Ilyen és hasonló járdákon közlekedtek a Nagyárvíz után a szegediek a városban, amíg vissza nem vonult a Tisza

Egész nap kongott a harang a Dóm téren. Persze nem a Fogadalmi Templomé, hanem a tér közepén felállított, kisméretű harang, amelyet a nagyobb gyerekek önállóan is meg tudtak kongatni, a kisebbeket a szüleik emelték fel. A dél-alföldi cserkészek és a Szeged-Belvárosi Plébánia által szervezett Árvízi Emléknapon elsősorban a nagyobb gyerekek számára voltak programok. A ragyogó napsütésben, a kellemes tavaszi időben az ember szívesebben gondolt a város újjászületésére, mint a pusztulására.

Hétfőn lesz 133 éve, hogy a Tisza Szeged 5700-nál valamivel több épületéből 5458-at lerombolt, a város 75 ezer lakójából földönfutóvá tett 60 ezret. A kiáradt folyó a várostól húsz kilométernyire átszakította a gátat, és lényegében elmosta az egész várost. Az épen maradt 265 ház mindegyike a belváros kőből épült épületei voltak.

A Nagyárvíz után hazai és külföldi összefogással néhány év alatt újjáépítették Szegedet. A városnak akkor alakult ki az a körutas-sugárutas szerkezete, amely a mai napig megmaradt. Ilyen szerkezetű várost Magyarországon először itt építettek, a fővárosban is csak ezután alakították át hasonlóra a város képét.

A szombati emléknapot zászlófelvonással és közös imával nyitották meg, a téren nagyjából 1500 cserkész volt. Buday Barnabás, a Cserkészszövetség elnöke beszédében úgy fogalmazott: a régi eseményekre visszaemlékezve mindig tanulhatunk valamit. Érdemes az árvízi emléknapra is így tekinteni – felmérni, hogy az akkori emberek értékeiből, hősiességéből mi az, amit a mai korra is átemelhetünk, amire ma is feltekinthetünk. Szerinte ilyen az az önzetlen segítségnyújtás és figyelmesség, amelyet akkor megtapasztalhattak a szegediek az ország és a világ részéről. Az elnök hangsúlyozta: ez köti össze a cserkészeket is.

A kellemes tavaszi időt emlegette Laurinyecz Mihály, az 5. cserkészkerület elnöke is, aki tréfálkozva bocsánatot kért a cserkészektől, amiért nem az elmúlt években tapasztalt hóesés fogadta őket.

A téren elsősorban a kézműves foglakozásoknak hódolhattak a kilátogatók: lehetett kavicsot festeni, fakanálbábot készíteni, használt papírból (elsősorban teásdobozokból) virágot készíteni. A nagyobbak kipróbálhatták az élő-csocsót, vagy a sakkot, az íjászatot és az ostorcsattogtatást is. A kisebbeknek volt bábszínház is, és bárki átkelhetett azon a deszkákból épült, egy kis mesterséges pocsolya felett felállított hídon, amelyhez hasonlón a Nagyárvíz után közlekedtek a szegediek, amíg a víz vissza nem vonult a városból.

Csapatversenyeket is tartottak: volt élő-csocsó kupa, főzőverseny, kvízjáték és városismereti verseny.

Este egy misével emlékeztek meg az árvíz áldozatairól, majd tábortüzet is raktak a Dóm téren.

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...