Scroll To Top

Aki uzsorásokat nem ütlegelt, az nem élt őszintén krisztusi életet !

A kommunizmus hullái Budapest és Szeged közé terítve az űrből is láthatóak…

Kalendárium 2013. máj. 12.

A kommunizmus hullái Budapest és Szeged közé terítve az űrből is láthatóak…

Jómagam ságváris vagyok, kötődöm a névhez, mégis úgy gondolom, jobb, ha egy mondvacsinált kommunista hősről hosszú ideig nem nevezünk el gimnáziumot. Ebben a pillanatban két ország épít kommunizmust, Észak-Korea és Kuba, ezek pedig nem a mi mintaképeink. Ötven-száz év múlva ráadásul ezek sem fogják a kommunizmust építeni, és az emberek majd csak arra emlékeznek, hogy a kommunizmus egy véres, brutális diktatúra volt, aminek következtében körülbelül százmillióan haltak meg. Ha százmillió embert, százmillió hullát egymás mellé helyezünk, az kétszázmillió méter: ötször körbeéri a Földet az Egyenlítő mentén. Ennyien estek áldozatul a kommunizmusnak!
Hadd mondjak még egy példát: kétszázezer kilométerről van szó, mármost Szeged és Budapest távolsága mintegy kétszáz kilométer, tehát ha lepakolnánk a hullákat, akkor ezer sort tennének ki egy kilométer szélesen. Ekkora hullasort termelt a kommunizmus, ezt szabad szemmel az űrből is lehetne látni.

Szegedi Egyetemalapítók – jobbról elől Klébelsberg Kunó áll.

Világos, hogy a Ságvári néven előbb-utóbb változtatni kell. Megfontolandónak tartom a Klebelsberg Kuno elnevezését, hiszen ő mint kultuszminiszter, mint országgyűlési képviselő rengeteget tett Szegedért, a város díszpolgára, ráadásul mindössze 150 méterre van eltemetve a Hősök kapujától, melyet szintén ő álmodott meg.” – mondotta Bor Zsolt, szegedi akadémikus.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Kalendárium

Honi tallózó

Ady szavaival élünk és túlélünk :

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)