fogadták. Idén például annak ellenére hoztak már elém több tervet is véleményezésre, hogy tudták, már nem kötelező. Ez egyfelől persze nagyon jól esett, de ezeken a találkozókon a tervek tekintetében valódi előrelépések is történtek.

Az új otthontámogatási rendszer és az azt kísérő törvények meglátásom szerint úgy vannak kitalálva, hogy szinte minden eseteben az új építést szorgalmazzák. Meglévő házak átalakítására, bővítésére például ugyanúgy építési engedélyt kell kérni, mint eddig, és ennek maradt előfeltétele a településképi eljárás is. Háromszáz négyzetméternél nagyobb hasznos alapterületű, új építésű házakra ugyanez vonatkozik. Ezeket a terveket tehát ezt követően is mind átnézi engedélyezés előtt a főépítész. A bejelentési eljáráshoz kötött építkezések esetében – tekintettel a fentiekre – kisvárosunkban bevezetjük a főépítészi tervtanácsadás fogalmát: aki igényesebb házat szeretne, vagy egyszerűen úgy gondolja, több szem többet lát, nálunk továbbra is fordulhat a főépítészhez, hogy tanácsot kérjen tőle a házára vonatkozóan.

Forrás: MNO – Őrfi József – Egy főépítész csokja

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...