Scroll To Top

Épített értékeiben él a Nemzet.
A hazafiság minimuma épület-örökségünk védelme.

Október 4-5., egy igazi programkavalkád: Borszűrő Szent Mihály, Iparosok napja, Szeri Szabadegyetem

Rendezvények 2014. szept. 29.

Elfeledett mesterségekkel és a régi Mihály-napi kirakodóvásárok varázslatos hangulatával ismerkedhetnek az érdeklődők az ópusztaszeri skanzenben, két napon át, 2014. október 4-5-én, szombat és vasárnap.
A résztvevők kipróbálhatják a szőlőpréselést, bőven fogyaszthatnak magyar szőlőt és mustot. Egész napos múltidéző programok, iparos bemutatók és kézműves vásár színesíti a családok élményeit. Külön kiemelendő, hogy idén most először a vendégek kipróbálhatják és megtekinthetik a járgányos, lóval meghajtott paprikamalmot.

Mindemellett a Szeri Szabadegyetem is megrendezésre kerül, amelynek idén középpontjában a pásztorélet bemutatása, valamint Bálint Sándor néprajzkutató születésének 110. évfordulója áll. A szegedi néprajzkutatóról előadást tart dr. Barna Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék tanszékvezetője.

Programok
 
Október 4., szombat

11:30 Lovasbemutató – Lovas pálya

12:00 Szerényi Béla dél-alföldi népzenei előadása – Skanzen/Olvasókör

13:00 Dr. Barna Gábor (Tanszékvezető, SZTE Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék) előadása Bálint Sándorról – Skanzen/Olvasókör

14:00 Homoki szőlő és borkultúra című előadás – Skanzen/Szegedi tanya

14:30 Lovasbemutató – Lovas pálya

15:00 Pásztor élet régen és ma – Skanzen/Olvasókör

Egész nap

Kiállítás, Kádár mesterség bemutatása, Szakajtókötő, Gyékényes mesterség bemutatása, Lópatkoló, Csipkeverő mesterség bemutatása, Szappanfőző bemutató, Szűrszabó bemutató, Botanikus bemutató, Szerényi Béla és barátai délalföldi muzsikája – Skanzen

Honfoglalás kori tevékenységek: gyékényfonás, faeszterga, ötvös, nemezelés, körmönfonás, íjásztatás, X. századi ételkóstoltatás – Nomád park

Kézműves foglalkozás a Vackor kézműves egyesülettel – Skanzen/Szentesi tanya

Vándorfotográfus – Skanzen/Makói tanya

Csiga csináló – Skanzen/Szentesi tanya

Paprika piac (külüzés, fűzés és árusítás) – Skanzen/Malom mellett

Piri néni sütőtanfolyama, kenyérlángos készítése – Skanzen/Olvasókör

Szüreti bemutató: hordó mosás és préselési bemutató – Skanzen/Szegedi tanya

Népi gyermekjátszó – Skanzen/Iskola

Járgányos paprika malom-paprika darálás lóval – Skanzen/Szegedi tanya

Október 5., vasárnap

A szervezők műsorváltozás jogát fenntartják!

Belépőjegy:

A rendezvény napján az aktuális belépőjegyárak érvényesek. Bővebben:http://opusztaszer.hu/belepojegyek-nyar

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium

Dugonics
Dugonics
dec. 20.

Honi tallózó

Ady szavaival élünk és túlélünk :

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)