Dr. Szabó László: „Fesztigyál” helyett ipart Szegedre!
Belföld, 2019.08.19
Dr. Szabó László Szeged város negyedik polgármester jelöltjeként szerdán mutatkozott be a sajtó képviselőinek, stílusosan a Dóm téri Árkádok alatt, a Panteonban.
A Szögedi Városvédő Egylet alapítója és elnöke szívesen állt kameránk elé később, hogy terveiről, illetve a jelenlegi városvezetés elszalasztott lehetőségeiről beszéljen.
A családorvos szerint ipart kell Szegedre hozni, hiszen mind a mezőgazdaságot, mind a konzervipart elsorvasztották Szegeden. Dr. Szabó ugyanakkor elszalasztott lehetőségről is szót ejtett, hiszen mint elmondta, a Mercedes szívesen jött volna Szegedre, ugyanakkor végül Kecskemétet választotta a német autógyár, amely a Bács-Kiskun megyei megyeszékhely robbanásszerű fejlődését hozta el.
A szegedi független polgármester jelölt véleménye szerint egészségügyi és ökoturizmust kellene fejleszteni Szegeden, valamint a Tiszában rejlő lehetőségeket is jobban kiaknázná a korábban már önkormányzati képviselőként is dolgozó háziorvos. Azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy egy elektromos autókat gyártó cég érkezzen a megyeszékhelyre.
Dr. Szabó programjában az is szerepel, hogy minden szegedi polgár, fiataltól az idősig ingyen tanulhasson meg úszni, adott esetben kenuzni, kajakozni és evezni. Sőt, egy régen elfeledett játékot, a város saját sportját, a Turult is újra felfedeztetné a szegediekkel, főleg a fiatalokkal. Véleménye szerint ugyanakkor sajnos „szétverték” Szeged történelmi belvárosát, amelyért oly sokat harcolt, valamint az állandó fesztiválozást is bírálta. Véleménye szerint ez a valódi koncepció és érdemi munka hiányát fedi el ma Szegeden. Szabó László ugyanakkor néhol kemény szavakkal illette a jelenlegi városvezetést is, amennyiben lehetősége nyílna rá, bevezetné a Szakértői Önkormányzati Modellt (SZÖM), amely hathatós szakértői városvezetést jelent. Szívesen működne együtt bárkivel, aki Szeged fejlődését tartja szem előtt, ugyanakkor elsősorban a szegedi polgárok érdekeit képviselné.
Tekintse meg a polgármester jelölttel készített teljes interjúnkat is!
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...