Scroll To Top

Épített értékeiben él a Nemzet.
A hazafiság minimuma épület-örökségünk védelme.

Dr. Letoha Tamás: a koronavírus nem akkora szörnyeteg, mint ahogy hisszük!

Cikkek 2020. júl. 22.

Az “Év Példaképe” díjas Dr. Letoha Tamás jelenleg is dolgozik a koronavírussal, és a szegedi kutatóorvos szerint a jelenlegi fertőzésszám mellett nagyobb a felhajtás, mint amekkora veszélyt jelent a Covid-19.

“A koronavírus egy létező dolog, de a veszélyességének a mértéke mondvacsinált” – mondta a Szeged365.hu-nak Dr. Letoha Tamás, miután a vírus lehetséges második hullámáról kérdeztük. A kutatóorvos szerint azért épp a koronavírus körül lett ekkora a riadalom, mert relatíve ismeretlen az emberiség előtt – például a felsőlégúti megbetegedések 30 százalékáért eddig is koronavírusok voltak a felelősek, igaz nem a Covid-19, hanem az elődei, de azok sem voltak kevésbé fertőzőképesek, mint ez.

Nagy a felhajtás a vírus körül, bár ezzel azt a látszatot keltik az illetékesek, hogy nem tudunk úrrá lenni egy olyan víruson, ami napi 8 embert fertőz meg 10 millióból” – vallja a kutatóorvos, aki a világ más részein tapasztalható számokkal kapcsolatban azt mondta, nem lehet látni, hogy más országokban, például Amerikában mit tesztelnek, vagy milyen módszerrel dolgoznak.

“Ennyit bármelyik jelenlévő fertőzésnél ki lehet mutatni. Egy tízmilliós lakosságszámnál legalább 1000-es esetszám és halálozásban is legalább 100-as nagyságrend lenne az, ami veszélyt jelent. Az Ebola például máshogy működik, hihetetlenül elöli a hordozókat, utána megáll, mert meghalnak a hordozók. Ha egy vírus csak terjed-terjed, akkor nem annyira súlyos a helyzet, mert annyira nem veszélyes, hogy a hordozókat megölje. Két éve például volt olyan hét, amikor 35 ezer ember kapta el az influenzát egy héten Magyarországon, akkor nem állt le az egész ország. És az influenzának is magasabb halálozási aránya volt.” – mondta el Dr. Letoha Tamás.

A koronavírus ellenszeréért a kutatóorvos értékelése szerint a gyógyszeripar óriási harcot folytat, de a legjobb, ha az emberek betartják a higiéniás szabályokat, lesz majd védőoltás is, és akkor majd mindenki eldöntheti, beadatja-e magának vagy sem.

Dr. Letoha Tamás elsőként mondta ki május 8-án: “Magyarország ezt a járványt gyakorlatilag legyőzte!”

Forrás: Dr. Letoha Tamás: a koronavírus nem akkora szörnyeteg, mint ahogy hisszük!

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium

Dugonics
Dugonics
dec. 20.

Honi tallózó

Ady szavaival élünk és túlélünk :

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)