Szelek (április) hava 13.-án… e napon… éppen 140 éve…
1885-ben született Löwinger György, a későbbi Lukács György, szélsőséges kirekesztő, magyargyűlölő, fölforgató és hazaáruló, marxista agitátor, kommunista egyetemi tanár és politikus Budapesten.

A Vörös Terror – szépelgően félrevezető önnevén a „tanácsköztársaság” – népbiztosa, 1948-tól, azaz a kommunista hatalomátvételtől a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja, a második Nagy Imre-kormány minisztere. Az 1956-os forradalom egyik Nagy Árulója.
Kirekesztő kirohanásaival ő üldözte el egyebek között leghíresebb – ma is nemzetközileg idézett – klasszika-filológus professzorunkat, Kerényi Károlyt is aljasul a fasizmus szekértolójának címkézve…
Löwinger, mint Lukács György a gyűlöletbeszéd Nagy Mestere.
Löwinger azaz Lukács György jellemző jelmondata: „AZ EMBER ÁLTALÁBAN NEM GYILKOLJA MEG AZ ANYJÁT, KIVÉVE, HA AZ OSZTÁLYELLENSÉG !”
Igen…a kommunizmus népirtásban verhetetlen volt, mégis máig szalonképes !!!
Amíg Wass Albertet és más Igaz Magyarokat magyarázkodni kell, addig ezek a löwinger féle emberférgek büntetlen tobzódtak és tobzódnak ma is…
Itt az idő ! Döntsük le a hallgatás falát !!!
Számoltassuk el végre és tegyük a helyükre a magyargyűlölet meg a népirtás szellemi vezetőit !!!
Itt az idő a magyargyűlölet és az antimagyarizmus elleni zéró toleranciára !!!
Bizonyára Magyar Kormányunknak se fontosabb ennél semmi se !!!
Ajánlott még :

A VILÁG LEGNAGYOBB HOLOKAUSZTJA A KOMMUNIZMUS BŰNE
Jégbontó (február) hava 25.-én… a Kommunizmus Áldozatainak Világnapján… A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján érdemes számot vetni a világ polgárságának veszteségeivel…

TRIA NON ÖRÖKÉN – EURÓPA TARTOZIK NEKÜNK !
Európa örök adósunk…Európa tartozik nekünk !Amíg a tolvaj-számlát nem rendezi… Mindent vissza ! Aki ezt egyetlen szóval is tagadja, az csak riherongy hazaáruló !

MAGYARORSZÁG NÉMET MEGSZÁLLÁSA – 79 ESZTENDEJE

SZUVERENITÁS ILLÚZIÓJA
A legtöbb idősebb történésszel, újságíróval és politikussal az egyetemi éveik alatt beléjük ívódott baloldali tudás miatt van baj.
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...